Bandaháború miatt ürítettek ki egy kórházat Haiti fővárosában

Vágólapra másolva!
A haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben kiürítettek egy kórházat a bandaháborúk miatt. 
Vágólapra másolva!

Az intézmény igazgatója szerint több mint 100 beteget kellett elszállítani a Fontaine Kórházi Központból. Az áthelyezett betegek között gyermekek is voltak.

A kórház Cite Soleil nagy nyomornegyedében található, ahol az elmúlt napokban zavargások voltak egy bandavezér halálát követően.

A kórházigazgató úgy fogalmazott:

a bandaháború a kórház környékén zajlik.

A kórház körüli házakat felgyújtották, így sokan menekülésre kényszerültek. Volt, aki a hatóságok segítségét kérte ehhez, köztük egy nő, aki egy nappal korábban császármetszéssel szült.

A kórház vezetője azt mondta:

A bandaháború után nagyon gyorsan történt minden, néhány óra alatt került veszélybe a kórház.

A befolyásos bandavezért, Iskar Andrice-t megölték Cite Soleilben, ezután kezdődtek a zavargások és az erőszakos cselekmények.

Haitiben egyre több problémát okoznak a törvénytelenségek. A bandák egyre inkább átvették az irányítást Port-au-Prince-ben azóta, hogy az ország elnökének 2021-es meggyilkolása politikai válságba sodorta az országot.

Az ENSZ legfrissebb adatai szerint több ezer haiti lakos menekült el otthonából, több mint 2400-an pedig meghaltak.

Kenya közölte, hogy 1000 rendőrt küld Haitire, hogy segítsen helyreállítani a rendet. Ezt a lépést az ENSZ is támogatta.