Szilágyi aranyérmes, újabb magyar pólóbetli

Események

Szilágyi Áron, vívás, kard, Rio 2016, olimpia
Szilágyi Áron örül, miután győzött a fehérorosz Aliakszandr Bujkevics ellen a riói nyári olimpia férfi kard egyéni versenyének nyolcaddöntőjében a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 10-én.
Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel nélkül és éremesély nélkül ugyan, de ma is nagy létszámban vonultak fel úszóink. Gyorsan kiestek viszont női tőrvívóink, cselgáncsozóink és sportlövőink is. Férfi vízilabda-válogatottunk harmadik meccsén is csak döntetlent játszott, ezúttal a görögök ellen. Akiben viszont bízhattunk, az Szilágyi Áron volt, londoni bajnok kardozónk pedig meg is hálálta ez a bizalmat, és elképesztően magabiztos teljesítménnyel megvédte címét.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül202 bejegyzés
09:30
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hajrá, magyarok!

Üdvözöljük olvasóinkat, ezennel kezdjük az olimpiai hírszolgáltatást. Aki átaludta a tegnapi napot, itt átfuthatja, mi történt. Érdemes!

09:41
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Itt találja a magyarok részletes szerdai programját

09:46
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Borzongjunk egy kicsit

Amíg el nem kezdődnek a szerdai küzdelmek, nézegessük az éremtáblázatot. Magyarország a harmadik helyen áll négy nap után.

A teljes táblázat itt található.

09:55
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Női foci: jönnek a negyeddöntők

A házigazda brazil válogatott gól nélküli döntetlent játszott a dél-afrikai csapattal a riói olimpia női labdarúgótornájának keddi játéknapján, így csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe. Az E csoport másik mérkőzésén sem esett gól a szintén nyolc közé jutó Kína és Svédország összecsapásán.

Női futballtorna, csoportmérkőzések, 3. forduló
E csoport:
Dél-afrikai Köztársaság-Brazília 0-0
Kína-Svédország 0-0
A csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Brazília 7 pont, 2. (és negyeddöntős) Kína 4 (2-3), 3. (és negyeddöntős) Svédország 4 (2-5), 4. Dél-afrikai Köztársaság 1

A negyeddöntő programja:
Egyesült Államok-Svédország, péntek 18.00 (13.00)
Kína-Németország, péntek 21.00 (16.00)
Kanada-Franciaország, szombat 0.00 (19.00)
Brazília-Ausztrália, szombat 3.00 (22.00)

09:57
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Menetelnek a brazil röplabdások

Magyar idő szerint még éjjel történt: a házigazda, legutóbb ezüstérmes brazil férfi röplabda-válogatott négy szettben legyőzte a kanadai csapatot a csoportkör második fordulójában.

Röplabda, férfi csoportmérkőzések, 2. forduló
A csoport:
Brazília-Kanada 3-1 (-24, 18, 22, 17)
korábban: Olaszország-Egyesült Államok 3-1 (26 -20, 23, 23)
Franciaország-Mexikó 3-0 (18, 12, 22)
Az állás: 1. Olaszország 6 (6-1), 2. Brazília 6 (6-2), 3. Kanada 3 (4-3), 4. Franciaország 3 (3-3), 5. Egyesült Államok 0 (1-6), 6. Mexikó 0 (1-6)

B csoport:
Egyiptom-Kuba 3-0 (22, 15, 22)
korábban: Lengyelország-Irán 3-2 (17, 23, -23, -20, 16)
Argentína-Oroszország 3-1 (18, -18, 18, 21)
Az állás: 1. Argentína 6 pont, 2. Lengyelország 5, 3. Oroszország 3 (4-4), 4. Egyiptom 3 (3-3), 5. Irán 1, 6. Kuba 0

10:02
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ön is ráírja a nevét a féltett dolgaira?

Nos, lehet ezt egy fokkal elegánsabban is. Aki bemutatja: Long Ma, kínai pingpongos.

Nem tudja elcserélni Forrás: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz
10:05
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kórházba került egy részeg újságíró

"Baj van, vészhelyzet van" – mondta az úszódöntőkről a riói hajnalban hazaérő tudósítónknak egy erősen kapatos amerikai tévés az olimpia egyik hivatalos médiaszállásának liftje előtt. Aztán dülöngélve elmesélte, hogy a kollégáját nemrég bevitte a mentő a kórházba, mert rengeteg sört ivott, és akkorát esett, hogy valószínűleg betört az álla.

10:10
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Egy éjjeli kézieredmény

A négy évvel ezelőtti londoni olimpián bronzérmes horvát válogatott nehezen, egy góllal győzte le az argentin csapatot.

Csoportmérkőzések, 2. forduló
A csoport:
Horvátország-Argentína 27-26 (14-15)
korábban: Dánia-Tunézia 31-23 (17-10)
Franciaország-Katar 35-20 (16-13)
A csoport állása: 1. Franciaország 4 pont (60-43), 2. Dánia 4 (56-42), 3. Horvátország 2 (50-56), 4. Katar 2 (50-58), 5. Argentína 0 (45-52), 6. Tunézia 0 (46-56)

10:15
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Aki nem szokott tornát nézni, az most figyeljen

10:26
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tudta, hogy Hosszú Katinkát megbüntették az olimpián?

A NBC amerikai tévécsatorna internetes oldala írja, hogy Hosszú 100 svájci frank (28 500 forint) büntetést kapott, amiért visszalépett a 200 pillangótól. Azért nem indult, hogy a 200 vegyes döntőjére koncentrálhasson, szóval szerintünk megérte.

10:37
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hó- vagy gör-, nem mindegy? A lényeg a deszka

A hódeszka félcső olimpiai bajnoka, a svájci Iouri Podladchikov gördeszkázásban indulna a 2020-as tokiói játékokon. "Az éremszerzés nem reális cél, a kvalifikáció viszont az. Talán a döntő sem elképzelhetetlen, de ahhoz mindennek össze kell jönnie" – mondta a 27 éves orosz származású sportoló a Neuen Zürcher Zeitungnak adott interjújában.

A gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) teljes ülésének múlt szerdai döntése alapján került a 2020-as tokiói nyári játékok programjába.

11:06
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kenderesi nagyon meghatódott

Attól, ahogy a nagypapája gratulált neki. Olvassa el, miket mondott!

11:14
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Bezöldült a műugrómedence vize

Ilyen volt (balra) és ilyen lett (jobbra). Egy nap alatt. A szervezők sem tudják, miért, a találgatások a klórszint csökkentése miatt algásodásról szólnak. "Sosem ugrottam még hasonlóba" – idézte a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala Tonia Couch brit műugrót. A versenyzők között akad, aki szerint így még könnyebb is a dolguk, mert jobban érzékelik ugrás közben, hogy hol van a vízfelület.

Ön szívesen beleugrana? Forrás: MTI/AP/Matt Dunham
11:44
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Phelps: Küldetés teljesítve

Az amerikai Michael Phelps szerint megtervezni sem lehetett volna jobban azt, ahogy visszahódította a szívéhez legközelebbi szám, a férfi 200 méter pillangóúszás olimpiai aranyérmét a riói játékok keddi versenynapján.

"Küldetés teljesítve. Ezt a címet nagyon vissza akartam hódítani, de ebben a számban most úsztam utoljára. Szörnyű belegondolni, mi lett volna, ha nem sikerül, biztosan a pokolban éreztem volna magam" – mondta minden idők legeredményesebb olimpikonja, aki négy éve Londonban kikapott az ezúttal negyedikként célba érő dél-afrikai Chad Le Clostól.

A 200 méter pillangó volt az első szám, amelyben Phelps olimpián indult: bár 2000-ben a sydney-i játékokon medált még nem nyert, mindössze 15 évesen ötödik lett. A 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián viszont győzött ebben a számban. 

12:13
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Phelps legújabb szurkolója

Tegnap már volt, de nem lehet betelni vele: Michel Phelps három hónapos kisfia, Bloomer Robert a lelátón.

12:23
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hosszút a legnagyobbakhoz méricskélik

Több lap is megírta, hogy ha megnyeri a 200 hátat, beállítja Kristin Otto rekordját. Bővebben itt.

12:57
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb magyar küldöttség indult Rióba

Szerda hajnalban újabb magyar küldöttség indult Rio de Janeiróba, a nyári olimpia helyszínére. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint ezúttal kajakosok, kenusok, atléták, szabadfogású és női birkózók, öttusázók keltek útra, valamint egy-egy súlyemelő és triatlonos is volt a repülőn. Összesen húszan.

13:18
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kenderesi kiröhögte volna, aki bronzot jósol

Videóinterjú a keddi nap egyik magyar hősével:

13:29
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Egy harmadik és egy harmadik

Együtt is jól mutatnak, na!

13:35
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

A riói vécékben nem szabad horgászni

Gondolta volna? Sőt, kutyamódra sem szabad pisilni. Jordan Burroughs birkózó olimpiai bajnok posztolta a Twitterre a képet:

13:37
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Phelps már 175 országot előz meg

Mármint az olimpiai éremtáblázaton. 21 aranya van, ennél csak 31 ország sportolói nyertek többet az olimpiák 120 éves története során.

