Szilveszter: hogy is volt?

A szilveszterui partydömpingből három kiemelés a részünkről: mi történt a Deep Dish exkluzív európai szilveszterén, a Vigadó báltermében, a Bladerunnaz-féle, kétféle drum'n'bass-es partyn, illetve a Kashmir és Psybaba "háromgoás" Happy Neuro Year!-én, legalábbis annak reggelén.

Körülbelül két hónapja röppent fel a hír, hogy szilveszterkor a kétszeres Grammy-díjas Deep Dish és a honi kedvencek buliztatnak, a Dj Mag által Európa legszebbnek tartott partyhelyszínén, a Pesti Vigadó báltermében. A nagy várakozásnak megfelelően iszonyatos tömeg fogadott minket az üvegajtók előtt.

Harminc perccel megúsztuk, de hallottunk olyanról is, aki másfél óráig harcolt a bejutásért. A második hidegzuhany akkor ért, amikor közölték az összes ruhatárban, hogy megtelt, ám némi könyörgés, illetve vita árán sikerült a problémát megoldani.

A kabátmizéria után első utunk a bálterembe vezetett, ahol Ali már javában pörgette a lemezeket. Nehéz lenne leírni, mit művelt, az utána következő Sharam pedig talán még nagyobbat alkotott, bár a finnyások biztos kissé slágeresnek találták a szettjét. Játszotta például a Dire Straits-féle Money for Nothing remixét és a GU 025-ről ismert Sacred Dance-t, az Electric Moodtól.

Utána a Jutasi Tamás nevével fémjelzett Secta Soundsystem live következett, egészen a törtütemekig kalandozva. A party levezetése Chrissnek és Kühlnek jutott feladatul, Ice on Fire mévre keresztelt b2b-produkciójukkal - a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy hozták a formájukat.

A Hajógyári-szigeten sokan fohászkodni kezdtek, hogy a tömeg a Luke Slater-buli felé tartson, és bejött: a Naphall előtt kisebb volt a sor, bár jó fél órán át így is ácsorogni kellett a bejutásért, rengetegen vették meg előre a jegyüket a Bladerunnaz-szilveszterre. Bent a ruhatár nyitogatta a be nem engedett bicskákat a megmotozott zsebekben: ugyanaz a sor még egyszer, szűkebb helyen. A nagyrészt fiatalkorúakból álló közönség mégis bírta cérnával, amely még akkor sem szakadt el, amikor nem írták ki az árlistára a majd' ötszáz forintos csapolt sör márkáját.

Az éjfél a nagyteremben ért minket, ahol eljött a Messiah, így a jelenlévők nagy része elkezdte maga köré locsolni a pezsgőt. Eközben nem rágódott túl sokat azon, hogy ez a zene nagyjából négy és fél éves, így mi sem tesszük. Az ellenben már fakasztott egy-két félmosolyt, hogy a hang- és a képvisszaszámlálás véletlenül sem volt szinkronban; maga a vetítés ráadásul végig közhelyes volt és érdektelen, George Bush és Kubrick Gépnarancsa kezdenek unalmassá válni - legalábbis így, ebben a formában. A zene sötét volt és monoton, de legalább könnyebb volt tömegesen egyszerre táncolni.

A kisteremben éjfél után egy pár útra kélt lassan, de neveket senki sem suttogott. Egy ideig még Bal pakolt jobb-rosszabb, liquidesebb számokat, ám miután előkerült a himnuszként tisztelt Drop it Down, majd később Lee keze alól két High Contrast-remekmű (a meglehetősen avítt Basement Track és a Racing Green), senki sem panaszkodott látványosan. Különösen az a srác volt csöndes, aki négy órája a sarokban feküdt kontrollált kómában.

dj Tsubi & Transabi

A mindenki által csak Neuromotor-buliként emlegetett Stúdio 4 nevű helyszínre némileg késve (hat óra felé) érkeztünk, de a tömeg még ekkor hatalmas volt. A hangulat szilveszteri, az ébredező napfényben simult arcok és vigyorok, a három teremben (sorban: fullon, a legnagyobban killerpsy, a legkisebben progpsy) lépni is alig lehet, párásodik a szemüveg, bár legalább izzadság nem csöpög a falakról.

Mint halljuk, a csúcsponton olyan kétezren lehettek. És mint halljuk, valóban a Neuromotor volt a csúcspont - utána már csak afféle lötyögés következett, levezetőnek reggel tízig, amikor is mindenki jógyerek módjára elvonult - többnyire afterozni, a Máv-sporttelepre.

k.l., t.d., p.a.