Ördögi terv: megmérgezte feleségét egy amerikai gyógyszerész

fagyálló üveg alkohol mérgezés
Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy minneapolisi gyógyszerészt, miután kiderült, hogy megmérgezte ugyancsak gyógyszerész feleségét - írta az ABC News. 
Vágólapra másolva!

Augusztusban került gyomorpanaszokkal kórházba a 32 éves Betty Bowman, az orvosok a tünetek miatt ételmérgezésre gyanakodtak, és ennek megfelelően kezelték, de az asszony pár nap múlva meghalt.

A nőt felboncolták volna, de a férje, az ugyancsak gyógyszerész Connor Bowman ezt mindenképp meg akarta akadályozni, ragaszkodott ahhoz, hogy a feleségét hamvasszák el.

Azt mondta, a nő természetes halállal halt meg, nincs szükség boncolásra, majd azt híresztelte, hogy a feleségének egy ritka daganatos betegsége volt (ellenőrizték, nem volt az), végül azután érdeklődött, hogy a toxikológiai vizsgálat alaposabb lesz-e annál, mint amit a kórházban végeztek el.

Mindezek gyanúsak lettek az orvosszakértőnek, aki azonnal elhalasztotta a hamvasztást, majd a boncolás után kiderült, hogy

a nőt egy köszvény kezelésére használt gyógyszer túladagolása ölte meg, holott a nő nem volt köszvényes.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi előzőleg gondos számításokat végzett a köszvény-gyógyszer adagolásával kapcsolatban: a halálos dózist kutatta. Az internetes keresései, több tanúvallomás, ami szerint a pár korábban és válásról beszélt, és a férfi azt mondta, hogy felesége halála után csaknem 500 ezer dolláros (kb. 180 millió forint) életbiztosítást fog kapni elegendőnek bizonyult arra, hogy letartóztassák. November 1-jén áll bíróság elé.

Címlapi képünk illusztráció!