Drogvitából lett lövöldözés Los Angelesben, egy ember meghalt

Vágólapra másolva!
A Los Angeles-i rendőrség közlése szerint egy ember meghalt, három másik pedig megsebesült egy bevásárlóközpont előtti lövöldözésben múlt hét szombaton. A hatóságok szerint az incidens egy drogügylet közben robbant ki.
Vágólapra másolva!

Több gyanúsított lőtt egymásra az amerikai rendőrség szerint helyi idő szerint délután 15 óra 45 perc körül a West Hills-i Fallbrook bevásárlóközpont parkolójában történt kábítószer-üzlet közbeni vita miatt kirobbant incidensben - közölte Alan Hamilton, a Los Angeles-i rendőrség helyettes vezetője.

Egy ember meghalt, hárman megsérültek, őket kórházba szállították, állapotuk stabil.

A rendőrök a helyszínen két fegyvert is lefoglaltak.

A sérültek közül kettő ellen vádat emelhetnek, miután kiengedik őket a kórházból - írja az ABC.

Három gyanúsítottat őrizetbe vettek szombat este, a nyomozók úgy vélik, hogy a lövöldözésben bandatagok vettek részt.

Az ügyben a 34 éves Mark Connole ellen gyilkosság a vád.

A lövöldözés után egy nő és egy férfi egy kilőtt ablakú kocsival igyekezett elmenekülni a helyszínről, de menekülés közben balesetet okoztak, amiben egy egy ember megsérült.

A baleset után tovább menekültek, majd autót is cseréltek, de egy rendőrségi helikopter követte őket és végül mindkettejüket őrizetbe vették.

A Los Angeles-i rendőrség közleménye szerint a lövöldözéssek összefüggésbe hozható minden résztvevőt sikerült azonosítani és őrizetbe venni.