Erik Truffaz-lemezbemutató Budapesten

Vágólapra másolva!
David Holmes után újabb nagyágyút hoz Magyarországra a Jazz Turbulence, a Miles Davis utódjaként is emlegetett svájci dzsessztrombitás, Erik Truffaz koncertezik szombaton az A38-on.
Vágólapra másolva!

Emberünk nem egyedül érkezik, hanem hozza magával a Ladyland Quartet névre hallgató formációját. A felállás annyiban különleges lesz, hogy a gitáros, Manu Codjia helyett ezúttal a Truffaz másik kvartettjéből ismerős Patrick Muller fog zongorázni. Ettől persze még nagyjából ugyanarra számíthatunk: dzsessz, karibi-arab motívumok és némi elektronika keverékére.

A koncertet, amelyen Truffazék a Saloua című új lemezt mutatják be, a londoni Funkydown Records producere, Dr. Rubberfunk vezeti fel dj-szettjével. Az este folyamán halljuk még a házigazda dj Suhaid és a szaxofonos Vázsonyi János játékát. Belépőt a helyszínen 4500, elővételben 3900 forintért lehet venni.