Őrizetbe vették az ankarai pokolgépes merénylet több gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
A török hatóságok kedden több tucatnyi, a gyanú szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló embert vettek őrizetbe országszerte, napokkal az után, hogy egy öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott Ankarában.
Vágólapra másolva!

A török állami média keddi jelentése szerint az országos rendőrségi akciókban

legalább 145 embert tartóztattak le.

Ali Yerlikaya belügyminiszter a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon számolt be róla, hogy

67 embert vettek őrizetbe 16 török tartományban folytatott razziák során. Mint írta, közülük 55-en a PKK "hírszerző struktúrájában" tevékenykedtek. Tizenkét további feltételezett PKK-tagot pedig egy másik akció keretében fogtak el.

A miniszter azt nem közölte, hogy a gyanúsítottaknak volt-e közük az ankarai merénylethez.

Egy öngyilkos merénylő vasárnap robbantotta fel magát a belügyminisztérium épülete előtt,

társát agyonlőtték. A robbantást követő lövöldözésben két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett.

A támadás elkövetőjekéntt a PKK jelentkezett.

Válaszul a török légierő légicsapást hajtott végre a PKK Irak északi részén lévő feltételezett bázisai, a PKK vezetésének főhadiszállása ellen, és a védelmi minisztérium közlése szerint a PKK számos fegyveresét ölték meg.