A haiti bíróság vádat emelt az elnök meggyilkolása miatt özvegye és egy volt miniszterelnök ellen

Vágólapra másolva!
A Jovenel Moise haiti elnök ellen 2021-ben elkövetett merénylet ügyében emelt vádat mintegy ötven személy, köztük a néhai elnök özvegye és egy volt miniszterelnök ellen a vizsgálatot vezető haiti bíró.
Vágólapra másolva!

Moise-t 2021. július 7-én éjjel lőtték le a port-au-prince-i hálószobájába berontó fegyveresek. A merényletben a volt first lady is megsérült.
Az AyiboPost által nyilvánosságra hozott, 122 oldalas dokumentum szerint 

Martin Moise, az elnök özvegye és Claude Joseph volt kormányfő is részt vett az összeesküvésben, melynek célja az elnök megölése és a hatalom megszerzése volt.


Walther Wesser Voltaire bíró a kiszivárgott dokumentum szerint elrendelte a vádlottak letartóztatását és bíróság elé állítását. Moise özvegye politikai üldöztetésnek nevezte az eljárást a közösségi médiában. Joseph pedig a Miami Herald című lapnak nyilatkozva közölte, hogy a gyilkosság fő haszonélvezője Ariel Henry volt, az elnök utóda, aki az igazságszolgáltatást használja fel az ellenzékiek üldözésére.

Henry hivatalának szóvivője azonban hangsúlyozta, hogy az üggyel megbízott bíró független, és "szabadon, a törvényeknek és a lelkiismeretének megfelelően hozta meg döntését".
 

Ariel Henry pár nappal a merénylet előtt vette át Claude Joseph helyét a kormány élén ügyvivő miniszterelnökként, és Moise halála után ő lett az ideiglenes államfő is. Joseph jelenleg egy ellenzéki párt vezetője.
 

Henry választásokat ígért, de ezt az országban pusztító földrengés és az országszerte egyre erősödő bűnbandák miatt bizonytalan időre elhalasztották

- írja a Reuters.

 Az ügyvezető kormányfő külföldi segítséget kért a helyzet normalizálására.