Vágólapra másolva!
Dávid Kornél Torontóból Detroitba került. Mutombo megszerzésével immár vitathatatlanul a bajnoki címre hajt a Philadelphia. A nagy üzletelések árnyékában Portlandben nyert a Jazz, Washingtonban a Kings, és Chicagóban a sorozatban három idegenbeli mérkőzésen diadalmaskodó Clippers.

Fotó: Reuters

Mutombo új fejezetet kezd

A 27 éves Ratliff átlagban 12,4 pontos és 8,3 lepattanós átlaggal bír, először vehetett részt All Star-gálán. Kukoc 32 éves, egy éven belül másodszor költözik, tavaly ilyenkor Chicagóból került Philadelpiába. Csupán négyszer kezdett ebben a szezonban (8,1 pont, 3,4 pattanó 48 mérkőzésen). Mohammed 23 éves (3,2 pont, 1,8 pattanó 30 meccsen), McLeod 25 (9,9 pont, 3,5 pattanó 35 találkozón).

Michael Jordan már megint valami hihetetlent művelt: megszerezte Juwan Howardot. A Washington Wizards elnöke tette midezt egy nyolc játékost érintő üzlet keretében. Howard hétéves szerződésének ötödik évében ját, még 38 millió dollár jár neki. Mitch Richmondnak és Rod Stricklandnek is nyolcjegyű az éves fizetése, nem kicsit vállalt tehát a fővárosi klub

Fotó: Reuters

Odomék után hiába kapaszkodott a Bulls

A bokáját fájlaló Chris Webber nélküli ötödik mérkőzésén Doug Christie (32 pontos egyéni szezoncsúcs) és Valde Divac (27 pont, idényrekord-hat blokk) remeklésével győzött Washingtonban a Sacramento. A Kings zsinórban hatodszor verte a Wizards együttesét, ahol Richard Hamilton (29) és Chris Whitney (24 pont, 11 gólpassz) alkotott maradandót.

Hétmérkőzéses túrájának első négy állomásán kikapott, aztán viszont hármat nyert a Los Angeles Clippers, utoljára a már megint három buktánál tartó Chicago otthonában, Jeff McInnis (17, 4, 6) és Lamar Odom (14, 10, 9) vezérletével. A ligarossza Bullst Fred Hoiberg (22) és Elton Brand (17, 16) próbálta tartani, kevés sikerrel.

David Wesley 17 mp-cel a vége előtt dobott triplájával, illetve P.J. Brown 4 mp-cel a dudaszót megelőző két büntetőjével verte a Hornets a Warriorst, a hazaiak addig nem is vezettek, a legjobbkor fordítottak. Wesley hat hárompontos kísérletéből csak ez az egy talált, a Charlotte öt meccsből négy sikerrel büszkélkedhet. P.J. Brown 18 pontot dobott, mezőnyből majdnem tökéletesen célzott (8/9), vele és Jamal Mashburnnel (16, 12) együtt összesen hatan dobtak tíz fölött. A másik oldalon Antawn Jamison (28, 10), Larry Hughes (21, 7) és Bob Sura (18) vitte valamire, nem sokra. Paul Silas edző századik Hornets-győzelmének örülhetett.

Dallasban Dirk Nowitzki 23, Michael Finley 19, Greg Buckner egyéni szezoncsúcs-15, Shawn Bradley 14 pontot tett a Mavericks sikeréhez, a Paul Pierce (23, 11) vezette Celtics egymás után harmadszor vérzett el idegenben.

A 109. játéknap eredményei:

Wizards - Kings 110-115 (20-23, 24-28, 28-28, 38-36)
Washington, 19 911 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): R. Hamilton 29, White 14, Whitney 11, illetve Christie 32, Pollard 14, Ja. Williams 9

Hornets - Warriors 93-91 (24-33, 25-24, 23-21, 21-13)
Charlotte, 15 237 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): P.J. Brown 18, Mashburn 12, Wesley 8, illetve A. Jamison 28, A. Jamison 10, Blaylock 6

Trail Blazers - Jazz 84-90 (21-22, 19-24, 18-21, 26-23)
Portland, 20 312 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): R. Wallace 32, R. Wallace 11, Stoudamire 6, illetve Malone, Marshall 22-22, Marshall 9, Stockton 9

Bulls- Clippers 80-93 (19-18, 23-23, 14-23, 24-29)
Chicago, 21 959 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Hoiberg 22, Brand 16, Hoiberg, Drew 5-5, illetve McInnis 17, Odom 10, Odom 9

Mavericks - Celtics 98-91 (24-28, 32-18, 25-23, 17-22)
Dallas, 17 470 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Nowitzki 23, Najera 12, Nash 12, P. Pierce 23, P. Pierce 11, A. Walker 6

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.