14:01
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Észak-Koreában nem tolják túl az olimpiai közvetítést

Észak-Koreában az olimpia negyedik napján látták a tévénézők az első képeket a riói történésekről – írja a BBC saját monitoringrendszerére hivatkozva. Meglepő módon nem az ország sikereiről, a két megszerzett ezüstről számolt be az állami tévé, sőt nem is mondhatjuk, hogy bármiről beszámolt volna azon kívül, hogy megy az olimpia. A kiválasztott sportesemények (egy női foci-, egy női röplabda- és egy asztaliteniszmeccs) közül ugyanis egyiknek sem mutatták meg a végkimenetelét.

Om Jun Csol ezüstöt érő teljesítményét nem láthatták Észak-Koreában Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Lars Baron
14:28
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tudni akarja, melyik sportolóra hasonlít?

Mármint testalkatilag. A BBC itt elérhető tesztjével megnézheti, melyik olimpikon sziluettjével lehetne összetéveszteni az önét. 

E sorok írója például nagyon büszke arra, hogy a hozzá e tekintetben legközelebb álló három riói sportoló sorrendben a német bringás, Tony Martin, a görög vitorlázó, Viron Kokkalanisz és a brazil futballkapus, Weverton. 

15:04
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Megint elhalasztották az evezősprogramot

Legalább délután ötig nem kezdik el az evezősök a nagy szél miatt – írja a BBC.

15:16
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Brazília remeg

Magyar idő szerint hajnali fél 5 után kiderül, tud-e nagyobbat égni a brazil olimpiai fociválogatott, mint a nagyválogatott két éve. Két 0-0-s döntetlen után a csapat Dánia ellen játszik, hanem nem nyer, kieshet.

Rogerio Micale vezetőedzőnek a szerdai sajtótájékoztatón meg kellett védenie a kritikáktól a legnagyobb klasszisát, az eddig keveset mutató Neymart. Arra kérte a brazilokat, hogy tiszteljék a saját játékosaikat.

15:43
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Törölték a szerdai evezősprogramot

A rossz időjárási körülmények miatt végül törölték a teljes szerdai evezősprogramot a riói olimpián. Magyar részről az egypárban versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz lett volna érdekelt ezen a napon az alsóági középfutamban. A Rodrigo de Freitas Lagúnában eső és erős szél tette lehetetlenné a versenyzést. Az evezősök napi versenyeit nem először kell elhalasztani, az erős szél miatt vasárnap sem lehetett versenyezni.

15:52
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hidegháborút vizionálnak a sértődött oroszok

Főleg Jelena Jefimova van kiakadva azon, hogy két egymást követő dippingügye után csalónak tartják. Bővebben itt.

16:24
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szörnyű az idő Rióban

Nem kedvez az időjárás a sportolóknak Rio de Janeiróban, a mai evezős programot már törölték, de a kerékpárosok is szenvednek a szélben és az esőben.

16:59
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Keményen bírálta Neymart a legendás brazil focista

A legendás brazil labdarúgó, Zico szerint honfitársa, Neymar nem elég érett arra, hogy csapatkapitányként vezesse a riói olimpián szereplő hazai válogatottat.

- mondta a 63 éves szakember, aki szerint Neymarnak inkább a játékra kellene összpontosítania. Zico rosszallóan megemlítette: a brazil játékosok az Irak elleni meccsen azzal foglalkoztak, hogy az ellenfél húzza az időt.

- fogalmazott.

A brazilok eddig két gól nélküli döntetlent játszottak a tornán, előbb a Dél-afrikai Köztársaság, majd Irak együttese ellen.

Forrás: REUTERS/Reuters/Ueslei Marcelino

A harmadik csoportmeccsükön Dániával találkoznak, azon dől el, hogy bejutnak-e a negyeddöntőbe. Zico ezzel együtt bízik az aranyérem megszerzésében:

- mondta.

A brazilok még soha nem nyertek olimpiát.

17:05
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Lemondott a lengyel súlyemelők elnöke a doppingbotrány miatt

Lemondott posztjáról Szymon Kolecki, a Lengyel Súlyemelő Szövetség elnöke, miután egyik versenyzőjüket doppingvétség miatt kizárták a riói olimpiáról. Tomasz Zielinski, a 94 kilogrammos súlycsoport idei Európa-bajnoka az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolon használatával bukott le, és a B próba elvégzése után kedden kizárták a játékokról. A 26 éves sportoló vasárnap éremesélyesként versenyzett volna.

Elnézést kérek, szégyellem magam azért, ami történt"

- idézte Koleckit a PAP lengyel hírügynökség. A szakember jövő keddig látja el az elnöki teendőket.

Lemondásának bejelentésekor Kolecki arról is hírt adott, hogy egy másik lengyel súlyemelő doppingvétségéről is tudomása van: Krzysztof Szramiak növekedési hormon használatával bukott le.

Utóbbi sportoló nem szerepelt a riói lengyel csapatban.

17:20
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Mohamed Aida döntetlenre áll egy menet után

A magyar tőrvívó 6-6-ra áll egy menet után a kolumbiai színekben induló S. Van Erven Garciával szemben. 

17:27
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Két tussal vezet Mohamed Aida

Mohamed Aida 13-11-re vezet a második menet után, a 16 közé kerülésért küzdenek. 

17:31
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Mohamed Aida a 16 közé jutott

A magyar tőrvívó 15-12-re győzött S. Van Erven ellen, bejutott a 16 közé.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Mohamed Aida (b) és a kolumbiai Saskia Loretta van Erven Garcia asszója a riói nyári olimpia női tőrözők egyéni versenyén a legjobb 32 között a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 10-én. Mohamed Aida győzött és bejutott a legjobb 16 közé Forrás: MTI/Kovács Tamás
17:35
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Győztek az ausztrálok vízilabdában

A magyarok csoportjában szereplő ausztrál válogatott 8-6-ra legyőzte a japánokat. A magyarok éppen most küzdenek a görögök ellen

17:37
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Knapek Edina kiesett

Knapek Edina erősebb ellenfél jutott, mint Mohamed Aidának, a kínai Liu Jong-si le is győzte őt 15-9-re. Mohamed egyébként a nyolcaddöntőben az orosz Inna Gyeriglazovával vagy a brazil Ana Beatriz Bulcaóval mérkőzik.

Knapek Edina a kínai Liu Jong-si elleni asszó után a riói nyári olimpia női tőrözők egyéni versenyén Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

17:54
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tátrai Miklós 34. szabadpisztolyban

Tátrai Miklós a 34. lett szabadpisztolyban. A zalaegerszegi, ötkarikás újonc versenyző 539 körrel zárta a 60 lövéses alapversenyt. A nyolcas döntőbe jutáshoz legalább 556 körre volt szükség. Tátrai Miklós ezzel befejezte szereplését Rióban, ahol szombaton légpisztolyban a 42. helyen végzett.

18:17
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tóth nyolcaddöntős a cselgáncstornán

A 90 kg-os Tóth Krisztián megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a 32 között - pályafutása során először - a 35 éves kenyai Kiplangat Sanggal csapott össze, akit négy intéssel leléptettek. A KSI 22 éves versenyzője a 16 között az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok görög Iliasz Iliadiszt búcsúztató kínai Cseng Hszün-csaóval találkozik.

Tóth Krisztián (b) küzd a kenyai Kiplangat Sang ellen a férfi cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
18:34
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ismét döntetlent játszott a vízilabda-válogatott

Benedek Tibor csapata 8-8-as döntetlent játszott Görögországgal, a görögök 5 másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek. Közvetítésünket itt olvashatja.

18:42
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Bement a végén

Kis Gábor a magyar vízilabda-válogatott centere szerint megint egy olyan mérközés játszott a csapat, ahol "bement a végén".

Nem tudok hirtelen okosat mondani, nagyon zavar.

Biztos vagyok benne, hogy egyszer átfordulunk és elkezdünk menetelni - tette hozzá. 

18:45
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Mohamed Aida újra páston

Inna Deriglazova ellen folytatja a Mohamed Aida. 

18:51
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Egy menet után vesztésre áll Aida

Nem volt sok tus, 2-1-re vezet Inna Deriglazova.

18:53
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kiderült, miért lett zöld a műugrómedence vize

A víz színe keddről szerdára virradó éjjel váltott kékről zöldre. A szervezők eleinte nem találták meg a jelenség okát, és a Twitter oldalon próbálták megnyugtatni a kedélyeket:

Emberek, ne aggódjatok a víz miatt. Mintákat veszünk, semmi veszély nem leselkedik a sportolókra."

Kora délutánra aztán kiderült, hogy a vízforgató berendezéssel volt probléma. A víz minősége a mérések szerint rendben van, a műugrók már edzenek a medencében.

18:57
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Elhúzott Deriglazova

Az orosz tőröző két menet után 7-2-re vezet Mohamed Aida ellen. 

