Sátánista-bigámista szélhámostól a bestseller-író mágusig: ki az a Paulo Coelho és mit akar?

Szűz jegyében született szaturnuszi ember lévén örökké feketében jár, Isten női arcának csodálójaként Szent József oltalmában érzi magát a legnagyobb biztonságban, és hírhedten anyagias, szűkmarkú alak létére szenvedélyes élharcosa a szellemi javak jogdíjmentes megosztásának az interneten. Paulo Coelhót cseppet sem zavarja, hogy a kritika mélyen megveti "az irodalom olcsó ipari hulladékának" titulált műveit, a 61 éves dél-amerikai szerzőről lepereg minden irodalomtörténeti elmélkedés: "Elégedett vagyok az életemmel, imádom a munkámat, a feleségemet, gazdag vagyok, és a világ minden részén jártam már. A kritikusokról meg az a véleményem, hogy szinte mindegyikük író akart lenni, de aztán nem jött össze nekik a dolog. Nekem viszont igen. Akkor meg, miről beszélünk?" Tényleg, miről is? Fernando Morais A Mágus - Paulo Coelho élete című friss könyve kapcsán magáról Coelhóról és az életéről, hátha közelebb kerülünk a titokhoz, hogy ki is ő valójában, és vajon miért lett ennyire sikeres.

Paulo nőkhöz fűződő viszonya mindig is sajátos volt. Egyfelől váltig állítja, hogy maga is nővé változik, valahányszor könyvet ír (ez akár egy pikáns, narrátori nézőpontot ecsetelő esszé témája is lehetne portugál szakos bölcsészeknek), másfelől viszont tinédzser korától teljesen természetes számára a promiszkuitás. "A nők és a mágia, ez az a két dolog, ami a leginkább leköti a figyelmemet" - írja őszintén több novellájában is.

Felnőttként belátja, hogy kapcsolatfüggő, és szüksége van egy erős társra, aki mindenben mellette áll és támogatja - szükség esetén megkérdőjelezi, tiltja - elképzeléseit, ugyanakkor viszont az újabb hódításokról, vérpezsdítő kalandokról sem mond le. Az legnyíltabban önéletrajzi ihletésű regényében, az 1992-es A valkűrök-ben már az első oldalon, a Mesterével folytatott beszélgetésben felfedi, hogy hiába kötött házasságot a képzőművész Christina Oiticicával, a szent kötelék ellenére sem fogadott szexuális hűséget. Míg ebben a regényben a szép és karizmatikus Valhallával csupán plátói fellángolást él meg a Paulo nevű főszereplő, a 2005-ös A Zahír-ban már félreérthetetlenül ott az utalás: Paulo Coelho nem egy monogám ember, és életének ezt a szegmensét nagyközönség előtt is nyíltan vállalja.

A kamaszként félénk, bizonytalan fiú pszichiátriai kényszergyógykezelése során az is kiderült, hogy édesanyja szerint a fiatal Paulo "szexuális gondokkal küzd", esetleg homoszexuális. Az utóbbi aggodalomnak volt is némi alapja, hiszen a szigorú keresztény iskolában tabu volt a nemiség, senki nem magyarázta el a fiúnak, hogy a pubertás idején szinte minden fiatal kíváncsi saját nemére is, mégsem lesz mindenkiből meleg felnőtt. Paulo így később maga akart meggyőződni arról, jól választott-e, amikor a női nem mellett tette le a voksot: húszas évei elején három férfival is lefeküdt, míg végre határozottan kijelenthette: "nem vagyok homokos". Az elmegyógyintézetben eltöltött hosszú hónapokról és a szexualitás vélt vagy valós tabuiról szól későbbi regénye, a Veronika meg akar halni.

