Társoldalunk:

A karmester cseréje bevált a T'Wolvesnak

A Minnesota sérült irányítója helyén Bobby Jackson maradandót alkotott a Sacramento ellen, így a Timberwolves nyerte a nyugati rangadót. Grant Hill nélkül megint veszített a Detroit, Penny Hardaway pedig győzelemre segítette a Phoenixet volt csapata, az Orlando ellen.

Fotó: Reuters

Jackson (fehérben) nem csak ijesztgette
a Királyokat
Bobby Jackson, a sérült Terrell Brandon helyén játszva, karrierje első tripla-dupláját érte el a Sacramento Kings ellen, 105-90-es győzelemre segítve a Minnesota Timberwolves együttesét. A Kings játékmestere, Jason Williams nem nagyon tudott mit kezdeni Jacksonnal, aki 17 pontot, 11 lepattanót és 12 gólpasszt vállalt be, bár saját elmondása szerint nem tervezte, hogy tripla-duplát csinál. "Csak annyit akartam, hogy játszhassam a saját játékomat, segítsek a többieknek és versenyre kelhessek Jason Williamsszel." Hát ez sikerült, Williams mindössze két pontig jutott 25 perc alatt a harmadéves csereirányító mellett. A Timberwolves hetedszer nyert nyolc meccs alatt, Kevin Garnett 31 ponttal és 12 lepattanóval járt az élen. A Minnesota edzője, Flip Saunders úgy nyilatkozott: "Mindig mondtam, hogy a konferenciánk két legjobb játékosa Kevin Garnett és Chris Webber." Utóbbi úgy lett 14 ponttal a Kings legjobbja, hogy a csapatából összesen heten érték el a tízpontos határt.

Grant Hill megint nem játszott, és a Detroit Pistons nyolc meccs alatt hetedszer kapott ki, ezúttal 104-82-re, a Miami Heattől. Hill, aki öt meccset hagyott ki a közelmúltban, majd visszatérése után kiderült, a csípőjében valami zűr van, így nem tudta vállalni a játékot Miamiban. "Egy olyan csapat ellen, mint a Miami, nem állhatsz ki a töltött fegyvered nélkül" - nyilatkozta találóan a Detroit irányítója, Michael Curry.

Fotó: Reuters

Hardaway (jobbra) áthámozza magát az
orlandói védelmen
Penny Hardaway győzedelmesen tért vissza Orlandóba, először játszva volt csapata ellen 21 pontot szerzett, és a Phoenix Suns 117-113-re verte a Magic gárdáját. Hardawayt egyfolytában fütyülték a helyi drukkerek, de a hat orlandói év után a nagyobb gázsi reményében Phoenixbe szerződő hátvéd 40 percet játszott, 5/14-es mezőny- és 11/14-es büntetőstatisztikával, pontjai mellett 4-4 gólpasszt és lepattanót jegyezve. Jason Kidd 20 pontot, 14 pattanót és 8 aszisztot gyűjtött, Clifford Robinson pedig 22-t dobott 28 pontjából a második félidőben, és a Phoenix már 25 ponttal is vezetett a harmadik negyedben.

Denverben George McCloud kulcsfontosságú hármasával és Nick Van Exel két büntetőjével az utolsó 25 másodpercben nyerte meg a Nuggets 83-80-ra a Philadelphia 76ers elleni meccsét. Allen Iverson 29 pontot szerzett a Sixers javára, de a vendégek így is negyedszer veszítettek öt meccs alatt.

Vancouverben Glenn Robinson 25 pontjával (abból 11 a negyedik negyedben, 10/19 mezőnyből, 5/5 a vonalról) a Milwaukee Bucks egy erős hajrával 92-87-re legyőzte a Grizzliest.

Minnesota Timberwolves - Sacramento Kings 105-90
Target Center, 18 046 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Garnett 31, Garnett 12, B. Jackson 12, illetve Webber 14, Webber 7, Jas. Williams 7

Miami Heat - Detroit Pistons 104-82
AmercanAirlines Arena, 19 128 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Mashburn 23, Mashburn 8, T. Hardaway, Lenard, Mashburn 6-6, illetve J. Stackhouse 17, Je. Williams 9, J. Stackhouse 5

Orlando Magic - Phoenix Suns 113-117
Orlando Arena, 13 677 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): D. Armstrong 26, Maggette 10, D. Armstrong 11, illetve C. Robinson 28, Kidd, Longley 8-8, Kidd 14

Denver Nuggets - Philadelphia 76ers 83-80
Pepsi Center, 13 431 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Mercer 15, McDyess, Posey 9-9, Mercer 8, illetve Iverson 29, Lynch 14, Iverson, Snow 4-4

Vancouver Grizzlies - Milwaukee Bucks 87-92
General Motors Place, 12 398 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Reeves 22, Reeves 15, Bibby 12, illetve G. Robinson 25, E. Johnson 10, Cassell 7

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

A sztárhiányban szenvedő Houston Rockets meglepetésre megverte a ligaelső Los Angeles Lakerst, a New York Knicks pedig gólzáporos meccsen kerekedett felül a Sacramento Kingsen.