Vágólapra másolva!

Spree a nyerő New Yorkban



Latrell Sprewell először volt meghatározó eleme a Knicksnek, hétfőn 28 pontjával 108-102-re verték a Milwaukee Buckst. Minnesotában a Utah Jazz megint elverte a Timberwolvest, és most már vitathatatlanul Malone-éké a legjobb csapat. A leégett New Jersey Nets kirúgta edzőjét, John Caliparit.

Larry Johnson
Fotó: Mike Segar/Reuters

Két szempontból is fontos volt a New York és még egy tekintetben Sprewell számára a győzelem Milwaukee-ben: egyrészt tavaly is, idén is itt sérült meg a vezér, Ewing, másrészt ebben a szezonban két egypontos vereséggel távozhatott a Bucks barlangjából a Knicks, Spree pedig Milwaukee-ben született.

Ray "He Got Game" Allen nagyjából egymaga tartotta a Bucks reményét életben, idei egyéni rekordot állítva fel ő is 29 ponttal, és a nagy kapaszkodásban, miután a harmadik negyed végére a Knicks 84-70-re vezetett, a negyedikben csapata 29 pontjából 16-ot vállalt.

Ez a győzelem, amellyel a New York 13-9-re módosította nyert-vesztett mérlegét, valószínűleg Jeff Van Gundy állását is szavatolja egy kis időre a Knicks edzőjeként, akinek a menesztését a hétvégi New York-i lapok kilátásba helyezték, amennyiben nem kezd nyerni a csapat.

Minnesotában Karl Malone rémuralmát rettegték a Timberwolves hívei, a Postás mindhárom jelentős statisztikában élen járt (17, 13, 7), és vezérletével a Utah Jazz a liga legjobb csapatává avanzsált, 18 győzelmük mellé csak 4 vereséget számlálva.

A Utah ötödik sorozatbani győzelméhez Malone törekvésein kívül az is hozzájárult, hogy le tudták fogni a hazaiak legjobbját, Kevin Garnettet, aki 10, 9, 6-tal zárt. A T'wolves legjobbja Joe Smith volt, 26 ponttal és 17 lepattanóval, a Milwaukee-ből újonnan igazolt Terrell Brandon 21 ponttal és 6 asziszttal vitézkedett.

Orlandóban a játéknap leggyengébb meccsét játszotta a Magic és a Philadelphia 76ers, mégis meg kell állnunk két szóra a találkozó mellett. Az egyik fontos esemény az utolsó másodpercekben történt, mikor Darrell Armstrong elcsente George Lynch passzát a felezővonalnál, és a dudaszóval egybenhangzóan vágott be egy duplát, 74-73-ra módosítva a eredményt. "Darrell a franchise történetének egyik legnagyobb tettét hajtotta végre" - tisztelgett a rutinos csatár, Horace Grant. Armstrong a kispadról indulva 14 pontot, hat gólpasszt és négy lopást jegyzett.

A másik szó a góllövőlistát vezető Allen Iverson szégyenletes 14 pontját illeti, amely kulcsfontosságú volt a 76-osok veresége szempontjából, és a Magic védekező taktikáját dicséri.

Brevin Knight verte meg a Chicago Bullst, a hosszabbításban két eladott labdát pontokra váltva. Knight egyébként is jól termelt, ugyan csak kilenc pontot dobott, de szerzett nyolc lepattnót és 16 gólpasszt, valamint ellopott öt labdát a Bikáktól, akik ugyan kiharcolták a túlórát, de annak első négy percében nem szereztek pontot. Ugyanennyi (ti. négy) volt a különbség a végén, miután 9-5-re nyerte a hosszabbítást a Cleveland.

Dávid Kornél összvissz két percet játszott, ezen szerzett két pontot (1/1 mezőnyből), egyet faltolt és egy labdát eladott.

pont lepattanó asziszt mezőny% büntető% 3-pontos
Dallas Mavericks 91 Finley 21 Green 8 Finley 6 44 70 1/12
Portland Trail Blazers 106 Rider 30 Sabonis 16 Stoudamire 6 46 77 9/16
Denver Nuggets 110 McDyess 21 Fortson 12 Alexander 11 57 77 7/16
Vancouver Grizzlies 84 Abdur-rahim 15 Smith 8 Bibby 5 41 59 3/4
Golden State Warriors 105 Coles 23 Marshall 14 Starks 7 51 71 6/15
Sacramento Kings 111 Webber 20 Divac 8 Divac, Webber 6 53 60 5/14
Chicago Bulls 85 Kukoc 22 Kukoc 12 Harper 8 36 70 2/17
Cleveland Cavaliers 89 Henderson 22 Kemp 11 Knight 16 45 53 5/13
Toronto Raptors 89 Christie 18 Oakley 10 Christie 5 35 82 4/11
Charlotte Hornets 82 Brown, Campbell, Jones, Wesley 13 Coleman 9 Coleman, Wesley 5 39 63 2/14
Orlando Magic 74 Anderson 15 Grant 10 D. Armstrong 6 29 73 6/20
Philadelphia 76ers 73 Geiger 18 Lynch 20 Iverson, Lynch, Snow 4 35 81 2/7
Minnesota Timberwolves 83 Smith 26 Smith 17 Brandon, Garnett 6 37 85 2/7
Utah Jazz 90 Malone 17 Malone, Ostertag 13 Malone 7 44 65 6/6
Milwaukee Bucks 102 Allen 29 Gatling 8 Allen, Robinson 4 51 70 5/10
New York Knicks 108 Sprewell 28 Dudley 11 Ward 7 51 83 7/12

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.

Ajánló: