Kovács László: Második győzelem vasárnap

Vágólapra másolva!
A parlamenti választások megnyerése után most a második győzelmére készül a vasárnapi önkormányzati választásokon a Magyar Szocialista Párt (MSZP) - nyilatkozta Kovács László pártelnök beszélt hétfőn Komáromban egy választási kampányrendezvény előtt.
Vágólapra másolva!

A politikus szerint az MSZP jelöltjei azért szereznek minden bizonnyal többséget, mert a kormány maradéktalanul teljesítette az első száz napra tett vállalásait, melyekkel mintegy négymillió ember életkörülményeit javította kisebb-nagyobb mértékben. Egy újságírói kérdésre Kovács László azt felelte, hogy szerinte az önkormányzati választások után nyugodtabb, csendesebb lesz a hazai politikai élet. Hozzátette: a második vereséget a Fidesz és szövetségesei könnyebben veszik majd tudomásul, mint az elsőt, amely szokatlan és váratlan volt számukra. Úgy vélte, a vereségre egyébként már készül a legnagyobb ellenzéki párt, s ennek egyik jele a pártok logója körüli "komikus" vitájuk.

Az [origo] választási oldala/onkormanyzati/index.html

A kampányrendezvényen a pártelnök arra kérte a jelenlévőket, hogy a polgármester- és a képviselőjelöltek melletti döntés előtt hasonlítsák össze az előző és a mostani kormány tetteit, ígéreteit. Kovács László szerint a Fidesszel ellentétben a Medgyessy-kormány több pénzt hagy az önkormányzatoknál, s úgy igyekszik bevezetni az országot az Európai Unióba, hogy annak minél többen érezzék az előnyeit.

A csatlakozással kapcsolatban megjegyezte: azzal, hogy az ellenzéki pártok nem jelentek meg a hétfői egyeztető konzultáción, egyértelművé tették, hogy azért húzzák az időt, mert már nem fontos számukra ez az ügy. - Talán azért - vélekedett -, mert tudják, hogy nem ők írhatják alá a dokumentumot.

Egyelőre kitartanak Gy. Németh mellett/onkormanyzati/20021014nemtervezik.htmlGyors döntést ígér a bíróság a pártlogókról/onkormanyzati/20021014partlogougyben.htmlOrbán: Tanulnunk kell hibáinkból/onkormanyzati/20021013orban.html

Az ország jövőjéről Kovács László úgy vélekedett, hogy nem az utcán kell politizálni, és nem hidakat kell lezárni, hanem az ország gondjaira kell tisztességes, jó megoldásokat javasolni. A pártelnök szólt arról is, hogy az MSZP mindenképpen többséget szeretne elérni a Fővárosi Közgyűlésben.

Gy. Németh Erzsébet visszalépéséről, illetve visszaléptetéséről kijelentette: ebben neki, vagy a budapesti küldöttértekezletnek kell döntenie, s a szocialista párt országos elnöksége nem szólhat ebbe bele.