A két külügyminiszter a Münchenben rendezett biztonságpolitikai konferencia keretein kívül tartott kétoldalú megbeszélést szombaton. A pekingi közlemény szerint Vang közölte Kulebával, hogy Kína "nem használja ki a helyzetet a maga javára, és nem ad el halált okozó fegyvereket konfliktusövezeteknek vagy konfliktusban részt vevő feleknek"..
"Bárhogy is változik a nemzetközi helyzet, Kína reméli, hogy a kétoldalú kapcsolatok Kína és Ukrajna között jól fejlődnek, és továbbra is a két nép javát szolgálják" - jelentette ki Vang.
Ismételten köszönetet mondott Ukrajnának, amiért segített a kínai emberek biztonságos evakuálásában a harcok sújtotta területekről.
"A kínaiak ezt soha nem felejtik el" - fűzte hozzá a külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy Kína ragaszkodik a háború politikai úton történő rendezéséhez, és a béketárgyalások előmozdításához. "Továbbra is konstruktív szerepet fogunk játszani a háború mielőbbi befejezésében és a béke helyreállításában.
Még ha csak egy csepp remény is van a békére, Kína nem adja fel erőfeszítéseit"
- hangoztatta Vang.
Az ukrán külügyminiszter a X közösségi portálon azt írta, hogy kínai partnerével megvitatta a kétoldalú kapcsolatokat - beleértve a kereskedelmet - és az igazságos és tartós béke helyreállításának szükségességét Ukrajnában.
"Megállapodtunk abban, hogy fenn kell tartani az ukrán-kínai kapcsolatokat minden szinten, és folytatni kell a párbeszédet" - közölte Kuleba.