Szalayék lapátoltak a mauritániai dűnéken

2016.01.05. 21:19

A 13. helyen zárta a keddi, hetedik szakaszt, összesítésben pedig továbbra is a nyolcadik helyen áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-versenyen.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a duó nagyon várta "a vérbeli, dűnés mauritániai szakaszokat", csakhogy az előtte induló portugál egység a rajt után elakadt, így a közvetlenül mögötte érkezők is sorra az autó kiásására kényszerültek.

"El kellett rántani a kormányt, ami miatt lendületet veszített az autó és amikor gázt adtam, rögtön elásta magát. Körülbelül húsz percet lapátoltunk, majd még tízet a dűne túloldalán, ugyanis nem volt meg a kellő lendület, hogy átmenjünk rajta" - mondta a magyar pilóta, aki szerint szintén problémát okozott, hogy előzés közben kétszer is "leestek" a nyomról, emiatt tíz-húsz kilométert tettek meg pluszban, továbbá a cél előtt 10 kilométerrel defektet is kaptak.

Szalayék a 8. helyen állnak

Forrás: Dakar.hu

A kamionos mezőnyben versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió ezúttal nyertes csatát vívott meg legnagyobb riválisával, Elisabete Jacintóval. Az MAN-t irányító portugál pilóta elakadt egy dűne mögött, így a magyar Scania-csapat megelőzte és maga mögött is tartotta a célig, ezzel az összetettben nagyjából felére faragta hátrányát harmadik helyen álló ellenfelével szemben.

Eredmények, 7. szakasz, Sami-Amodjar (össztáv: 444 km, ebből szelektív: 414 km):
autósok:
1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 4:30:22 óra
...13. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 42:41 p hátrány

az összesítettben:
1. Sagirov, Jevtyekov 24:20:43 óra
...8. Szalay, Bunkoczi 2:30:32 ó h.

kamionosok:
1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 5:04:11 óra
...4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 13:11 p h.

az összesítettben:
1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 25:14:50 óra
...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:56:51 ó h.

motorosok:
1. Andrew Newland (brit, KTM) 5:30:36 óra

az összesítettben:
1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 28:31:18 óra

KAPCSOLÓDÓ CIKK