Messze jár az olimpiai szinttől a műlábú futó

Vágólapra másolva!
A műlábai ellenére olimpiai indulásra feljogosított Oscar Pistorius egyelőre messze jár attól, hogy megfussa az ötkarikás selejtezőszintet 400 m-en.
Vágólapra másolva!

A 22 éves dél-afrikai atléta egy nemzetközi parasportoló-viadalon állt rajthoz Berlinben, ám 49,17 mp-es ideje több mint három mp-cel elmarad a pekingi részvételhez szükséges 45,95-től.

"Nem mondtam le az olimpiáról, legfeljebb kicsit távolabbra teszem a célt. Ha idén nem sikerül, akkor majd elindulok Londonban 2012-ben" - jelentette ki a 46,34-es egyéni csúccsal rendelkező futó, aki a paralimpikonok között 100, 200 és 400 m-en is világcsúcstartó.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) májusban helyezte hatályon kívül a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) januári határozatát, mely szerint Pistorius nem vehet részt a pekingi seregszemlén, mert karbonszálas művégtagjai - különleges felépítésüknél fogva - előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.

Pistoriusnak születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták.