Szamócás rétes

Vágólapra másolva!
A szamóca könnyen összetéveszthető az eperrel, pedig más gyümölcsökről van szó: a szamóca apróbb, és nem fán, hanem a földön terem - az íze mindkettőnek fantasztikus.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 csomag friss leveles tészta vagy réteslap, 60 dkg szamóca, 10 dkg darált dió, 15 dkg cukor, fél citrom leve, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 tábla étcsokoládé

Elkészítése:
Vágjuk le a szamócák csumáit, mossuk meg jól, majd csepegtessük le alaposan.

Tegyük egy tálba, ha szükséges, a nagyobb szemeket vágjuk kétfelé. Szórjunk rá a cukrot, az étkezési keményítőt, a darált diót, majd csepegtessünk rá a citromlevet, és utána óvatosan keverjük össze.

Hajtsuk szét a leveles tésztát. Ha réteslapból készítjük, három lapot tegyünk egymásra, a lapokat egyenként csorgassuk meg olvasztott vajjal.

Tegyünk a töltelékből a tészta szélére, tetejére tegyünk kis kockákra összetört étcsokoládé-darabokat, majd kezünkkel szorosan göngyöljük fel, végeit jól nyomkodjuk össze, és tegyük egy sütőlapra.

Tetejét kenjük meg olvasztott vajjal, a leveles tésztából készült rétes tetejét szurkáljuk meg villával, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 170 fokon 15-20 perc alatt süssük pirosra.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha elkészült vágjuk szeletekre, szórjuk meg porcukorral és szamócaszósszal csorgassuk meg.

Az öntethez tegyünk egy tálba megtisztított szamócát, szórjunk rá cukrot ízlés szerint, és csepegtessünk rá citromlevet. Kézi mixerrel pürésítsük, majd finomlyukú szitán passzírozzuk át. A kész szószba tegyünk apró szemű megmosott szamócaszemeket is.