Joe Biden teljesen leépült: halottakkal beszél, azt hiszi, hogy Trump az elnök

Vágólapra másolva!
Az elnöki ciklusát meghosszabbítani kívánó Joe Biden ismét nyilatkozataival borzolta a kedélyeket: beszédeiben hol az évtizedet nem tudta, hol arról értekezett, hogyan beszélt a 25 éve halott Mitterand francia elnökkel, hol Donald Trumpot nevezte hivatalban lévő elnöknek. Azóta Biden Angela Merkelt tévesztette össze Helmut Kohllal, majd sértődötten arról beszélt, hogy teljesen jól van és friss a memóriája. A közvélemény-kutatások egyértelműen jelzik, a választók nem tartják alkalmasnak posztja betöltésére.
Vágólapra másolva!

2024 januárjának végén a Rasmussen Reports közvélemény-kutató cég felmérést végzett arról, hogy mit érzékelnek a médiában Joe Biden szellemi hanyatlásával kapcsolatban, illetve mennyire próbálja ezt a sajtó szőnyeg alá söpörni.

Nincsen éles eltérés nemenként, korcsoportonként és etnikai hovatartozás alapján sem a válaszok között:

a megkérdezettek 59 százaléka érzékeli az elnök szellemi hanyatlását.

A többség egyértelműen úgy látja, hogy az erre utaló jeleket, bizonyítékokat a média próbálja eltitkolni és eltussolni.

A kutatás aktualitását nemcsak az idei elnökválasztás közeledése adja, hanem Biden több, az elmúlt napokban tett nyilatkozatai is.

Az elnök 2024. február negyedikén Las Vegas-ban tartott kampánybeszédet, ahol lassan, merengve, akadozva beszélt és felidézte 2021-es találkozóját a francia elnökkel. A beszéd Fehér Ház általi átiratában is Francois Mitterand nevét említi a tárgyalásról. A 108 évvel ezelőtt született Mitterrand valóban a Francia Köztársaság elnöke volt, de 1981 és 1995 között, és 1996-ban, 80 évesen meghalt. Vagyis

Biden összekeverte Mitterandt a jelenlegi államfő Emmanuel Macronnal - aki egyébként 46 éves, vagyis évtizedekkel fiatalabb, mint Mitterand elnökként.

 

De nevezte már Donald Trumpot a mostani kampányban jelenleg hivatalban lévő elnöknek is.

A 2023-as év is bővelkedett kínos, kérdéseket felvető esetekben.

Előfordult, hogy a levegővel akart kezet fogni. Többek között 2023. szeptemberében elköszönés nélkül próbált távozni Biden az ENSZ közgyűléséről, nyilvánosan lakástüzet hasonlított egy erdőtűzhöz, vagy már hetek óta halott demokrata képviselőt keresett egy, a Fehér Házban tartott konferencián.

De olyan is előfordult, hogy elveszetten kóválygott egy beszéde után, úgy kellett kisegíteni a teremből.