Előrehozott választások lesznek Szerbiában

Vágólapra másolva!
Várhatóan december 17-én előrehozott általános választásokat tartanak Szerbiában - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a belgrádi Prva Televízió kedd esti műsorában.
Vágólapra másolva!

Az elnök úgy fogalmazott, hogy meghallgatta az ellenzék kérését. A választást az is előkészítette, hogy szeptember végén több mint húsz szerbiai polgármester, köztük Belgrád első embere is lemondott, ezzel lehetőséget teremtve az előrehozott önkormányzati választások kiírására.

Mivel az ellenzék a nyár eleje óta követeli a kormány lemondását és a választások megtartását, már a különböző koalíciók kialakulása is elkezdődött.

Egyelőre egy többpárti baloldali és egy szintén több pártot tömörítő jobboldali szövetség alakult meg, a várakozások szerint a jelenleg is kormányzó pártok a korábban megszokotthoz hasonlóan önállóan indulnak a választásokon, és csak a mandátumok megszerzését követően lépnek koalícióra.

A szerbiai törvények értelmében a köztársasági parlamenti képviselők megválasztására irányuló voksolást a köztársasági elnök írja ki a kormány kérésére, miután feloszlatta a parlamentet.

A tartományi választást a tartományi házelnök írhatja ki azt követően, hogy a tartományi képviselőház feloszlatta önmagát, míg az önkormányzati választások kiírása a köztársasági parlament elnökének a feladata.

A voksolást a kiírás napjától számítva legfeljebb 60 napon belül kell megtartani.


A december 17-i választással az önkormányzati és a tartományi képviselők megbízatása fél évvel rövidül meg, míg a parlamenti képviselőké két és fél évvel lesz rövidebb.