Vágólapra másolva!

Athénben ülésezik a NOB végrehajtó bizottsága<br/>

A jövőben az eddigi tíz helyett tizenöt sportoló kaphat helyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, és a korábbiakkal ellentétben szavazati joggal is rendelkezhetnek. A sportolói bizottság által beterjesztett javaslattal a NOB Athénben ülésező végrehajtó bizottsága is egyetértett.

A kezdeményezést decemberben, a NOB lausanne-i rendkívüli közgyűlésén vitatják majd meg. Az elképzelés szerint a nyolc évre választandó tizenöt meghívottból nyolc főt a nyári, négyet a téli játékok műsorán szereplő sportágak delegálnának, hárman pedig a sport más területeiről kapnának helyet a szervezetben.

A végrehajtó bizottság azt a javaslatot is támogatásáról biztosította, hogy a sportolók kapjanak "doppingútlevelet", amelyben mindig feljegyeznék, ki, mikor és hol esett át doppingvizsgálaton. Ennek a könyvnek hiányában senki nem kapna rajtengedélyt.

Az újfajta okmányok kibocsátását már a jövő évi sydneyi olimpia előtt megkezdik, ám csak a 2004-es athéni játékok idejére várható teljeskörű bevezetésük.

A NOB a 2002-es Salt Lake City-i olimpia műsorára öt új számot vett fel.

A rövidpályás gyorskorcsolyában a női és férfi 1500 méter, a női bob, a férfi és női skeleton, a férfi és női sífutásban a sprint, valamint a férfi északi összetettben szintén a sprintszámmal bővül a program Naganóhoz képest.

A szánkóhoz hasonló skeletonban, ahol a versenyzők fejjel előre, hason fekszenek a sporteszközön, 1948-ig rendeztek versenyeket az ötkarikás játékokon.

(MTI)