Pars alig emlékszik a riói olimpiára

Pars Krisztián, kalapácsvetés
Hungary's Krisztian Pars competes in the Men's Hammer Throw Final during the athletics event at the Rio 2016 Olympic Games at the Olympic Stadium in Rio de Janeiro on August 19, 2016. / AFP PHOTO / Adrian DENNIS
Vágólapra másolva!
Pars Krisztián bízik benne, hogy sérülésmentes lesz a következő öt-hat hónapja, és sikerül érmet nyernie a londoni világbajnokságon.

Az olimpiai bajnok kalapácsvető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden elmondta, hogy nehéz volt feldolgozni a tavalyi olimpiai szereplést, illetve az egész idényt, de most már rendbe jött és "gőzerővel készül" az idei feladatokra.

A kétszeres Európa-bajnok (2012, 2014) és kétszeres világbajnoki-ezüstérmes (2011, 2013) atléta tavaly áprilisban lovaglóizom-műtéten esett át, a riói játékokon 75,28 méterrel hetedik lett, most pedig a 20. versenyidényére készül.

Pars egyik riói dobása Forrás: AFP/Adrian Dennis

"Úgy vagyok vele, hogy szeretek versenyezni, szeretem a kihívást, ez hajt előre minden év elején" - reagált a 34 éves Pars arra, miként tud nekikezdeni évről évre az edzéseknek. Hozzátette:

motiválja az is, hogy a körülötte lévő fiatalokkal fel kell vennie a versenyt.

A műtétjétől mostanáig eltelt időszakról azt mondta, a felépülés kettő helyett négy hónap volt, mert az izom nem úgy működött, ahogy kellett volna.

"Ezért most, az elmúlt másfél hónapban szépen vissza kellett rakni a mozgást abba az irányba, ahol tartottunk" - majd magyarázatként annyit fűzött hozzá, hogy az operációt követően kicsit kifelé ment a jobb lába, és azon kellett dolgozni, hogy ismét szűken bent tudja tartani a dobókörben.

Rióban nem jött ki neki a lépés Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Elmondta, hogy a múlt héten fölfázott a kinti hideg edzések miatt, de vasárnap négy hétre - már 12. alkalommal - a Dél-afrikai Köztársaságba utazik meleg égövi edzőtáborozásra.

Az augusztus első felében sorra kerülő világbajnokságot Londonban rendezik, ahol aranyérmet nyert a 2012-es játékokon.

a dobási sorrendet, a részletes eredményeket nem tudnám felsorolni, de maga az élmény megvan, és az is, hogy a dobókör jó volt. Ez azért fontos, mert ehhez tudunk felkészülni" - nyilatkozott.

A kérdésre, hogy különleges lenne-e ott egy érem, esetleg a legfényesebb megszerzése, úgy reagált: "Ez a cél".