19:04
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

A legidősebb résztvevő nyert

Az amerikai Kristin Armstrong sorozatban a harmadik olimpián nyerte meg az országúti kerékpárosok női időfutamversenyét. Peking és London 42 éves bajnoka, a riói mezőny legidősebb tagja több mint öt másodperccel bizonyult gyorsabbnak az orosz Olga Zabelinszkajánál. A bronzérmet a mezőnyverseny győztese, a holland Anna van der Breggen szerezte meg.

Országúti kerékpár, női időfutam (29,7 km)
olimpiai bajnok: Kristin Armstrong (Egyesült Államok) 44:26.42 perc
2. Olga Zabelinszkaja (Oroszország) 44:31.97
3. Anna van der Breggen (Hollandia) 44:37.80

19:10
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Mohamed Aida búcsúzott

Mohamed Aida az orosz Inna Gyeriglazova elleni asszó közben Forrás: MTI/Kovács Tamás

A világranglistán második helyezett, világbajnoki címvédő orosz Deriglazova 15-6 nyert Mohamed Aida ellen.

19:14
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tóth Krisztián kiesett

A legjobb 16 között ipponnal nyert a kínai Cseng Szüncsao a magyar cselgáncsozó ellen. 

19:31
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nahát: kínai döntő női pingpongban

Az első helyen kiemelt kínai Ting Ning és honfitársa, a harmadikként rangsorolt Li Hsziao-hszia jutott a női egyes döntőjébe a riói olimpia asztalitenisz-tornáján. Ting Ning az aktuális világbajnok, Li Hsziao-hszia pedig a szám címvédője.

Női egyes, elődöntő:
Ting Ning (kínai)-Kim Szong I (észak-koreai) 4-1 (5, -9, 6, 3, 9)
Li Hsziao-hszia (kínai)-Fukuhara Aj (japán) 4-0 (4, 3, 1, 1)
Lovas Petra a még 2. (a 48 között), Póta Georgina a 3. (a 32 között) fordulóban búcsúzott.

19:34
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lövések, kövek találták el a médiabuszt

Nem lövések, hanem kövek találták el kedden az egyik újságírókat szállító buszt Rio de Janeiróban. Luiz Fernando Correa, a játékok biztonsági főnöke szerdán azt mondta: a kövektől törtek be a jármű ablakai, s a szilánkok két utast könnyebben megsebesítettek. A buszon, amely a kosárlabdaversenyek helyszínétől az Olimpiai Parkig közlekedett, 12-en utaztak. Az eset után többen azt mondták, lövéseket hallottak, ezért először erről szóltak a hírek.

19:40
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Benedek: Azt gondoltam ennél rosszabb már úgysem lehet

"Ez a sorsunk úgy látszik, hogy ennyire nehéz és rögös úton kell előre jutnunk" - nyilatkozta Benedek Tibor.

Igazából bármilyen játékról, jóról vagy rosszról beszélünk, egyetlen dolognak van jelentősége, hogy ki nyer a végén egy góllal. Ez a meccs döntetlen lett most, ez nekünk rossz, úgyhogy nincs ezen mit túlmagyarázni".

A szakember szerint hasonlóan kiélezett meccsek várnak még az együttesre, így a játékosainak ezt kell átfordítaniuk a fejükben, hogy ezek a pillanatok az övék legyen.

"Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor később tudunk meccseket nyerni" - mondta Benedek, aki szerint nem szabad csüggedni, hiszen erről szól az olimpia.

Ha valamint lehet mondani az olimpiáról, akkor az az, hogy a nagy poklok és nagy csúcsok között jár az ember állandóan".

Benedek Tibor kitért a hetedik görög találatra is, amely rendkívül szerencsés körülmények között született: "Azt gondoltam, ennél rosszabb már úgysem lehet, megkaptuk azt a pofont, amit az eddigi meccseken is, de a végén jött még egy."

19:47
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Verrasztó Dávid feladta a 200-at, inkább hazautazik

Szövetségi forrásokból származó információink szerint Verrasztó Dávid visszalépett a 200 vegyes előfutamaitól, és ha minden igaz, már úton is van hazafelé. Részleteket itt olvashat.

Verrasztó Dávid a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres vegyesúszás versenyszámának előfutama után Forrás: MTI/Kovács Tamás
20:06
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Abnormális mintát adott a világcsúcstartó súlyemelő

Abnormális doppingmintája miatt léptették vissza kedden Lin Cu-csit a nők 63 kilogrammos súlyemelőversenyétől a riói olimpián. A tajvani delegáció szerdán közölte, hogy néhány órával a szám kezdete előtt ezért került le a rajtlistáról a világcsúcstartó. A későbbi győztes kínai Deng Vej egy kilogrammal, 262-re javította a visszaléptetett riválisa rekordját. 

A súlyemelés a riói olimpián többször került a figyelem középpontjába a dopping miatt.

Oroszország és Bulgária versenyzői nem is szerepelhetnek a mostani ötkarikás játékok súlyemelőtornáján, mivel több doppingesetet is produkáltak sportolóik. Több súlyemelőről a játékok ideje alatt derült ki, hogy tiltott szert találtak a szervezetükben. Így járt a ciprusi Antonisz Martaszidisz és az idén Európa-bajnok lengyel Tomasz Zielinski, aki a 94 kilogrammos súlycsoportban éremesélyesként versenyzett volna.

20:09
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Baja díszpolgára lehet Hosszú Katinka

A város honlapja szerint "a jelölés gesztusával örömüket fejezik ki eddigi eredményeiért, és biztatásukat a további sikeres szerepléshez".

Forrás: MTI/Illyés Tibor

20:10
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Csütörtökön érkeznek haza az első magyar olimpikonok

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint 10.05 órakor száll le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az a gép, amely az első sportolókat és edzőket szállítja haza Brazíliából.

A járattal érkezik Csonka Zsófia sportlövő, Bernek Péter és Kis Gergő úszó, Lovas Petra, Pattantyús Ádám és Póta Georgina asztaliteniszező, Márton Anna vívó, továbbá az edzők közül Kulcsár Győző - az olimpiai bajnok Szász Emese mestere -, Csernoviczki Csaba és Erdei Zsolt.

20:26
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tóth Krisztián: Agyonnyom az olimpia

Tóth Krisztián szerint "agyonnyomja az olimpia" a magyar sportolókat. A riói játékokon a nyolcaddöntőben kiesett cselgáncsozó úgy véli,

otthon senkinek nem felel meg semmi."

A 90 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth jelezte, az utóbbi időben olyan pszichés hullámvölgyek jellemezték, hogy nem tudta, milyen formában van.

"Nem tudom, hogy ez közép-európai vagy magyar betegség-e, de akivel a faluban beszélgettem ezekről, mindenkit agyonnyom az olimpia" - fogalmazott. Hozzátette:

épp tegnap olvasott cikkeket, és "borzalom volt".

"Ha valaki aranyérmet szerez, akkor az folyamatosan kokszol, ha valaki ezüstérmet szerez, akkor az hogy rontotta el a döntőt, ha valaki kiesik, akkor...

Hallottam olyat, hogy csak súly a repülőn, akkor meg minek jön ki..."

- fakadt ki kiesése után Tóth.

"Otthon senkinek nem felel meg semmi. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető. Mi az országot képviseljük, tudása legjavát szeretné szerintem mindenki kiadni, aki itt van. Nyilván van, akinek ez arra elég, hogy három-négy olimpiai bajnoki címet szerezzen, van akinek arra, hogy kijutott..." - fogalmazott.

Hozzátette: valahogy át kellene strukturálni ezt a "sporttal kapcsolatos dolgot".

"Én azt hittem magamról, hogy fejben nagyon erős versenyző vagyok...

De egész egyszerűen agyonnyom ez az egész"

- mondta Tóth Krisztián.

20:27
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Cancellara másodszor nyert férfi időfutamban

Meglepetésre az év végén visszavonuló veterán Fabian Cancellara nyerte a riói olimpia szerdai férfi időfutamversenyét, amely 54,5 kilométeres volt. A svájci egykor a szám kiemelkedően legjobb bringása volt, Pekingben szintén aranyérmes lett, illetve 2006 és 2010 között négyszer nyert világbajnokságot.

Fabian Cancellara Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sebastian Kahnert

Most azonban, 35 évesen már nem számított esélyesnek, mégis több mint 45 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a favorit holland Tom Dumoulinnél és több mint egy perccel a háromszoros Tour de France-győztes brit Chris Froome-nál. Cancellara már tavaly bejelentette, hogy a 2016-os lesz az utolsó idénye

20:30
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Félig üres lelátók Rióban

A helyszínek többségén gyakran fél- vagy háromnegyed házzal zajlanak a versenyek a riói olimpián - legalábbis az első négy hivatalos versenynap tapasztalata alapján. Még az úgynevezett kiemelt eseményekre - melyekre az akkreditált újságírók csak korlátozott számban juthatnak be - sem telnek meg a létesítmények.

A versenyek első éremosztó napján, szombaton az Egyesült Államok-Kína férfi kosárlabda-mérkőzésen nagyjából háromnegyed részben töltötték meg a lelátót a szurkolók, de az úszóversenyek döntőire - melyek mindennap kiemeltnek számítanak - sem jött össze eddig a telt ház.

