Élet egy kapcsolat után

Lehet, hogy egy kapcsolatból érdemes kilépni egy új szerelem kedvéért, de ne feledkezzünk meg arról sem: a problémák gyakran ugyanazok lesznek, mint amelyek elől menekülünk. Olvasónk kérdésére válaszol a Facér Pasi.

Szia!

Öt éve élek párkapcsolatban és tisztában vagyok vele, hogy nem működik, csak még reménykedem, hogy helyre lehet hozni.

Két éve kezdődtek a problémák: különköltöztünk egy időre, ő persze rögtön talált valakit, akinél vigasztalódhatott.

Mégis úgy döntött egy idő után, hogy én vagyok az, akire szüksége van, csak bennem a mai napig megmaradt a tüske. Most már eljutottam arra a szintre, hogy nem vágom a fejéhez lépten-nyomon, hiszen ha visszafogadtam, ne járjon a szám...

Úgy érzem, hogy mióta újra együtt vagyunk, teljesen megváltozott - számomra nem jó irányba. Szerinte viszont nem volt még ilyen jó a kapcsolatunk. Nem beszélgetünk egymással semmiről, nem érdeklődik, nem kérdezi meg, hogy "mi történt a munkahelyeden drágám?", csak hazaérünk a munkából, vacsorázunk és alszunk. Még ha nem is érdekli igazán, hogy mi van velem, legalább néha csináljon úgy. Öleljen meg, kedveskedjen, ne csak akkor, mikor akar valamit. Azt már le sem merem írni, hogy hányadik vagyok az ő kis fontossági sorrendjében.

És most jön a rosszabbik fele a dolognak. Úgy érzem, hogy nagyon vonzódom egy másik férfihoz. Ez egy elég régi ismeretség, csak egy időre megszakadt a kapcsolat köztünk, de nemrég újra találkoztunk. Ő annyira figyelmes, a legkisebb részletek is megmaradnak benne abból, amit mondok neki, visszakérdez, szóval tényleg érdeklődik. Van valakije, úgyhogy egy kicsit összezavar, hogy vajon azért ilyen kedves velem, mert érdeklem, vagy mert ennyire udvarias.

Helyrehoznám a jelenlegi kapcsolatomat, csak belefáradtam, hogy mindig nekem kell lépéseket tennem. Próbáltam beszélni vele erről, de azt a választ kaptam, hogy: "ennél többet nem tudok adni". Elhiszem, hogy fáradt, tudom, hogy anyagi gondjaink is vannak, de ettől még én is a világon vagyok, és akármilyen hihetetlen, de arra van szükségem, hogy támaszkodhassak valakire, nem pedig arra, hogy én legyek a támasz.

Egy kicsit bennem van az is, hogy vajon van-e élet utána is, meg hogy mi lesz velem nélküle, szóval a szokásos aggodalmak. Megmondom őszintén, félek magamtól...

Próbáltam érthető lenni, remélem tudsz valami tanácsot adni nekem!
Előre is köszönöm!

Andrea

Kedves Andrea!

Van az úgy, hogy ha nem működik túl jól - vagy legalábbis úgy ahogy mi akarjuk - a kapcsolatunk, kikacsintgatunk a világba. Kíváncsian várjuk, miként viszonyulnak hozzánk az emberek, és sokak meglepetésére: tök jól.

Figyelmes emberekkel találkozunk, és szeretetet kapunk vissza olyan apróságokra is mint a köszönés. Ez az egész furcsán felnagyítódik, amikor mi már nem igazán érezzük jól magunkat a saját kapcsolatunkban, és már olyasmin is elgondolkodunk, milyen lehetne mással.

Az igazság pedig úgy fest, hogy ha már ilyen dolgok járnak a fejünkben elérkezett az idő a váltásra is. De a másik igazság az, hogy mással sem lesz ám sokkal jobb hosszútávon.

A kapcsolatok elején mindannyian - pasik is, csajok is - figyelmesebbek vagyunk és odaadóbbak. Annyira egyértelműek ezek a dolgok a nagy lángolásban, hogy amikor megszokottá válik a viszony, az abban benne lévő összes apró kis jel átformálódik és szinte eltűntnek érezzük. Pedig simán lehet, hogy nem is tűntek el, csak más igényink lettek az idők során. Például az is előfordulhat, hogy nem is a jelenlegi partnerünkkel akarunk együtt lenni, csak ezt olyan nehéz így kijelenteni.

Igen van élet a jelenlegi pasid nélkül is, de tényleg mérlegeld, hogy ezek lesznek a problémáid mással is egy idő után (legalábbis az esetek nagy részében ez van).

Olyat meg nekem ne mondjon egy fiatal lány, hogy belefáradt a nagy együttélési küzdelembe. Egyszerűbb, ha inkább azt mondod, másra van szükséged. Amikor ezt kimondtad és megértetted, már szedheted is a sátorfádat...

Csókol: a Facér Pasi