Az év során a sportvilág szereplői rengeteg nyilatkozatot adtak, s akadtak közük olyanok, amelyekből rengeteg érdekes információ is kiderült, de természetesen voltak, amelyeket nem érdemes komolyan venni, vagy nem éppen úgy sikerültek, ahogyan azt a megkérdezett szerette volna. Cikkünk első két oldalán a focis aranyköpéseké a főszerep, majd a pekingi olimpia és négy egyéni sportág (tenisz, kerékpár, atlétika, ökölvívás) érdekes nyilatkozataiból szemezgettünk.
![Fotó: Juha Pál [origo]](http://static1.origos.hu/i/0805/20080519terry1.jpg)
A Chelsea edzője szerint Terry még holtan is előremenne fejelni
Csoda a jégen, a vízben
Tíz sportorgazmus
"Ha most járnak először a The Valleyben, jobb, ha figyelmeztetem önöket: nem szokott minden mérkőzés ilyen lenni" - a Charlton Athletic hangosbemondója a szünetben a Blackpool ellen, miután 45 perc alatt négy gól is született.
"Hölgyeim és uram, a QPR gólt szerzett a 76. percben. Én nem láttam, hogy ki volt eredményes, de a BBC honlapja szerint Ephraim" - a cardiffi hangosbemondó őszinte megnyilatkozása.
"A foci olyan, mintha egy gorillával harcolnál. Nem akkor fejezed be, amikor te elfáradtál, hanem amikor a gorilla nem bírja tovább" - a Coventry City edzőjének, Chris Colemannak elmés hasonlata.
"Szó sincsen arról, hogy a szezonbeli szereplés felülmúlná legmerészebb álmaimat. Azokban ugyanis általában Elle McPherson is szerepel" - a Hull City elnöke, Paul Duffen számára nem csak a futball létezik a világon.
"Remek, mondják neki azt, hogy ő Pelé, és küldjék vissza a pályára" - a skót Airdrie mesterének, Kenny Blacknak a reakciója, amikor csatára, Stephen Maguire a meccs közben agyrázkódást szenvedett, és nem emlékezett arra, hogy ki is ő.
"Azt hiszem, egyetlen csapat sem örül, ha az ellenfélnél olyan focisták szerepelnek, mint Berbatov, Rooney, Tévez és Cristiano Ronaldo. Ráadásul nekünk most Rob Stylest is fel kellett írnunk erre a listára" - a Bolton Wanderers edzője, Gery Megson elégedetlen volt a játékvezető teljesítményével az Old Traffordon.
"A Barcelona tulajdonképpen ugyanazt teszi az edzéseken, mint mi, kezdve a bemelegítéstől a szabadrúgások gyakorlásán keresztül a passzjátékig. Az egyetlen különbség, hogy a Barcelona focistái le tudják venni a labdát" - a Bradford City mestere, Stuart McCall nem lát nagy különbséget csapata és a katalánok között.
"A meccs beharangozója szerint összemérhetem az erőmet Sir Alex Fergusonnal, de ez olyan, mintha egy vízipisztollyal mennék egy gépfegyver ellen" - a Birmingham City trénere, Alex McLeish nem sok esélyt adott csapatának a Manchester Uniteddel szemben.
"Amikor megérkeztem Valenciába, Joaquín 30 millió eurót ért - most összesen harmincat" - nem csoda, hogy Ronald Koemant nem szerették a játékosok Valenciában.
"Tele van a hócipőm azzal, hogy jól játszunk és kikapunk. Nem azért megyünk ki a pályára, hogy jól játszunk, hanem hogy nyerjünk. A barátságos mérkőzésen kritizáltak minket, pedig akkor rendre győztünk, most meg kikapunk és dicsérnek. Megmagyarázná ezt valaki?" - a svájciak balhátvédje, Ludovic Magnin értetlenül állt a közvélemény előtt az Eb után.
"Csodák 30 évente történnek. Ha gyakrabban születnének, akkor nem csodának neveznénk őket" - a görögök szövetségi kapitánya, Otto Rehhagel magyarázata csapata korai Eb-búcsújára.
"Azt mondta, hogy játsszak úgy, mint két évvel ezelőtt a világbajnokságon. Mit lehet erre tenni? Az ember mégsem mondhat ellent a kancellárnak, engedelmeskednie kell!" - Bastian Schweinsteiger a portugálok elleni negyeddöntőn betartotta Angela Merkel utasítását.
"John Terry számára dicsőség lenne a pályán meghalni. Ahhoz, hogy megálljon, meg kellene őt ölni - de lehet, hogy még akkor is előremenne a szögleteknél" - Luiz Felipe Scolari véleménye a Chelsea csapatkapitányáról.
"Jól seggbe rúgtak minket, és most nyalogathatjuk a sebeinket" - a Wigan Athletic mestere, Steve Bruce az Arsenal elleni vereség után. Vizuális alkatúak előnyben.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?