Itt a legtöbben vasárnap voltak, vélhetően a hétvége miatt, de kedden például,

amikor Michael Phelps 200 pillangón, illetve a 4x200 méteres gyorsváltóval győzött, jócskán akadtak üres helyek.

Az Egyesült Államok-Venezuela kosármeccsen majdnem megtelt hétfőn a lelátó, és tornán is viszonylag sokan voltak, de nem minden versenynapon, cselgáncsban viszont legfeljebb háromnegyed házak vannak.

Még akkor is üresen maradt a lelátó egy része, amikor az 57 kilogrammban induló Rafaela Silva a brazilok eddigi egyetlen aranyát nyerte.

Az első pár napban leginkább a teniszcentrum központi pályáin volt jelentős az érdeklődés, ott a sztárok, Novak Djokovic, Rafael Nadal vagy Serena Williams mérkőzésére nem mindenki fért be, aki szeretett volna.

A szervezők korábbi közlése szerint a jegyeladás meghaladta a nyolcvan százalékot, de ez nem igazán látszik, különösen délelőttönként, amikor a félig üres létesítmények látványa nem egyedi.

Külföldi szurkoló az előző játékokhoz képest kevesebb érkezett Rióba, a hazaiak pedig, úgy tűnik, nem elég aktívak a versenylátogatásban.

 

Az összességében foghíjas lelátók látványa már csak azért is szembetűnő, mert a létesítmények több sportágban - így a kiemeltek közül úszásban, tornában vagy éppen cselgáncsban - kisebbek, mint a londoni vagy a pekingi olimpián voltak.

20:33
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Telegdy Ádám hatodik az előfutamban

Telegdy Ádám egyéni rekordjától jócskán elmaradva hatodik lett a 200 méteres hátúszás előfutamában, 1:59:09-es idővel.

Telegdy Ádám a riói nyári olimpia férfi 200 méteres hátúszás versenyszámának előfutamában Forrás: MTI/Illyés Tibor
20:34
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szabó már a páston

Férfi kardban hivatalosan két magyar indul, Szilágyi Áron és Decsi Tamás, de német színekben pástra lép az erdélyi születésű Szabó Mátyás is. Akinek édesanyja, Szabó-Lázár Réka az 1994-es vívó-vb-n aranyat nyert tőrvívásban, a román válogatottal kétszeres olimpiai ezüstérmes, édesapja Szabó Vilmos az 1984-es Los Angeles-i olimpián bronzérmet nyert Románia kardcsapatával, írja a www.maszol.ro. Szabó ellenfele az iráni Pakdaman, egyelőre 11-9-re vezet ellene.

20:38
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szabó végzett is

15-11-re nyert a német színekben induló erdélyi kardvívó az iráni Pakdaman ellen, így ott van a 16 között. Szilágyi Áron 18.45-kor kezd.

20:38
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Földházi Dávid hatodik lett

Földházi Dávid hatodik lett a 200 méteres hátúszás előfutamában. 1:59:69-es idővel.

Földházi Dávid Forrás: MTI/Illyés Tibor
20:41
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Harmadszor bajnok a szabadpisztolyos Dzsin Dzsong Oh

A 36 éves világranglista-vezető a pisztolyosok egyik legsikeresebbje, aki ebben a számban Pekingben és Londonban, utóbbi helyszínen pedig a 10 méteres versenyben is aranyérmes volt már.

A második helyen a vietnami Hoang Xuan Vinh végzett, aki szombaton légpisztolyban győzött, s ezzel hazája első olimpiai aranyát nyerte meg. A bronzérem az észak-koreai Kim Szong Guké lett, aki pályafutása első nemzetközi döntőjét vívta Rióban.

Tátrai Miklós nem jutott döntőbe, és az alapversenyben nyújtott 539 körös teljesítményével 34. lett.

20:44
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Egy 19. és egy 22. hely

Telegdy Ádám 19., Földházi Dávid holtversenyben a 22. lett a 200 méteres hátúszásban, így egyikük sem jutott tovább.

20:45
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Most jön Szilágyi és Decsi

Az olimpiai bajnokunk a 32 között a mexikói Ayalával vív. Decsi ellenfele a Londonban bronzérmet, 2014-ben világbajnoki címet szerző orosz Kovaljov.

Szilágyi Áron Forrás: MTI/Kovács Tamás
20:47
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Decsi jól kezdett

Övé az első három találat Kovaljov ellen. Szilágyi 4-1-re vezet Ayala ellen.

20:48
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Így is kell egy olimpiai bajnoknak

Szilágyi Áron 8-1-re vezet Ayala ellen.

Szilágyi Áron (j) és a mexikói Julian Ayala asszója Forrás: MTI/Kovács Tamás
20:50
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Meg kell állítani az oroszt!

Decsi 4-0-ra vezetett, de Kovaljov 6-4-re fordított. Ezért volt ő két éve a világbajnok.

20:53
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Apa és fia egyenfrizurával

Decsi Tamás, és edző édesapja is az oldalt felnyírt, hátul copfban összefogott frizurára szavazott az olimpiára. Az első felvonást 8-6-ra nyerte meg Kovaljev Decsi ellen.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
20:54
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi: első kör pipa

Bár a mexikói fel tudott zárkózni, 15-9-re győzött Szilágyi Áron. A 16 között a fehérorosz Bujkevics lesz az ellenfele.

21:00
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Sztankovics Anna hetedik az előfutamban

Sztankovics Anna hetedik lett 2:27:97-es eredménnyel a 200 méteres mellúszás előfutamában.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

21:05
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Sebestyén Dalma sem úszott óriásit

A másik 200-as mellúszónk, Sebestyén Dalma 6. lett a futamában 2:27:94-el, azaz három századdal előzte meg Sztankovics Annát. Az utolsó előfutam előtt Sebestyén 12., Sztankovics a 13.

21:08
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Decsi kiesett, de hogy?!

10-10-nél még döntetlenre állt a meccs az orosz Kovaljov ellen, majd két vitatott tust is megítélt a zsűrielnök az orosznak. Decsinél elszakadt a cérna, reklamált, amiért büntetőpontot kapott, így lett 12-11 helyett 14-10 oda. Kovaljov innen már nem rontotta el, a 15-10-es vereséggel Decsi búcsúzott.

Decsi Tamás (j) és az orosz Nyikolaj Kovaljov asszója Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
21:08
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Érzésre jó volt, látványra nem

"Érzésre jó volt, de látva a részidőket, kicsit lassú volt a kezdés. Egy kicsit nehéz volt abból a szempontból, hogy csak egy hónappal ezelőtt sikerült megúsznom a szintet. De itt voltam, 100-on és 200-on is úszhattam, ráadásul még egy egyéni csúcs is összejött. Talán túlgörcsöltem az olimpiát, pedig elvégeztem a munkát, amit kellett, és jól ment az edzés, a bemelegítés is. Valamit majd változtatni kell, de egyelőre nem tudom, mit."" - értékelt Sztankovics Anna, közben pedig kiderült, hogy egyik magyar sem jutott a 16 közé női 200 mellen.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
21:12
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi: Volt egy kis drukk

Az olimpiai címvédő elismerte, volt benne némi izgulás az első riói csörtéje előtt, de aztán a jó kezdés megnyugtatta. A mexikói Ayala szívós ellenfél volt, nagy hátrányban sem adta fel, de Szilágyi nem remegett meg, amikor ellenfele elkezdett felzárkózni, és így le tudta zárni a meccset. "Az eufória azonban nem ragad magával, mivel mindjárt jön a következő meccs" - mondta Szilágyi. 19.55-től a fehérorosz Bujkevics jön a 16 között.

21:24
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Jön Phelps

És felrobban az uszoda, ahogy kilép a medencéhez vezető ajtón. 200 vegyes negyedik előfutam.

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/David Ramos
21:25
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Családalapító program a vívócsarnokban

Egyre több sporteseményen lövik el a csókkamerát, aminek az a lényege, hogy a kivetítőn megjelenik két ember, és érezniük kell a nyomást, hogy most mindenki egy csókot vár tőlük. A brazilok különösen erősek abban, hogy minden holt időt ezzel töltsenek meg. A vívócsarnokban is pörgött a csókkamera, a különdíjas az a páros lett, akiket háromszor adtak be egymás után. Hiába, akit csókkirálynak hívnak a háta mögött! 

21:30
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Phelps megint csak játszott

De most azért nem hagyta magát megverni, mint a 200 pillangó előfutamában. Thiago Pereira nagyon bekezdett, Phelps pedig csak az ötödik helyen fordult, a hát után viszont már második volt a brazil mögött. A mell ötvene után 44 század volt az amerikai hátránya, de a gyors első 25 méterén utolérte, és 1:58:41-gyel meg is nyerte a futamot, és harmadik idővel jutott a 16 közé.

Forrás: Sputnik/Alexander Vilf

1. Lochte 1:57:38, a német Philip Heintz 1:57:59, és harmadik Phelps, aki 2004 óta minden olimpián megnyerte ezt a számot!

21:44
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

4x200 gyors váltónk a döntőért úszik!

Méghozzá az amerikaiakkal, a kínaiakkal, a britekkel, a spanyolokkal, a franciákkal, a németekkel és a  brazilokkal - úgyhogy lesz hangulat. Verrasztó Evelyn, Késely Ajna, Kapás Boglárka és Hosszú Katinka a váltónk összetétele. Az első futamot az ausztrálok nyerték 7:49:24-gyel. Mi Londonban az Eb-n 7:51-et tudtunk. A döntőért az 1-8-ban kell végezni.

21:47
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hallottak már iráni kardvívóról?

Ha nem, ne legyenek rossz érzéseik, az ország eddig nem erről volt híres. Most azonban Abedini bejutott a legjobb nyolc közé. Szilágyi Áron a másik ágon van, úgyhogy csak a döntőben tudnak találkozni. Legyen így!

21:54
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Döntős a 4x200-as női gyorsváltó

Verrasztó Evelyn még csak a hatodik helyen adta át a medencét Késely Ajnának, aki viszont az ötödik helyen adta tovább a lehetőséget Kapás Boginak. Bogi ijesztően rosszul kezdett, visszacsúszott a hatodik helyre, viszont a második százon rátett egy lapáttal, és a negyedik helyen adta át a stafétát Hosszú Katinkának. A háromszoros olimpiai bajnok olyan elánnal ugrott a vízbe, hogy már a delfinezéssel feljött a harmadik helyre, és, ha az amerikaiakat utolérni nem is volt esélye, a kínaiakat majdnem megfogta. De, ami a legfontosabb, hogy 7:51:17-tel ott vagyunk a döntőben, méghozzá az 5. idővel!

Jakabos Zsuzsa helyére képzeljük oda Késely Ajnát. A döntőt viszont nem csak képzelnünk kell - az valóság. Forrás: MTI/EPA/Patrick B. Krämer
22:04
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Hajrá, Szilágyi!

Most kell drukkolni a kardozónknak. Tét a 8 közé jutás. Ellenfél a fehérorosz Bujkevics.

22:06
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kiesett Argentína focicsapata

Csak 1-1-es döntetlent játszott Honduras labdarúgó-válogatottjával Argentína, így rosszabb gólkülönbségük miatt nem jutott tovább a csoportból. Portugália után Honduras jutott tovább második helyen négy ponttal és nullás gólkülönbséggel. Argentínának ugyan szintén négy pontja volt, de mínusz 1-es gólkülönbséggel zárták az olimpiát.  

22:09
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szép Szilágyi-találat

Szinte leszorította a pástról a fehéroroszt. Most 3-2-re vezet Áron.

22:12
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

A kezét fájlalja a fehérorosz

Miközben Szilágyi 5-4-re vezet. Már 5-5 sajnos.

22:14
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi kicsit megtorpant

5-3-ra vezetett, de zsinórban három találatot adott a belorusz.

22:16
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Reklamál, de hiába

Videózást kért Szilágyi, de nem lett eredménye. Bosszúból megszúrta az ellenfelet, 6-6.

22:19
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

8-7 oda a szünetnél

A fehérorosz Bujkevics az első felvonás után 8-7-re vezet Szilágyi Áron ellen.

22:21
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Az a legszebb a kardvívásban

Hogy általában mind a két vívó örül, magáénak érzi a találatot, aztán mikor a zsűrielnök dönt, akkor jön a reklamálás ezerrel. Közben 9-8 Bujkevicsnek.

22:22
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Még öt tus kell!

10-9-re vezet Szilágyi. Van izgalom bőven.

22:24
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Áron, Áron, Áron

Zúg a kis létszámú magyar tábor. 11-9 a címvédőnek.

22:24
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Penáék megrántották a brazilokat

A női kézilabda-torna csoportkörének harmadik fordulójában némi meglepetésre kikapott az első két meccsén - a norvégok és a románok ellen - parádézó Brazília. A házigazda 29-24-re kapott ki Spanyolországtól. A meccs legeredményesebb játékosa az FTC-ben játszó spanyol Nerea Pena volt - 8 találattal. Az első két meccsen 20(!) gólt szerző brazil Ana Paula Belo ezúttal egyetlen gólt szerzett.

Nerea Pena nem volt tekintettel a brazilok érzéseire Forrás: AFP/Franck Fife

A csoport másik meccsén Románia-Montenegro 25-21. Cristina Neagu 10, Katarina Bulatovic 9 gólt lőtt.

22:25
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Még kettő

13-9. Meg kell csinálni!

22:27
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Pedig már lekapta a sisakját

De még nincs meg. 14-11-re szépített Bujkevics.

22:30
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi a 8 között

Kicsit videózott a bíró, aztán megítélte neki a 15. tust. 15-12 a vége. A negyeddöntőben a román Dolniceanu jön.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
22:30
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Orosz győzelem a gigászok asszójában

A Decsi Tamást legyőző négyszeres világbajnok, londoni bronzérmes orosz Nyikolaj Kovaljov 15-13-ra legyőzte az athéni olimpia bajnokát (a döntőben Nemcsik Zsoltot legyőző) olasz Aldo Montanót a kard egyéni versenyben a legjobb nyolc közé jutásért.

Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Sefa Karacan
22:41
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Mintha csak tükörbe néznének

Megtalálták Rióban a brit trónörökös feleségének, Kate Middletonnak a hasonmásat. A szerencsés nyertes nem más, mint a francia kerékpáros, a 24 éves Pauline Ferrand-Prévot.

Aki ráadásul nem csak szép, de hihetetlenül sokoldalú két keréken. Tavaly a sportág történetében első ízben egyszerre tartotta az országúti, a cyclo cross és a mountaine bike világbajnoki címeket.

De nem ő volt az olimpia első híres hasonmása: az amerikai íjász, Brady Ellison megszólalásig hasonlít Leonardo Di Caprióra. Mutatjuk:

22:45
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Komoly eredményei vannak a románnak

Szilágyi Áron negyeddöntőbeli ellenfele a román Tiberiu Dolniceanu lesz, aki 2012-ben csapatban ezüstérmes lett az olimpián, és van 2009-ből egy vb-aranya, szintén csapatban, 2013-tól kezdve pedig zsinórban három vébén volt bronzérmes egyéniben.

22:47
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nem volt hosszú a pihenő

Nagyjából negyedórája lett vége Szilágyi Áron meccsének, és máris készülhet az újabb találkozóra. A tét a négy közé jutás, az ellenfél a román Dolniceanu. A nyolc között van még amerikai, iráni, francia, orosz, dél-koreai és német vívó is, igaz, utóbbi, Szabó Mátyás erdélyi születésű.

22:48
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Azt mondják a váltós lányok, hogy

"Kiúsztuk magunkat rendesen, nem szabadott tartalékolni, biztosra kellett menni, hogy döntőbe jussunk" - mondta Kapás Boglárka a 4x200-as női gyorsváltó előfutama után, ahol harmadik lett a magyar kvartett. Szerinte "jó volt a nyolcas pályán úszni, mert nem kaptuk két oldalról a hullámot".

Azt viszont nehéz megmondani, mennyi van még bennük a döntőre, ahová az ötödik idővel jutottak be, mert Hosszú Katinka szavaival "nagyon sok csapat nem ugyanígy fog felállni, a mostani időeredmények nem nagyon jelentenek semmit, annyi a lényeg, hogy az első nyolcban kell lenni. Az már klassz, hogy sikerült bejutnunk, hiszen olyan csapatok estek ki, mint az olaszok, a franciák, a britek."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
22:51
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

2-0-val kezd Szilágyi

Csak így tovább!

22:53
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nagyon nem tetszik neki

A zsűri a románnak adta a találatot, pedig Szilágyinak is adhatta volna. Videózás, várakozás, mutogatás. Aztán marad a románé. De aztán vág két gyorsat Áron, így 4-2-re vezet.

22:54
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ez sajnos szép volt a romántól

Lerohanta Szilágyit, és feljött 5-4-re.

22:55
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Az öttusa szépsége

Erről is írt Fb-bejegyzésében a szép öttusázó, Földházi Zsófia, aki kedden elindult Rióba, és már alig várja, hogy a versenyen bizonyítson.

22:57
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ugrott egyet örömében

Szilágyiból ritkán szakad ki érzelem, de a nyolcadik találatot megünnepelte egy sisaklevétellel. 8-4-re vezet, amikor egy perc szünetre vonulnak.

22:59
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kettő a különbség

A szünet óta kétszer talált a román. 8-6 Szilágyinak.

23:00
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nem potyogtak éppen a gólok

Férfi vízilabda csoportmérkőzések:

A csoport:
Görögország - Magyarország 8-8
Ausztrália - Japán 8-6

B csoport:
USA - Franciaország 6-3
Olaszország - Montenegro 6-5

23:00
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Na végre!

Szilágyi megállította a román nyomulását, végre talált egyet, de egyből jött a válasz most. 9-8 ide.

23:02
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ápolják a románt

A bal kezén sérült meg Dolniceanu, az egyik ujja sérült meg. Szilágyi már 4 tussal is vezetett, most csak egy az előnye, lehet, jót tesz neki egy kis szünet.

23:03
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik minden elölről

9-9. Volt már 8-4 is.

23:06
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Áll a meccs vagy két perce

Videóznak. Idegőrlő lehet ez a páston.

23:07
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Irán vs. Amerika az elődöntőben

Abedini és Homer már a négy között kardban. Pikáns meccs lesz. De minket most Szilágyi Áron érdekel, aki 11-10-re vezet.

23:08
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Már csak kettő kell

10-10 óta három tust adott Szilágyi.

23:10
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Megvan az elődöntő!

Szilágyi 15-10-re nyert a román Dolniceanu ellen. Az esti programban így éremért vívhat.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini
23:27
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Áder János is üzent

De csak sok sikert kívánt a kajak-kenusainknak, a lényeg, hogy csupa szép és jó dolog várja Kozákékat Rióban. Itt meséltek róla.

23:28
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi: A román mindent bevetett

"Sejtettem, hogy ez egy kőkemény meccs lesz, mindig szoros asszókat vívunk, legutóbb le is győzött. Örülünk annak, hogy a taktika, amit kitaláltunk, bevált. Decsi András edzőm végig csak azt kiabálta, hogy maradjak nyugodt, vívjam azt, amit elterveztünk, ne foglalkozzak se a zsűrivel, se az ellenféllel. Aki kardot cserélt, kesztyűt cserélt, sérülésre hivatkozott, mindent bevetett, amit csak lehetett. Ez benne van a kardvívásban, örülök, hogy ezt gyorsan fel tudtam dolgozni" - mondta Szilágyi Áron a román Dolniceanu legyőzése után.

23:34
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ami jó jel lehet Szilágyinak

"Kim egy nagyon rutinos vívó, aki jó formában van, hiszen nagyon nehéz ágon került a négy közé. Kőkemény csata lesz az is, elő kell venni az összes fegyveremet ellene. Legutóbbi egyéni meccsünk alkalmával legyőztem, sőt, csapatversenyen is, úgyhogy bizakodóan tekintek előre. Azt megígérem, hogy a maximumot kihajtom magamból" - fogadkozott Szilágyi Áron az elődöntővel kapcsolatban.

A londoni győzelme alkalmával elárulta, hogy az asszók között rendre egyeztetett a sportpszichológusával, akivel most is tartja a kapcsolatot, a napokban többször is beszéltek. Ezen kívül kint van vele az edzője, Decsi András, a masszőre, a Fradi focicsapatából ismert Bodnár József, a csapattársa, Decsi Tamás, illetve az ő edzője, egyben édesapja, Decsi István, úgyhogy nagyon komoly stábbal érkeztek. "Bízom benne, hogy meg tudjuk ezt oldani együtt. Mentálisan teljesen jól vagyok, van még bennem tűz, ezt kell megtartani, illetve fokozni, és remélem, hogy topformában tudok majd kijönni a meccsre".

Forrás: MTI/Kovács Tamás
23:51
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Meglepetésre brit arany

Meglepetésre a brit Joseph Clarke nyerte a férfi kajak egyesek versenyét a szlalom kajak-kenu szerdai versenynapján a riói olimpián.

Eredmény, szlalom kajak-kenu, férfi K-1, olimpiai bajnok:
Joseph Clarke (Nagy-Britannia) 88,53 mp
2. Peter Kauzer (Szlovénia) 88,70
3. Jiri Prskavec (Csehország) 88,99

Forrás: MTI/EPA/EFE/Antonio Lacerda
23:52
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Független arany dupla trapban

A független versenyzőként szereplő kuvaiti Fehaid Aldeehani nyerte a férfi sportlövők dupla trap versenyszámát szerdán a riói olimpián.

Eredmények, férfi dupla trap, olimpiai bajnok:
Fehaid Aldeehani (Független, Kuvait)
2. Marco Innocenti (Olaszország)
3. Steven Scott (Nagy-Britannia)

00:07
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ilyen videót még nem látott olimpiai bajnoktól

Sydney Leroux mutatta be a nappalijában. Ő a Londonban aranyérmes amerikai fociválogatott tagja, most terhesen készül otthon a tokiói olimpiára. A képre kattintva megnézheti, hogyan:

Forrás: Instagram
00:12
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Megvan a második lövedék

Úgy tűnik, szombaton nem egy, hanem két lövés dörrent a riói lovas központnál. A részletekről itt olvashat.

00:20
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs ennél szebb búcsú

"Utolsó alkalommal próbáltam olimpiai érmet nyerni. Rengeteget jelent ez számomra" - mondta Fabian Cancellara, aki meglepetésre megnyerte a férfi időfutamversenyt. Az év végén visszavonuló bringás ugyanakkor kategorikusan kijelentette, nem gondolja meg magát, és abbahagyja az év végén.

Forrás: AFP/Bryn Lennon
00:35
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Mi a magyar titok?

Magyarország négy nap alatt hat érmet gyűjtött be az olimpián. De ez hogyan lehetséges? – tette fel a kérdést egy szerb portál. A részletekről itt olvashat.

Hosszú Katinka: három arany Forrás: AFP/Odd Andersen
00:46
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb leszbikus coming out

Ezúttal az olimpiai bajnok Rafael Silva árulta el, hogy a saját neméhez vonzódik. Róla van szó.

01:08
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lesz tunéziai olimpiai bajnok

Pedig Ines Bubakri mindent megpróbált az olasz Elisa Di Francisca ellen, még ápolást is kért, de végül 12-9-re az olasz nyert női tőrben, így ő került a döntőbe. Di Francisca négy éve csapatban és egyéniben is győzni tudott, most pedig orosz ellenfele lesz a fináléban.

01:12
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Petersen öt, Németország tíz gólt vágott

A német válogatott 10-0-ra legyőzte a Fidzsi-szigeteket, a Freiburg 27 éves csatára, Nils Petersen ötször volt eredményes. A C csoportból a Dél-Korea és Németország jutott a nyolc közé.

01:15
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Egy kis humor

Pont belefér még Szilágyi Áron asszójáig:

01:25
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Folyamatosan meztelenkednek az olimpián

A Mirror legalábbis ezzel játszik. Ilyenekre gondolnak:

01:30
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kicsit csúszunk

Még zajlik a női tőrözők versenye, így kicsit később kezd Szilágyi Áron a kardozók elődöntőjében a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen.

01:34
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Bántóan sima volt

A 16 között Mohamed Aidát legyőző orosz Gyeriglazova a női tőr elődöntőjében 15-3-ra lelépte honfitársnőjét, Sanajevát. Gyeriglazoca 14-1-re is vezetett már. A döntőben az olasz Di Francisca leaz az ellenfele, aki címvédőként érkezett Rióba. És az egész csarnok neki fog drukkolni, mert rengeteg olasz van itt.

01:37
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi-Kim csata a döntőért

A dél-koreai 32 éves, Londonban csapatban olimpiai bajnok lett, egyéniben 19. helyen végzett. A vébéken a tavaly elért hetedik helye volt a legjobb eredménye. Tegnap Imre Gézát egy koreai győzte le a döntőben, emlékszünk, hogyan. Ideje visszavágni!

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini
01:39
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Elkezdtük!

Máris 2-0 Szilágyinak.

01:39
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Fantasztikus rajt

3-0 ide!

01:40
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Ilyen nincs

5-0  Szilágyi Áronnak. Csak nehogy elkényelmesedjünk ismét (ld. Imre Géza).

01:41
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi megcsúszik a páston

Kis szünet, előtte a dél-koreai szépített. 5-1.

01:43
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

6:3

Magyar - dél-koreai.

01:44
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Kis videózás után

7:4 Szilágyinak.

01:45
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

A szünetben

8:4 ide. Kicsit fújunk.

Forrás: NurPhoto/Xinhua/Photoshot/NurPhoto/Liu Dawei
01:47
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Koreai szépítés

De utána ismét Szilágyi talál. 9-5.

01:47
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Változó éremtáblázat

Az éremtáblázaton Korea négy arany, két ezüst, két bronzzal negyedik, Magyarország négy arany, egy ezüst, egy bronzzal ötödik. Így Szilágyi Áron és Kim elődöntője emiatt is fontos, aki nyer, közel kerül az aranyhoz, és előrébb tolhatja az országát.

Aki elhódítja az elsőséget, az egy helyet előre léphet: mi megelőznénk Koreát, Korea pedig Japán elé kerülne. Persze, addig még "másfél" asszó van hátra, amíg ez kiderül.

01:48
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

10-6

Nem fogjuk elsütni a „10-6, még bízhat” Sas-kabarés poént.

01:49
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Maradt a négy közte

11-7 Szilágyinak.

01:50
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

A zászlóvivők átka

Szilágyi megtörheti a zászlóvivők átkát, 68 év óta ugyanis nem sikerült zászlóvivőnek megvédenie a címét. Talán majd ma? A döntőbe jutáshoz mindenesetre egyre közelebb van a magyar vívó, 11-8-ra vezet.

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Ian Walton
01:51
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Tartja a különbséget

11-8 után 12-8. Szilágyi nem engedi közelebb a dél-koreait.

01:52
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Jön fel Kim

Két gyors dél-koreai találattal 13-10.

01:53
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Felpörgött a koreai

13-12. Ilyet már láttunk ezen az olimpián.

01:54
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Végre!

14-12. Egy találat kell.

01:55
augusztus 10, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi Áron címet védhet!

Szép támadás végén magyar találat: 15-12-re nyer Szilágyi Áron, így ismét az aranyéremért vívhat.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
02:03
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi: Nehéz végig vezetve nyerni

"Olyan rutinos ellenféllel szemben, mint a dél-koreai Kim Jung Hvan nagyon nehéz végig vezetve nyerni. A koreai a végén elkapta a fonalat, de mi készültünk arra, hogy ha nem tudom kivédeni a támadását, azonnal ismételjem meg az akciót. Örülök, hogy bejött, nagyon várom a döntőt" – mondta Szilágyi Áron az M4 kamerái előtt.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A döntőre 1.45-kor kerül sor.

02:10
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Risztov már melegít

02:11
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

A csarnok az iráninak drukkol

A második kardelődöntőben az iráni Abedini jobban kezdett, azóta viszont átvette az irányítást az amerikai Homer. Mellettem két iráni ül a sajtórészen, akik sportszerűen gratuláltak Szilágyi győzelménél, most pedig azért szurkolnak, hogy meglegyen Irán első riói érme. Vívásban egyébként még sosem szerzett érmet iráni sportoló, lehet, hogy ezt a csarnokban ülök is érzik, mert Abedininek szurkolnak. Mégis Homer vezet 11-8-ra.

02:15
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Ennél nem lehet szorosabb

14-14 a férfi kardelődöntő. Homer vagy Abedini lesz Szilágyi ellenfele?

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos
02:17
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Amerikaival vív Szilágyi

Homer 15-14-re nyert az iráni Abedini ellen. A 26 éves Daryl Homer a londoni olimpián a 6. helyen végzett, a tavalyi világbajnokságon pedig ezüstérmet nyert. Homer a Virgin-szigeteken született, és gyerekként költözött a családjával New Yorkba. A tavalyi ezüstje volt az első amerikai vívóérem a vébéken. A Szilágyi-Homer döntő 1.45-kor kezdődik.

Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev
02:30
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Vasas=magyar aranyak?

Eddig négy aranyunk van, hármat nyert Hosszú Katinka, egyet Szász Emese. Hogy mi a közös bennük? Mindketten a Vasas sportolói, igaz, ősztől Hosszú a férjével alapított egyesületben versenyez majd. Ha Szilágyi Áron is győz, akkor az ötödik magyar aranyat is egy vasasos nyeri. Dagadhat a kebel az angyalföldieknél.

02:32
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Kiesett a világbajnok

A világbajnok új-zélandi válogatott nem jutott be a férfi rögbitorna elődöntőjébe, a szerdai játéknapon a Fidzsi-szigetek csapata búcsúztatta a negyeddöntőben. A világbajnoki címvédő kulcsembere, az egész mezőny legjobb játékosának tartott Sonny Bill Williams kedden, az első csoportmeccsen megsérült, ezért kikerült a keretből.

A negyeddöntők:
Nagy-Britannia - Argentína 5-0, hosszabbítás után
Japán-Franciaország 12-7
Fidzsi-szigetek - Új-Zéland 12-7
Dél-afrikai Köztársaság - Ausztrália 22-5

02:36
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

A halál kapujából a csúcsra

Tudta, hogy a britek friss olimpiai bajnokáról, Chris Mearsről hét éve már az orvosok is lemondtak? Olvassa el a műugróbajnok történetét!

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Adam Pretty
02:41
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Elmosta az eső a teljes programot

Az olimpiai tenisztorna összes szerdai teniszmeccsét elhalasztották, mert esik az eső Rio de Janeiróban. Ha eláll, a csütörtöki program magyar idő szerint 16 órakor kezdődik.

A férfi egyes a nyolcaddöntőnél, a páros az elődöntőnél, a női egyes és páros pedig a negyeddöntőnél tart. Vegyespárosban még nem kezdődtek meg a küzdelmek, ott a nyolcaddöntővel indul majd a játék.

02:53
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Így lehet örülni a bronznak

A tunéziai Ines Bubakri lett a bronzérmes női tőrvívásban, miután 15-11-re győzött az orosz Ajda Sanajeva ellen. Bubakri elsírta magát a győzelme után, aztán elengedte magát, ugrált örömében a páston, látszott rajta, hogy legszívesebben mindenkit átölelne a csarnokban.

Róla van szó egyébként, modellnek sem lenne utolsó.

Forrás: Twitter
02:58
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Négy érem 114 perc alatt

Nagy-Britannia meglódult az olimpiai éremtáblázaton, miután a szerdai játéknapon 114 perc alatt négy érmet szerzett, írja a Mirror.

20:29: Steven Scott bronzérem sportlövészetben, férfi dupla trapban.
20:46: Joe Clarke aranyérme a férfi kajak egyesek szlalomversenyében.
21:40: Sally Conway bronzérme a dzsúdósok női 70 kg-os súlycsoportjában.
22:13: Jack Laugher és Chris Mears aranyérme 3 méteres szinkronműugrásban

03:07
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lesz szülinapi buli

A Szilágyi Áron által legyőzött koreai Kim Jung Hvan lett a bronzérmes férfi kardban, miután 15-8-ra nyert az iráni Mojtaba Abedini ellen. Szegény Abedini ma ünnepli a születésnapját, de nem tudta meglepni magát egy bronzzal.

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos
03:10
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Elképesztő ütemben gyógyul a lábát tört tornász

Samir Ait Said szombaton szenvedte el a durva sérülést, és már jár. Ezt egy videóval is bizonyította. Itt megnézheti.

03:20
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Pszichikai blokk

"Kaptunk egy rövidzárlatot, a koreai ezt megérezte. Nem tudtunk kilábalni belőle. Volt egy nagyon fontos mozdulat, ami jellemezte Gézát, ez a határozott, szúró mozdulat. Ez maradt el" - értékelte Imre Géza keddi ezüstérmes párbajtőrdöntőjét az edzője, Dancsházy-Nagy Tamás. Azt mondta, hogy 14-10-es vezetésnél pszichikai blokk történt, ezért tudott Park fordítani. "Hatalmas pályafutás, gyönyörű teljesítmény az ezüstérem, most még fáj, de holnap már szép lesz. Tökösen vívott, meg akarta nyerni, de ilyen a sport. Az a fránya egy tus, ha az nincs, akkor most olimpiai bajnok."

03:35
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Lassan szisszenthetjük a sört

Elvileg 1.45-kor kezdődik a Szilágyi Áron-Daryl Homer karddöntő. Az amerikai vívó legjobb eredménye a tavalyi moszkvai vébén szerzett egyéni ezüstérem. Szilágyi Áronét tudjuk.

03:38
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

A jövő olimpiai bajnokai

03:42
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Őrület a pólótornán

A férfi vízilabdatorna eddigi legnagyobb meglepetését aratta a brazil válogatott, amely az újvidéki születésű, honosított kapus, Slobodan Soro vezérletével 6-5-re nyert a világ- és Európa-bajnok Szerbia ellen. Íme a részletek!

03:45
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs címvédés női tőrben

Mohamed Aida elmondhatja magáról, hogy a végső győztestől kapott ki Rióban a 16 között. A döntőben az őt legyőző orosz Inna Gyeriglazova legyőzte a címvédő olasz Elisa di Franciscát. Irtó izgalmas volt a meccs, 3 másodperccel a vége előtt az olasz feljött 12-11-re de a hátralévő időben már nem találta el az oroszt. Mindjárt jön a karddöntő, benne Szilágyi Áronnal, reméljük, ott igenis lesz címvédés!

Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev
03:53
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Elkezdődött!

Mindjárt egy Szilágyi-tussal.

03:54
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Ugyanúgy kezd, mint az elődöntőben

3-0 Szilágyinak.

03:55
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Eddig egyszer kapott ki Homertől

Kilencszer vívtak egymással, Szilágyi nyolcszor nyert. Most szépít az amerikai, 3-2 ide.

03:55
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Újra három közte

5-2.

03:57
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Kis videózás után

Az amerikai kapja a tust. Aztán Szilágyi bevisz két tiszta találatot. 7-3.

Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev
03:59
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

A félidőben négy ide

8-4. Nagyon magabiztosan vív a címvédő.

04:00
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

De jó volt videózni

Megváltoztatta a zsűri a döntést, így Szilágyi Ároné az első pont. Aztán még egy, majd az amerikai szépít. 10-5.

04:02
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Egy itt, egy ott, még egy itt

12-6 ide. De még nincs vége, Áron!

04:02
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Innen már nem lehet elveszíteni

Ugye? 14-6!

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos
04:03
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Homer azonban videozsűrit kér

De hiába.

04:04
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Szilágyi Áron olimpiai bajnok!

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az amerikai ugyan bevitt két találatot, de innen már nem lehetett elveszíteni.

Szilágyi Áron 15-8-ra nyert, és megvédte olimpiai bajnoki címét.

04:11
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Áron, az áldott ember

„Egy nagyon áldott ember vagyok, hogy ezt másodszor is átélhetem. Amíg meg nem történik, hogy a nyakamba akasztják az érmet, addig el sem hiszem, hogy kétszeres olimpiai bajnok vagyok. Tudom, hogy mennyi munka volt ebben, és nemcsak az enyém, hanem a környezetemben lévő embereké is” - mondta az M4-nek közvetlenül a döntő után Szilágyi.

04:26
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Anthony-rekord, USA-siker

Az ausztrál férfi kosárlabda-válogatott a nagyszünetben még vezetett, és a negyedik negyed elejéig tartotta magát, végül majd tízpontos vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól. Carmelo Anthony megdöntötte az amerikai rekordot, jelenleg 289 pontnál tart.

Eredmények, férfiak, A csoport, 3. forduló:
Egyesült Államok - Ausztrália 98-88 (29-29, 20-25, 21-13, 28-21)

04:32
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Megcsinálta!

04:45
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Megmutatjuk, hogyan ünnepelt Szilágyi

Juha kolléga (magunk között csak mester) ugyanis a helyszínen készített egy rövid videót. A képre kattintva megnézhető a kiváló operatőri munka.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
05:05
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Történelmi lépték

1972 óta először történt ez, 1948 óta pedig emez. Ha kíváncsi, kattintson!

05:08
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Kazah siker Gyurta számában

Óriási meglepetésre a surranópályán valóban besurranó Dmitriy Balandin nyerte a férfi 200 méteres mellúszást (2:07.46), a kazahok úszója eddig egy Ázsia Játékok-elsőséget tudott felmutatni ezen a távon.

05:30
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Tanítani fogják Szilágyi vívását

Ezt Kamuti Jenő mondta, nem mi. Elég érdekeseket nyilatkozott.

05:37
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Kiesett a címvédő

Argentína után a 2012-es londoni győztes mexikói labdarúgó-válogatott is elbúcsúzott a tornától, miután a C csoport utolsó mérkőzésén 1-0-ra kikapott Dél-Koreától.

05:39
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Hohohó, brazil gól!

Két 0-0-s mérkőzés után megszerezte első gólját a brazil futballválogatott, amely Gabriel találatával 1-0-ra vezet Dánia ellen, és ezzel továbbjutásra áll a férfitorna A csoportjában.

05:53
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Félidő: 2-0

Gabriel Jesus is betalált, a félidőben Brazília-Dánia 2-0.

06:02
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Megvan Belmonte-Garcia aranya

200 pillangón Mirela Belmonte-Garcia három századdal megelőzte az ausztrál Madeline Grovest, és a 2012-es olimpiai ezüst (illetve a 2013-as barcelonai vb-második hely után) végre olimpiai bajnok lett.

06:05
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Ting visszavágott Linek

A világbajnok kínai Ting Ning nagy csatában megnyerte az asztaliteniszezők döntőjét női egyesben. Ting ugyanúgy a honfitársával, Li Hsziao-hsziával találkozott, ahogyan a 2012-es londoni játékok fináléjában, ám akkor utóbbi győzött 4-1-re, most pedig Ting 4-3-ra.

06:13
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Megvan a királykategória győztese

A 100 gyors döntőjében a kanadai Santo Condorelli fordult elsőként 50-nél Nathan Adrian előtt, végül mégis egy harmadik úszó, az ausztrál Kyle Chalmers csapott elsőként a célba, így övé az arany a királykategóriában.

Második a belga Pieter Timmers lett, a bronz az amerikai Adriané. Ez meglepetés, mert ő volt a szám címvédője.

A győztes ideje 47.58, idén ennél gyorsabb csak Cameron McEvoy volt áprilisban (47.04), aki most csak hetedik lett a döntőben.

06:28
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Nem tudja kiejteni a saját nevét

Mike Krzyzewskit, az amerikai kosarasok edzőjét egy lengyel újságíró is kérdezte Rióban. Az edző megdicsérte, hogy milyen szépen ejti ki a nevét, majd elgondolkodott és megjegyezte: "Igazából én sem tudom kiejteni a saját nevemet."

06:35
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Japán részöröm

A 200 vegyes első elődöntőjében a japán Hagino nyert 1:57.38-cal, megelőzve a kínai Szun Vangot(1:58.12) és a német Philip Heintzet (1:58.85). De most jön Michael Phelps és Ryan Lochte futama.

06:41
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Phelps megelőzte Lochte-t

A második elődöntő döntőnek is beillene, a 4-esen Lochte, az ötösön Phelps úszott. A gyors után a brazil Pereira állt az élen, a második a görög Vazajosz volt. Háton Phelps feljött a második, Lochte a harmadik helyre, az élen a brazil úszott. A mellúszás végén, 150 méternél már Phelps vezetett, 25 századdal meelőzve Pereirát, 45-tel Lochte-t. A célba Phelps csapott elsőként célba (1:55.78), a második Lochte (1:56.28), a harmadik Pereira (1:57.11) lett. Az első futamból csak a dobogósok, ebből öten jutottak fináléba.

06:51
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

És most jönnek a magyarok

A 4x200 gyorsváltó döntője következik perceken belül.

06:52
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

16 góllal nyertek a franciák

A francia válogatott magabiztosan, 16 góllal győzte az argentin csapatot a riói olimpia női kézilabdatornáján.

Eredmények, B csoport, 3. forduló:
Hollandia - Koreai Köztársaság 32-32 (18-17)
Franciaország - Argentína 27-11 (15-4)
Oroszország - Svédország 36-34 (15-18)

A csoport állása: 1. Oroszország 6 pont, 2. Franciaország 4 (70-51), 3. Svédország 4 (96-85), 4. Hollandia 3, 5. Koreai Köztársaság 1, 6. Argentína 0

A csoport:
Spanyolország - Brazília 29-24 (15-12)
Románia - Montenegró 25-21 (11-9)
Norvégia - Angola 30-20 (16-8)

A csoport állása: 1. Brazília 4 pont (81-70), 2. Norvégia 4 (85-75), 3. Spanyolország 4 (78-70), 4. Angola 4 (70-74), 5. Románia 2, 6. Montenegró 0.

06:56
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

A kettes pályán a magyarok

A magyar váltó az amerikaiak és a kínaiak mögött harmadik lett az előfutamban. A Verrasztó Evelyn, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású staféta 7:51.17 perces időeredményt ért el, és a két előfutam alapján ötödikként jutott tovább.

"Kiúsztuk magunkat, biztosra kellett mennünk ahhoz, hogy bekerüljünk, nem lehetett tartalékolni" - mondta Kapás Boglárka. "Az a baj, hogy sok csapat nem így fog majd felállni, és nagyon nehéz megmondani, ki hogy fog úszni. Most az első nyolcban kellett lenni. Az már nagyszerű siker szerintem, hogy bejutottunk, hiszen olyan csapatok estek ki, mint az olasz, a francia vagy a brit. Nagyon kemény volt a mezőny, mindenki odatette most magát" - mondta Hosszú Katinka.

06:58
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Brazília hengerelt

4-0-ra nyerte az utolsó csoportmérkőzését a brazil válogatott Dánia ellen az olimpiai labdarúgótornán, így csoportelsőként továbbjutott. De a dánok is továbbmentek, miután a nap másik mérkőzésén a Dél-afrikai Köztársaság 1-1-et ért el Irakkal.

06:58
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Csere volt a magyar csapatban

Az előfutamban úszó csapaton változtatott a kapitány, Verrasztó Evelyn helyett Jakabos Zsuzsanna került be Hosszú Katinka, Késely Ajna és Kapás Boglárka mellé.

07:02
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Nyolcadik helyen a magyarok

Jakabos Zsuzsanna harmadikként fordult, de 200 méternél már csak a nyolcadik helyre tudta behozni a váltót. 

07:03
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Késely javított

Aztán jött Késely Ajna, akinek sikerült javítani a helyezésen, Kapás Boglárka a hetedik helyről igyekezhetett feljebb tolni a magyarokat. Az élen az ausztrálok mentek.

07:04
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

London segített Rióban Szilágyinak

A második asszó után leesett Szilágyi Áronról egy nagy teher, és sokat segített neki, hogy már volt tapasztalata abban, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeresen csinálja végig egy olimpiai versenyt. Helyszíni interjúnk.

07:05
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Aztán jött Kapás

Ausztrália, USA, Kína volt a sorrend 550 méternél, Kapás faragott a hátrányon, de Magyarország még mindig hetedik volt.

07:09
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Hatodik a magyar csapat

Hosszú Katinka feladata volt, hogy még feljebb tornássza a váltót. Ledecky tartotta az előnyt, az USA megnyerte a versenyt, megelőzve Ausztráliát és Kanadát. Magyarország a hatodik lett.

07:29
augusztus 11, 2016
Vágólapra másolva!

Záróra

Ahgy szoktuk, most is a fantasztikus látványt nyújtó éremtáblával búcsúzunk, amelyen az látszódik hogy öt arany-, egy ezüst- és egy brozéremmel még mindig parádés helyen állunk. Itt meg is nézheti. Egy-két órát szusszanunk, és jövünk vissza. Tegyenek így önök is!

Szilágyi aranyérmet szerzett, ezzel megmentette az ötödik napot. A képre kattintva galéria nyílik Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos