Nyerj jegyet a keceli Anthony Pappa-partyra!

Vágólapra másolva!
Minden progresszívarc Pappája pénteken komoly magyarországi programot bonyolít: a keceli Club Koronában kezd éjfélkor, majd miután lenyomta szettét, indul a Home-ba, ahol az Essence-en is játszik egyet.
Vágólapra másolva!

A melbourne-i születésű kis Anthony meglehetősen hamar belecsöppent a dj-létbe: tizenöt évesen már megnyerte az ausztrál DMC-bajnokságot, így lehetőséget kapott, hogy ausztrál klubokban bizonyítsa tehetségét - ezt meg is tette és pár év múlva már elismert dj-ként nyolcezer fős közönség előtt játszhatott.

Ezzel azonban hazájában elfogytak a lehetőségek, így amikor fellépései során találkozott John Digweeddel, Sashával és Dave Seamannel, rájött, hogyha tovább akar lépni, neki is Nagy-Britanniába kell költöznie, hiszen ott jóval előrébb járt a szcéna - tegyük hozzá, ekkor még csak huszonegy éves volt. A szigetországban persze újra fel kellett építenie a karrierjét, de Sasha, Digweed és Seaman ajánlásával azért ez nem volt egy lehetetlen küldetés.

Az igazi áttörést azonban az jelentette, amikor elkezdett remixeket és saját zenéket készíteni - nem is akármilyeneket. Az első nagy dobás Chicane Offshore-jának remixelése volt; a már eredetiben is nagyot ütő tracket egy hatalmas vokállal spékelte meg. A darab annyira jól sikerült, hogy teljes értékű számként - nem bónusz-track formájában - rákerült a Chicane albumára. (Érdekesség, hogy a szám egyszerűen Offshore '97 néven jelent meg, így sokan nem is tudják, hogy Anthony Pappa műve.)

A következő klubhimnuszt 1998-ban gyártotta le Pappa, társulva Alan Bremnerrel, létrehozva így a Freefall formációt - az említett track pedig a Skydive, melyben Jan Johnston csodálatos vokálját hallhatjuk. Ezek után már sorban jöttek a felkérések, 1999-ben már ő mixelte a Renaissence sorozat második darabját, 2000-ben pedig ő indította el a Global Underground talán legjobb mixsorozatát, a Nu Breed-et.

Jellemző, hogy azok a dj-k, akik lehetőséget kaptak arra, hogy a sorozat egy-egy darabját elkészítsék, ma mind a legnagyobbak között vannak számon tartva: Sander Kleinenberg, Danny Howells, Satoshi Tomiie, Steve Lawler - nem rossz lista, kár, hogy a Nu Breed megszűnt, legalábbis egy ideje nem jelent meg új darab.

Persze Anthony Pappa nem hagyott fel a saját zenék készítésével sem, az utóbbi időben Barry Gilbyvel karöltve (aki mellesleg a Mara formáció egyik tagja) gyártják a progresszívfelvételeket, Pappa & Gilbey néven. Pappa legújabb dupla mixcédéje pedig nemrég jelent meg az EQ/Stomp kiadónál, a Balance sorozat hatodik darabjaként - a mostani bulikon valószínűleg erről is fogunk hallani darabokat.

A Home-ban Chriss és Pöli lesz az ausztrál dj segítségére, a kisteremben pedig Andrewboy, Blackman és Rusty fogja szórakoztatni a partyzókat. A jegyár elővételben háromezer, a helyszínen négyezer forint lesz.

De előtte még (éjféltől) a keceli Club Koronában tesz föl Pappa, melyre két szerencsés olvasónk ingyen mehet be általunk, ha válaszol az alábbi kérdésre: hány évesen hagyta ott Ausztráliát Pappa, hogy Nagy-Britanniában építse tovább karrierjét? A megfejtéseket e-maliben várjuk, a party@origo.hu címre, "Pappa" tárggyal.

Forrás: [origo]