Születésnapi elektro-horror

Vágólapra másolva!
Októner 28-án, pénteken Kollektíva 5 néven negyedik születésnapi buliját tartja az LD50 partyszervező és dj-gárda. Természetesen fellép majd a csapat minden tagja, de lesz ipari elektronikus sztárvendég is Nagy-Britanniából. A zenét nem kevés program fűszerezi az A38 orrától a hajócsavarig: fétisperformansz az Art Macabrétől, divatbemutató, testfestés, piercingvásár, festménykiállítás.
Vágólapra másolva!

A magyarországi ipari elektronikai szcénát összefogó és életben tartó LD50 csapat idén ünnepli negyedik születésnapját, amit egy hatalmas buli keretében szándékoznak megünnepelni az A38 állóhajón. A rendezvényen képviselteti magát az ominózus hazai színtér színe-java, továbbá egy bristoli sztárvendég, a Goteki is bemutatkozik a hazai közönségnek. Az esemény különleges színfoltja a hazai elektronikus zenei partyknak, mert itt könnyedén megfér egymás mellett a techno és a gitárzene, a psytrance és a goth elektronika, csakúgy, mint a glowstickek és a horror-divat.

Az LD50 2001 novemberében alakult webes, szubkulturális blogként, ami akkortájt még nem volt akkora divat, mint manapság. Számos egyéb médiumon keresztül fonódott össze a mozgalom, így a honlaphoz kapcsolódott virtuálisan az akkor még Est FM-ként sugárzó rádió Műszál című műsora, a bulikat pedig rendre a Marco Polo Pubban tartották. Lassan, alulról építkezve nőtte ki magát a weboldal, nem eltúlozva, de kendőzetlenül felvállalva az extrémitás minden formáját.

A szélsőségek szeretete lehet az, ami összetartja ezt a közeget, öltsön az bármilyen alakot is. Ez a felfogás hívhat életre egy olyan bulit, ahol egy a goa sötét oldalát prezentáló mix és egy progressivehouse-szett között a színpadon latexcuccokban flangáló önjelölt modellek lejtenek bizarr táncot, és ez még nem minden. A szcéna nem kötelező, de gyakori velejárója a Prodigyből jól ismert Keith Flintet idéző vad stílus felöltése. Ennek az elektro-punk vérvonalnak a zenei világát mutatja majd be az egyik legautentikusabb művészgárda, a Goteki, amely egyenesen Angliából érkezik.

Forrás: [origo]
Goteki

A britek mellett magyarok is fellépnek a hajó gyomrában, így hallhatjuk az Iont, Mátyás Attilát és zenekarát, a Nothing Nada projektet és a Space Monkeezt. Az élő fellépések és liveactek mellett persze felvonul a szervezők teljes névsora: Bence, Ninth, Waxx, Damage, Sis, Hatemachina és Skin is kezelésbe veszi a lemezjátszókat az este folyamán. A hangzóélményt vizuális performanszok teszik teljessé, például Neukum Nóra testfestőshowja, a Démon divatbemutatója, vagy épp egy fétisbemutató.

A buli különleges zenei kavalkádja és audiovizuális túlfűtöttsége mellett azért is egyedi jelenség az A38-on, mert talán korai uszály-léte óta nem volt ennyire kihasználva a hajó gyomra, mint ahogy most lesz. A szokásos partyhelyszínnek számító Nagyterem mellett az összes többi helységet is befogják a szervezők, így az Orrbárban dj Bence és a csapat hölgytagjai zenélnek majd, miközben Unikum-ivó verseny zajlik. A Motorbárban testfestés lesz, ahol UV-festékkel és hennával felszerelkezve várják a vállalkozó kedvűeket, akik pedig ennél maradandóbb nyomot hagynának magukon, azok a Kisszínpadnál akaszthatnak magukba tetszés szerinti piercinget, tetszés szerinti helyre.

Az A38 előterét és folyosóit Katona Kriszta festményei fogják díszíteni, a hajó bárpultjainál pedig a szokásosnál kedvezőbb árakat ígérnek az illetékesek. A születésnaposok az ünnepléssel nem csak magukra gondolnak, így akik október 21. és november 4. között születtek, a mindenkinek járó welcome drink mellé még ajándékot is kapnak.