LGT-vel nyit a Sziget

Vágólapra másolva!
A 15. Sziget Fesztivál minden eddiginél erősebb programot ígér a jubileumi évre is, de tagadhatatlan, hogy némi best of-hangulat lengi be a közzétett listát. A szervezők bevallásuk szerint rekord nagyságú költségvetéssel készülnek a közel 50 nemzetközi sztárfellépőre. Az idei felhozatal egyik szenzációja a Madness és a Chemical Brothers, de valószínűleg sokakat megmozgat a nulladik nap LGT-koncertje, valamint a visszatérő Faithless is.
Vágólapra másolva!

Az idén az augusztus második hetét kibérlő Szigetet a legendás Locomotiv GT koncertje nyitja a nulladik napon. "Eddig annyit fizettünk a belépőkért - most fizessenek ők" - kommentálta Presser Gábor fellépésük hírét, aki azt is elmondta, új lemezt nem készítenek, de előkerülnek olyan dalok, amelyeket nem játszottak még. A legutóbb több mint 40 ezer ember előtt koncertező zenekar méltó utódja a nulladik nap hagyományát elindító Illésnek.

Az idei Sziget is tromfolni akarja az előzőt, a jubileum pedig jó alkalmat kínál erre. Gerendai Károly, a fesztivál szervezője elmondta, idén pénzt nem kímélve jóval korábban foglalták le a fellépőket, hogy az összeállított színvonalas programmal méltón tudják ünnepelni a születésnapot. A korai időzítésnek köszönhetően már most, március végén összeállt a Nagyszínpad nemzetközi fellépőinek listája.

A Hajógyári-szigeten fellép a nyolcvanas évek elejének népszerű brit zenekara, a Madness, amely ugyan nem a fesztivál legfiatalabb fellépőjének számít, de a skából és az angol beat-hagyományokból összegyúrt, mással össze nem téveszthető zenei világa a mai napig megőrizte szavatosságát. Az 1985-ben feloszlott banda újra és újra feltámad poraiból: legutóbb 2005-ben jelentkezett új albummal. A Sziget közönsége már hallhatja a 2007 nyarára beígért új lemez számait is.

A 2005-ös Push The Button-nal és többi slágerével a Chemical Brothers is hatalmas táncparkettet varázsol a Nagyszínpad elé. A zenekar meghívásával régi adósságát törleszti a Sziget, a két fiú évek óta a kívánságlista élén szerepel. A mostani fellépés azért különleges, mert ebben az évben kevés koncertet vállalt el a manchesteri duó.

Az amerikai Killers meghívásával a szervezők elsősorban az évről évre növekvő arányú nyugat-európai közönségnek kedveznek. A brit new wave-ből a U2 és Bruce Springsteen zenei világáig eljutó gitárpopos zenekar Magyarországon még nem hódított magának olyan nagy rajongótábort, noha világszerte a legsikeresebb és legnépszerűbb zenekarok között emlegetik őket.

A Kapcsolat-koncertsorozat egyik legsikeresebb fellépője, Pink a Felvonulási tér után most a Hajógyári-szigetet is megnézi magának. Itt lesz még a Szigeten az indusztriál-rock egyik alapzenekara, a Nine Inch Nails, és a Blur énekesének és a Gorillaz életre keltőjének, Damon Albarnnak a legújabb bandája, a The Good, The Bad and The Queen. A svéd popzene rajongói is örülhetnek, mert a két éve már fellépő Hives újra ellátogat a Szigetre, és Juliette Lewis is visszatér a Nagyszínpadra rockegyüttesével.

Az idei Sziget best of-jellegét erősíti a fesztivál történetének legsikeresebb koncertjét produkáló Faithless visszatérése. A cigányzenét és a punkot keverő Gogol Bordello tavaly aratott nagy sikert, őt is viszontláthatjuk idén.

Nagyrészt visszatérők lépnek fel a Világzenei Nagyszínpadon. "Mindenki, aki számít a műfajban, a Világzenei Színpad hét éve alatt itt járt már" - mondta Gerendai Károly. Lehet repetázni a tavaly átütő sikert arató szentpétervári ska-zenekarból, a Leningradból, és a zöld-foki-szigeteki díva, Cesaria Evora mornáiból. Itt lesz a jamaicai Skatalites, a finn Värttinä és albinó afropop-előadó, Salif Keita is.

Az idei év újdonságai közé tartozik, hogy napijegyet elővételben is lehet majd vásárolni. Az "ottalvós" és a "hazamenős" hetijegyek rendszerét megőrzik a szervezők. Az árak a várakozásoknak megfelelően tovább kúsztak felfelé: idén a napijegyért 8000 Ft-ot (elővételben 7000 Ft) kell fizetnünk, a hetijegy pedig 25 ezer (hazamenős), illetve 30 ezer (ottalvós) Ft-ba fog kerülni. Az utóbbi típusból csupán 25 ezret adnak el, ennyiben korlátozza a sziget kapacitása a sátorozók számát.

Sziget Fesztivál - Hajógyári-sziget, 2007. augusztus 8-15. Jegyár: 7000 Ft, 8000 Ft (napijegy), 25000 Ft, 30000 Ft (hetijegy)