Támad a brit dj-deszant - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
Mintha a Brit Királyi Légierő dj-deszantot szórna szét az országban ezen a hétvégén - a breaker djane Odissi és Backdraft Budapesten, General Midi és a Soul of Man Győrött, a dnb-s Ed Rush, Zync, Rymetyme, Stamina megint a fővárosban, a houser Lexicon Avenue Nagykanizsán, a Hybrid pedig Tiszakécskén landol.
Vágólapra másolva!

Ha Mokka Cuka, akkor törtütemek: pénteken például a Kultiplexből és Tilos Rádióból ismert Allnightbreakz sorozat telepedik ki a az óbudai-szigeti pázsitra. A két Vida és Marka a szép és ügyes brit dj-lányt, Odissit látja vendégül Pest és Buda között. A szóban forgó hölgy és dj Quest Make It Real című albumának darabjait a hazai dj-k is előszeretettel játsszák.

Aztán szombaton már nyolcadik alkalommal rendezi szokásos nyári egynapos fesztiválját a magyar drum'n'bass élcsapata, a Bladerunnaz Movement. A műfaj idősebb és fiatalabb híveinek is sokat mond a szokásos évi magyarországi látogatását most letudó Ed Rush neve. De rajta kívül is érdemdús brit honfitársak emelik a bulit, így dj Zync, Rymetyme és Stamina Mc. A határokon túl is ismert itthoni lemezlovászok közül Chris.su-val, Longmannel, Safairrel, Bratwával, Ballel, Sizenine-nal teljes a fellépők névsora.

A győri Püspökerdő kies játszótere a Naphold Minifesten tánctérré alakul. Ezt szaggatja majd a jeles brit breaker, General Midi, illetve tépkedi a valamivel funkosabb zenét játszó honfi- és szaktársduó, a Soul of Man. A tizennégy órás party magyar fellépői például Psure, valamint a két győri származék, Palotai Zsolt és a főszervező Sikztah. A party fő célja a Győr környéki erdők megmentése, ennek érdekében a vendéglátásból származó bevételt a helyi erdőgazdaságnak ajánlják föl a rendezők.

Jelentős break Budapestre is jut szombaton. A Fresher nyári sorozatának második kiadásán az angol dj Backdraft a főszereplő. A margitszigeti Cha-Cha-Cha-teraszon is feltűnik az elnyűhetetlen Palotai és a budapesti break két másik ismert alakja, Erká és a Miss Hungarian Breakbeat Djane, vagyis Ludmilla.

A house híveit még a törtütemek elkötelezettjeinél is komolyabb gondot okoz a parádés hétvégi választék. Tarkan például kétnapos Kárpát-medencei túrára vállalkozik. Pénteken az idén tizenöt éves balatonmáriafürdői Black Magic klub nyári sorozatán a Balaton Progressionön játszik.

Szombaton viszont már Kókán találja magát a török, pontosan a helyi Club Nagypince Summer Start partyján. Emberünket mindkét bulira elkíséri hazai progresszív-house emblémája, dj Kühl.

A hasonló stílben tevékenykedő, angol Lexicon Avenue trió (Scott Bradford, Chris Scott és Mark Armstrong) is Magyarországon tartózkodik szombaton - szintén nem először. Ők a nagykanizsai Cola Classic Club vendégeinek okoznak örömet a Truesounds rendezvényén.

Még híresebb honfitársaik, azaz a Hybrid tagjai (Chris Healings és Mike Truman) viszont a Tisza-partján vernek tanyát, amennyiben a tiszakécskei Club New Night színpada annak számít. A Debut buliján játszik még Garay, illetve a két rezidens, Kenny és Stuart.

Forrás: [origo]
Odissi bocival

A Dokk Beachről egy nagy hagyományokkal rendelkező sorozat jelentkezik szombaton. Az I Love Deep mostani sztárja a német Soda Inc.; az est háziasszonya ezúttal nem a Madame Josephine, hanem Miss Milky lesz.

Úgy látszik, a technoparty-szervező Sensor Base-nek nyárra is megteszi a fedett Club K2: nem szabadtéri helyszínnel, hanem egy neves holland dj-vel, Abjecttel csalogatják a klubbereket.

Még több party a Partytárban!

Peter Poppara