Vágólapra másolva!

A torontói Carter lett az Év újonca<br/>

Vince Cartert, a Toronto Raptors legjobb dobóját (akinek látványos zsákolásai lassan védjeggyé válnak) nagy egyetértésben választották az NBA idei legjobb újoncának.

copyright: NBA Theater
Carter show: zsákolás 360 fokos
fordulattal

"Nagy megtiszteltetés" - mondta Carter. - "Ha végignézek ezeken a nagy neveken, akik megkapták ezt a kitüntetést, arra gondolok, kemény meló lesz felnőni hozzájuk. Mindent megteszek majd a saját karrierem és a Toronto Raptors sikere érdekében."

Fotó: Reuters

Vince Carter edzőjével, Butch Carterrel
a díjátadáson

A Toronto idén fennállása legjobb szezonját produkálta (23 győzelem, 27vereség), és éppen csak lemaradt a playoffról, Carter pedig nemcsak az újoncok, de csapata legjobb dobója is lett 18,3 ponttal, 20 alkalommal szerezve legalább 20 pontot. További mutatói: 5,7 lepattanó, 3,0 gólpassz, 1,54 blokk és 1,1 labdaszerzés meccsenként. 49 mérkőzésen kezdett, átlag 35,2 percet játszott és 45%-os mezőnymutatóval dobott.

Carter a második Raptors-játékos, akit az Év újoncának választottak, Damon Stoudamire (aki most főcsoport-elődöntőben vesz részt a Portland Trail Blazers színeiben) 1996-ban kapta meg ezt a kitüntetést. Tavaly a San Antonio Spurs centere, Tim Duncan volt a díjazott.

Az Év újoncainak listája 1952-53-tól

szezon játékos klub
1998-99 Vince Carter Toronto Raptors
1997-98 Tim Duncan San Antonio Spurs
1996-97 Allen Iverson Philadelphia 76ers
1995-96 Damon Stoudamire Toronto Raptors
1994-95 Grant Hill Detroit Pistons
Jason Kidd Dallas Mavericks
1993-94 Chris Webber Golden State Warriors
1992-93 Shaquille O'Neal Orlando Magic
1991-92 Larry Johnson Charlotte Hornets
1990-91 Derrick Coleman New Jersey Nets
1989-90 David Robinson San Antonio Spurs
1988-89 Mitch Richmond Golden State Warriors
1987-88 Mark Jackson New York Knicks
1986-87 Chuck Person Indiana Pacers
1985-86 Patrick Ewing New York Knicks
1984-85 Michael Jordan Chicago Bulls
1983-84 Ralph Sampson Houston Rockets
1982-83 Terry Cummings San Diego Clippers
1981-82 Buck Williams New Jersey Nets
1980-81 Darrell Griffith Utah Jazz
1979-80 Larry Bird Boston Celtics
1978-79 Phil Ford Kansas City Kings
1977-78 Walter Davis Phoenix Suns
1976-77 Adrian Dantley Buffalo Braves
1975-76 Alvan Adams Phoenix Suns
1974-75 Jamaal Wilkes Golden State Warriors
1973-74 Ernie DiGregorio Buffalo Braves
1972-73 Bob McAdoo Buffalo Braves
1971-72 Sidney Wicks Portland Trail Blazers
1970-71 Dave Cowens Boston Celtics
Geoff Petrie Portland Trail Blazers
1969-70 Kareem Abdul-Jabbar Milwaukee Bucks
1968-69 Wes Unseld Baltimore Bullets
1967-68 Earl Monroe Baltimore Bullets
1966-67 Dave Bing Detroit Pistons
1965-66 Rick Barry San Francisco Warriors
1964-65 Willis Reed New York Knicks
1963-64 Jerry Lucas Cincinnati Royals
1962-63 Terry Dischinger Chicago Zephyrs
1961-62 Walt Bellamy Chicago Packers
1960-61 Oscar Robertson Cincinnati Royals
1959-60 Wilt Chamberlain Philadelphia Warriors
1958-59 Elgin Baylor Minneapolis Lakers
1957-58 Woody Sauldsberry Philadelphia Warriors
1956-57 Tom Heinsohn Boston Celtics
1955-56 Maurice Stokes Rochester Royals
1954-55 Bob Pettit Milwaukee Hawks
1953-54 Ray Felix Baltimore Bullets
1952-53 Don Meineke Fort Wayne Pistons

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

A torontói csatár aktája az NBA.comon