Szijjártó Péter: Minden adott a magyar-argentin gazdasági együttműködés fejlesztéséhez

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. július 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nio kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén a minisztériumban 2022. július 29-én. Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve több száz új munkahely létrehozását. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Minden adott Magyarország és Argentína gazdasági együttműködésének fejlesztéséhez részben annak köszönhetően, hogy a két ország között nincsen semmifajta politikai vita - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Buenos Airesben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nap folyamán a magyar gazdaság iránt érdeklődő helyi nagyvállalatok képviselőivel találkozik, majd hosszabb programon vesz részt argentin kollégájával.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte, hogy az argentin cégek érdeklődése folyamatosan növekszik Magyarország iránt, ugyanis itt van Európa leginkább beruházásbarát környezete, itt a legalacsonyabbak az adóterhek.

Példaként említette egy rendkívül fejlett, GMO-mentes technológiával dolgozó mezőgazdasági vállalat magyarországi beruházását, valamint azt, hogy az argentin vasúttársaság magyar cégek bevonásának lehetőségét keresi járműparkja modernizálásához.

Szijjártó Péter tudatta, hogy tavaly mintegy 80 százalékos növekedést követően megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, annak értéke meghaladta a 200 millió dollárt.

- fogalmazott, rámutatva, hogy nincsen semmilyen vitás kérdés a két ország között.

Továbbá bejelentette, hogy megállapodást írnak alá, amelynek alapján évente huszonöt argentin diák érkezhet majd ösztöndíjjal a magyarországi felsőoktatási intézményekbe.

A miniszter kitért az ukrajnai fegyveres konfliktusra is, és hangsúlyozta, hogy az negatív hatással van az egész világra. "A háború gazdasági, élelmezésbiztonsági és energiaellátási következményei az egész világon éreztetik hatásukat, mindegy, hogy egy ország, egy földrész milyen messze van Ukrajnától" - mondta.

- vélekedett.

Majd hozzátette: Magyarország és Argentína is azt az álláspontot képviseli, hogy minél előbb véget kell vetni a háborúnak Ukrajnában.

- közölte.