Halle Berry fizetésemelést kér

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A New York-i sajtó értesülései szerint a Monster's Ball című film főszereplőnője az Oscar-gálát követő ünnepségek egyikén beszélgetett az őt foglalkoztató Revlon cég elnökével, Ron Perelmannal, és a gratulációk fogadása után megpedzette a gázsi emelésének lehetőségét. A Revlon cég történetében először esik meg, hogy reklámarcukat az Amerikai Filmakadémia díjával tüntetik ki. Ennek ellenére a kozmetikai cég nem kívánja megemelni a modellel kötött szerződésben meghatározott összeget.

Halle Berryt Cindy Crawford topmodell távozása után szerződtette a Revlon. A modell, színésznő jelenleg a cég Love Her Madly sminktermékeit népszerűsíti. Egy régebben adott interjúban Berry azt nyilatkozta, hogy a Revlon számára végzett munkák nem segítették színészi karrierje kibontakozásában, mivel a rendezők beskatulyázták, mint egy szép arcú, üres babát. Ennek ellenére nem hagyott fel a modellkedéssel, mert véleménye szerint a divatvilágban elért sikerei sokat jelentettek az afroamerikai hölgyek számára.

Ajánlat
A Revlon honlapja
Halle Berry rajongói oldal

Korábban
Szépségkirálynőből lett színésznő- Halle Berry névjegye
Az idei Oscar nyertesei