"Azt hittem, ő is csak egy újabb kiütésre váró áldozat – emlékezett később Foreman –, nagyjából a hetedik menetig, amikor keményen állkapcson ütöttem, mire rám támaszkodott, és a fülembe suttogta: 'Ez minden, George?' Innentől éreztem, hogy ez nem az, amire számítottam."
A végjáték
A feldühödött Foreman csak nyomult és ütött – pont ahogy Ali akarta. Foreman már az ötödik menetben is megrogyott, és egyre csak fáradt, az arca pedig mind rosszabbul nézett ki. A nyolcadik menetben Ali indított egy ötütéses kombinációt, a végén egy balhorgot követő jobbegyenessel. Foreman megpördült, a padlóra rogyott, rászámoltak, és bár kilencnél felállt, Zack Clayton vezetőbíró beszüntette az összecsapást. Két másodperc maradt a nyolcadik menet végét jelző gongszóig.
A teljes meccs, a KO 25:30-nál:
Ali győzelmét a profiboksz történetének egyik legnagyobb stratégiai sikereként ünnepelték, de az sem mellékes, hogy jól állta Foreman ütéseit, melyek elsősorban ugyan az oldalát érték, de néhány kegyetlen találat a fejét is érte, látszólag hatás nélkül.
Az egykori Cassius Clay esélytelenül vágott neki a WBC/WBA címmeccsnek, majd vitathatatlan bajnokként (mindkét világszervezet vb-övét megszerezve) került ki belőle. Egy évvel később újabb klasszis meccset nyert Joe Frazier ellen Manilában, majd világbajnok maradt egészen 1978-ig, amikor is Leon Spinks legyőzte. Sosem látott módon Ali harmadszor is világbajnok lett a Spinks-meccs visszavágóján, ám aztán 1980-ban kikapott Larry Holmestól, 1981-ben pedig Trevor Berbicktől.
Foreman hiába hívta ki többször is Alit, a Rumble in the Jungle visszavágója sosem jött össze, majd a Jimmy Young elleni 1977-es vereség után visszavonult. 1994-ben Foreman produkált egy valószínűtlen visszatérést: 45 évesen az addigi valaha volt legidősebb nehézsúlyú világbajnok lett, amikor kiütötte Michael Moorert, húsz évvel az Ali elleni vereség után.
Amikor királyok voltak
1981-ben egy újságíró felkereste Foremant a farmján, és megkérdezte, mi történt Afrikában. "Az újságíró szemébe néztem, és csak annyit mondtam: Kikaptam. Megvert. Egészen addig a pillanatig csak bosszú és gyűlölet volt bennem, de akkor ráébredtem, hogy azt a meccset már úgysem nyerem meg soha, szóval el kell engednem."
Utána a legjobb barátok lettek. Foreman úgy érzi, "senki nem áll közelebb hozzám az életben, mint Muhammad Ali". A fentebb említett dokumentumfilmes, Leon Gast a meccs elhalasztása után úgy döntött, tovább forgat Zaire-ban. Így született meg a When we were kings (Amikor királyok voltunk) című doku, amely rengeteget felvonultat Ali mára szállóigévé vált mondásaiból, és amiért Gast 1996-ban Oscar-díjat kapott.
When we were kings – a teljes dokumentumfilm:
Az Oscar-gálán a Parkinson-kórja miatt már nehezen járó Alit Foreman segítette fel a színpadra, de mások is Ali hatása alá kerültek.
Történelmi figura lett
Norman Mailer író és bokszrajongó a helyszínről tudósított, egy évre rá pedig megírta a The Fight (magyarul: A bokszmeccs) című könyvét, melyben az amerikai fekete kultúra kontextusában helyezte el a történteket. Hunter S. Thompsont a Rolling Stone magazin küldte ki, de a Time magazin szerint a meccs alatt "csak lebegett a szálloda medencéjében egy üveg piával, és képtelen volt bármilyen anyagot is küldeni."
Több dalt is írtak a meccsről, Ali ott viselt kesztyűjét és köntösét a National Museum of American Historyban őrzik. És ez cseppet sem túlzás, hiszen Ali jóval több volt, mint pusztán egy sportoló. Ahogy Foreman mondta egyszer: "Muhammad Ali minden, aminek Amerikának lennie kellene."