Mitsoura új anyaga a Millenárison

Vágólapra másolva!
Élesszeműek már felfigyeltek rá, szétszórtabbaknak meg még nem késő: Miczura Mónika, azaz Mitsoura május 25-én mutatja be második lemezét Dura Dura Dura címmel. Világzene és downtempo a bordeaux-i és londoni operaház után most a Millenárison.
Vágólapra másolva!

Mitsoura leginkább egy pöttöm roma lány hatalmas hanggal (ő Miczura Mónika), megtámogatva némi elektronikával a neós Moldvai Márknak köszönhetően, összességében mindez valahol a világzene és a downtempo között áll meg. A zene könnyen befogadható, de nem válik hamar unalmassá, dinamikus, lendületes és nagyon széles közeg számára élvezhető. Sőt, nemcsak otthon, amivel a vonal legnagyobbjai (kis ráhagyással akár a Morcheeba és a Massive Attack is belefér ebbe) is küszködni szoktak, de koncerten is. Pénteken a Millenárison második lemezét mutatja be a csapat.

Mármint idehaza, mert a Royal Opera House-ban már bemutatkoztak, megjárták a Womad és Womex fesztiválokat (a wo-ból jól látszik, mindkettő világzenei esemény, előbbit maga Peter Gabriel rakta össze), itthon valahogy mégsem annyira futottak be. Ahogy az Ando Drom sem, ahonnan Miczura Mónika útra indult, úgy ők sem tudtak a fennállás három (talán már négy) éve alatt a párszázas rajongótábornál nagyobbat összerakni maguknak.

Pedig a produkció a sznobabb világzene-hallgató kört sem készteti sóhajtozásra, simán üti a világszínvonalat. A másik oldalon meg hozza egy romabuli táncoltató számait, mindenféle túlkomolykodás és illúzióvesztés nélkül. Alighanem itt kell megemlítenünk, hogy ez leginkább a produkció zenei agyának, Monori Andrásnak köszönhető, aki amellett, hogy az ADF-TGU felfogást hozza a cigányzenében, vagy féltucat hangszeren szólal meg koncertenként.

Nem elhanyagolandó végül, hogy a rengeteg élőzene mellett a háttérben vetítés is zajlik, külön animációk készültek a Mitsoura zenéjéhez. Különösen reméljük, hogy ezek is jól sikerültek, mert a Mitsoura lemez utáni Dura Dura Durá-ról még jóval a megjelenés előtt úgy saccoltuk, egy szinttel magasabbra emelheti akár az együttes nimbuszát, talán a mainstreamig is eljuttatva azt.

Mitsou - ének
Monori András - szaxofon, gadulka, kaval, bansuri
Moldvai Márk - computer ,billentyűs hangszerek, ütőhangszerek
Szalai Péter - tabla, kalimba, ütőhangszerek, konnakol
Lukács Miklós - cimbalom

Mitsoura - Millenáris Teátrum (II., Fény u. 20-22.), 2007. május 25. 20.00