Vágólapra másolva!
Január végén visszatérne a pályára Zácsik Szandra, a Ferencváros válogatott kézilabdázója, akinek szeptember közepén operálták meg a jobb karját.

"Ha lehetne, én már hétvégén játszanék, mert nagyon hiányzik, de nem szabad türelmetlennek lennem, hiszen harmadszor műtötték a jobb karomat" - nyilatkozta csütörtökön klubja honlapján az FTC balátlövője.
Hozzátette: már a komolyabb feladatok elvégzése közben sem érez fájdalmat, néhány nappal ezelőtt például mindkét edzést végigcsinálta a csapattársaival. "Délelőtt a konditeremben is ugyanakkora súlyokkal dolgoztam, mint ők, és délután is velük tréningeztem. Este éreztem, hogy elfáradt, de így sem fájt rosszat sejtetően" - mondta Zácsik.
A játékos elismerte, hogy bár a ziccerekkel nincs nagy problémája, az átlövésekkel akad még gondja.
"Egyelőre kicsit féltem a kezemet, nem merem igazán elengedni, ezért nem elég erősek a lövések. Ehhez még idő kell" - magyarázta Zácsik, akinek fizikálisan már nincs lemaradása.