Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a legolcsóbb a gáz

nő, hideg, radiátor
Vágólapra másolva!
Az Eurostat csütörtökön tette közzé a 2023 első félévére vonatkozó gáz- és villamosenergia-árváltozás adatait - írta meg a Mandiner. Hozzátették: 22 tagállamban emelkedett a háztartási villamosenergia ára.  A legnagyobb emelkedést (+953%) Hollandiában jelentették, emellett Litvániában és Romániában volt a legmagasabb (+88% és +77%) növekedés, viszont hazánkban a legolcsóbb a gáz.
Vágólapra másolva!

Az Eurostat adatai alapján a hollandok a 2022-ben bevezetett adókedvezményeket 2023-ban nem folytatták, sőt, a háztartások számára megduplázódott a villamos energiára kivetett energiaadó.

A brutális drágulás mellett volt, ahol olcsóbb lett az áram, a nemzeti valutában kifejezett legnagyobb csökkenést Spanyolországban (-41%) illetve Dániában (-16%) regisztrálták. Mellettük csökkent még Portugáliában (-6%), Máltán (-3%), és technikailag Luxemburgban is, bár ott csupán 0,4%-kal.

Hazánkban 24%-kal drágult, amely adattal a középmezőnybe tartozunk, viszont fontos kiemelni, hogy még a drágult árral számolva is,

uniós szinten a második legalacsonyabb nálunk az áram ára.

Tovább emelkedett a gáz ára

A gázár-változás kapcsán is hasonlóan elkeserítő képet mutatnak a friss adatok. Nemzeti valutában mérve

a gázár Lettországban 139%-kal nőtt, Romániában 134%-kal, Ausztriában 103%, míg Hollandiában 99%-kal.

Észtország, Horvátország és Olaszország esetében 0,6% és 0,5% közötti mértékben csökkent a gázár. Hazánk itt a sor végén áll, csupán 17%-kal növekedtek a háztartások által fizetendő gázárak, amely növekedéssel együtt is

Magyarországon a legolcsóbb a gáz, uniós szinten.