Ájulásig fojtogatta fogyatékkal élő szomszédját gyerekei szeme láttára egy futballedző

Martin Nelson
Vágólapra másolva!
A futballedzőként dolgozó Martin Nelson börtönbe került, miután egy elfajult vita során megverte szomszédait. A férfi előbb a szomszédasszonyt lökte földre, majd rátámadt annak beteg férjére, akit addig fojtogatott, míg el nem ájult. Brutális tettét a házaspár gyerekei is végignézték.
Vágólapra másolva!

A 37 éves férfi ügyében október 13-án pénteken volt tárgyalás, melyen két rendbeli támadás, verés és fojtogatás miatt ítélték bűnösnek.

Mint kiderült,

Nelson és szomszédai között mindig is feszült volt a viszony,

március óta pedig kifejezetten haragban volt velük.

Ez addig fajult, hogy a futballedzőként dolgozó

Nelson a gyerekeik szeme láttára támadt a Phillips-házaspárra.

A vita március 21-én robbant ki a szomszédasszony, Amanda Phillips és Nelson között. A bíró szerint Nelsonnak ezt már figyelmeztető jelnek kellett volna vennie, és még időben kiszállni az egészből, ám április 29-én végül tragédiába fulladt a rossz viszony. Nelson rátámadt Amanda férjére, Christopherre, majd ájulásig fojtogatta.

Martin Nelson Forrás: Cornwall Police

A biztonsági kamerafelvétel megörökítette a brutális támadást, melyen látható, ahogyan Nelson

addig szorította a szomszéd nyakát, míg az eszméletlenül esett össze, majd ezután meg is rugdosta.

Ezután szóban is megalázta Phillipset betegsége miatt.

A bíróság elmondta, hogy Phillips azóta rendkívül rossz állapotban van,

ki sem meri tenni a lábát a lakásból, sem másokkal beszélni.

Még csak elköltözni sem tudnak a bérelt lakásból, mert feleségével együtt 10 ezer forintot költöttek rá, hogy úgy alakítsák ki, hogy az a sérült Phillips napi szintű tevékenységét megkönnyítse.

Az esetet követően Nelsont letartóztatták, ám óvadék ellenében szabadlábra került.

Most 1 év börtönre ítélték, emellett 10 év távolságtartási végzést szabott ki a bíró vele szemben,

így ez idő alatt semmilyen formában nem léphet kapcsolatba a Phillips házaspárral, míg súlyosító körülményként értékelték a támadás módját, Phillips rossz egészségi állapotát, és hogy mindez a gyerekek szeme láttára történt.

Nelson büntetésénél enyhítő körülményként vették figyelembe a férfi mentális problémáit.

Forrás: Mirror