Micimackó és a kis bocsok

Vágólapra másolva!
A vasárnapi befejező napon elsősorban a gyerekek kedvét keresik az első hazai HBO Filmkarnevál szervezői. Egyrészt azzal, hogy állatkerti lakosok buksiját simogathatják a kicsinyek, másrészt a játékmedve szépségversennyel. A mozivásznon pedig olyan darabok sorjáznak, mint az Ocean's Twelve, Az Utolsó Gyémántrablás, vagy az X Men 2. 
Vágólapra másolva!

Aki szombat délután kettő körül a Műcsarnok környékén járt, nemcsak befüvesített teret nézhette meg, de Magyarország eddigi legnagyobb popcornnal teli vödrét is. Ennek bemutatására nem is találhattak volna jobb helyet az HBO Filmkarneváljánál, hiszen pattogatott kukorica nélkül nincs mozi, most már több mint száz éve. A vödör tartalmát persze több százan fogyasztották el együtt.

A Filmkarnevál utolsó napjára is maradnak érdekes programok, ezek viszont elsősorban a gyerekeknek szólnak. Előkerül például a megnyitón megcsodált Carlos alpakka, de ezúttal nem érkezik egyedül az Állatkertből. Társai között ott lesz egy törpekecske család is, de Marcit a görényt is simogathatják a kicsik délelőtt tizenegytől. A Fővárosi Állatkert lakóinak önzetlen látogatásáért cserébe egyébként, a Felvonulási téri pázsit a ligeti intézménybe kerül.

A nap másik szintén gyerekeknek szóló érdekességének a játékmedve szépségverseny ígérkezik. Már csak azért is, mert a zsűri elnöke maga Micimackó. Végső győztest mégis a verseny szervezője, Papp György, a megszállott macigyűjtő tünteti ki, körülbelül délután egy órakor.

Ami a filmeket illeti, a délelőtti gyermekprogramok mellett természetesen ezt a korosztályt szólítják meg a vásznon is, A tizedik nyár, a Lenny, a csodakutya, a Zafír és Micimackó című gyermek-, ifjúsági- és rajzfilmekkel.

Negyed háromkor aztán már az idősebb korosztály figyelmét lekötő filmek pörögnek a negyvennégy négyzetméteres kivetítőn. Elsőként a Mr. 3000 című, a háromezredik pontját hajszoló profi baseballozóról szóló filmet vetítik.

Valamivel fél öt előtt még egy rajzfilm következik, ha még maradt néhány gyermek a téren, bár Spongyabob kalandjai inkább a játékos kedvű felnőtteknek szólnak, elvégre is például Ganxta Zolee kedvenc rajzfilmsorozatának moziváltozatáról van szó.

Forrás: [origo]

A mackó szépségverseny győztese Tillával

Délután hatkor aztán egy izgalmas krimi következik, az Ocean's Twelve igazi sztárparádét hoz. A profi bankrabló csapat vezetőjét George Clooney alakítja, de a szererplők között van Julia Roberts, Andy Garcia, Brad Pitt, Vincent Cassel, Catherine-Zeta Jones és Matt Damon is.

Negyed kilenctől sem változik a téma, ekkor az Utolsó Gyémántrablás című film főcímének képei jelennek meg a vásznon. Bár ez a mozi ott kezdődik, ahol a rablós sztorik befejeződnek: a két rabló trópusi vakációra húz, csakhogy megjelenik az FBI. A 2004-ben készült amerikai filmnek is megvannak a húzónevei: elég, ha Pierce Brosnan, Salma Hayek és Woody Harrelson nevét említjük.

A program végül egy csapatós akciófilmmel fejeződik be: X-Men-t talán nem kell bemutatni a rendszeresen moziba járóknak. Ezúttal a már triológiává duzzadt hollywoodi opusz második részét láthatja, aki még este tízkor is a Műcsarnok melletti gyepen kuporog.

(x)