A hetvenes évek elejére azonban igazi nőideállá nőtte ki magát Paulo hosszú, borzas hajával és vézna termetével. Ekkor ismerkedett meg első feleségével, Adalgisa Eliana Rios de Magalhaes-zel, a politikailag is aktív grafikuslánnyal. Amikor Gisa teherbe esett tőle, Paulo hamar rájött, hogy "pénz nélkül és ezzel a hozzáállással a világhoz" valószínűleg jobb, ha inkább az abortuszt választják. A műtét mindkettejüket megrázta, és Gisa később bevallotta párjának, hogy az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Paulo sajátos gondolkodását remekül mintázza a tény, hogy míg a legtöbb férfi ilyenkor aggódva próbálta volna lebeszélni szerelmét a halállal való egyesülésről, Paulo még biztatta is Gisát, hogy nyugodtan tegyen egy próbát a sorssal, hiszen "ha a halál angyalát egyszer megidézték, az vissza fog térni, hogy magával vigyen valakit a túlvilágra". Miután felidézte saját kamaszkori találkozását az Angyallal, aki miatt egy kecskét is "kénytelen volt" lefejezni, hidegvérrel hagyta, hogy az erősen begyógyszerezett nő a parttól kilométernyire ússzon a csípős, szeles időben. Gisa végül túlélte a kalandot, és Paulo szerint ez volt az az élmény, ami végül kigyógyította párját depresszióból (vagy a vitriol keserűségéből, ahogy későbbi írásában a tartós rosszkedvet nevezte).

Ebben az időszakban Coelho már komolyan belevetette magát a sátánizmusba, és az Erősek Törvénye szerint manipulálta környezetét, így természetesen aktuális barátnőit is. A rocksztár Raul Seixas-szal szövetkezett, hogy lérehozzák az Alternatív Társadalmat - egy mágikus dalt, amiben "ott a lehetőség, hogy az egész világot térdre kényszerítse". Köntörfalazás nélkül kijelentette: pénzt, hatalmat, halhatatlanságot és hírnevet akar, mert mindez jár neki. Ha pedig Isten nem adta meg neki mindezt az elmúlt években, ő most akár az Ördöggel is hajlandó tárgyalni az ügyben. Precíz üzletemberként minden részletre kiterjedő szerződést is kötött a Gonosszal, amit aztán idő előtt felbontott, de még így is szörnyű kötbért kellett fizetnie a pokoli kalandért.

A Fekete Héten történtekről több száz oldalon írt naplójában, majd évekkel később még A valkűrök-ben is szánt pár oldalt az ominózus nap leírására, amikor a Gonosz otthonában látogatta meg. A drámai jelenés után még nem értek véget a megpróbáltatások, Paulót és Gisát ugyanis elhurcolta a titkosrendőrség, amiért "rendszerellenes rock-dalokkal tömték a fiatalok fejét". Az író élete legszégyenletesebb gyávaságának tartja, amikor a börtönben töltött napok alatt többször egymás után is megtagadta feleségét, mert félt a kínzástól és a megtorlástól. Kettejük kapcsolata ezt a megpróbáltatást már nem élte túl.

Egy a szép barátnők közül: Vera Richter, aki megtanította Paulót szeretkezni, autót vezetni és angolul beszélni | Nézz még képeket Paulo Coelhóról!

Amikor végső elkeseredésében, mondhatni "hirtelen felindulásból" feleségül vett egy Cecília MacDowell nevű nőt, a 70-es évek elején Londonban kezdtek új életet. Paulo egy vámpirista tanfolyamon ismerte meg a fiatal japán masszőrlányt, Keiko Satót, akibe hamar beleszeretett. Őszinte ember lévén a helyzetet azonnal tisztázni kívánta feleségével (ezt a szokását egyébként később is megtartotta): "Beleszerettem Keikóba, és szeretném tudni, mit szólnál hozzá, ha ideköltözne, és velünk lakna." Cissa sem éppen konzervatív házasságképéről volt híres, így rögtön közölte, hogy természetesen semmi kifogása nincs az új lakó ellen, ha az ő friss párja, Peninha is beléphet a bizarr szerelmi sokszögbe. Így éldegéltek együtt aztán hónapokig teljes testi-lelki közösségben, bár Paulo egy későbbi Playboy-interjúban Peninha-mentesre retusálta emlékeit, hogy az arab sejkként élő macsó képében tűnhessen fel a magazin olvasói előtt.

Az "utolsó feleség", Christina Oiticica aztán alaposan felforgatta a macsó mágus életét: mellette élte át Paulo élete egyik legintenzívebb jelenését a dachaui koncentrációs táborban, és ő volt az, aki szinte kényszerítette férjét, hogy vegyen részt a híres Santiago de Compostela-i zarándoklaton, aminek igaz történetéből első sikerkönyve is született. Christina nemcsak megmondta, mit tegyen, de a kezdetektől jogot formált arra is, hogy eldöntse, mi ne legyen: "Ezt nem írhatod meg, isteni sugallatot kaptam". És Coelho letette a tollat és engedelmesen eltüzelte a hatszáz oldalnyi szöveget.