Amikor Aliék dübörögtek a dzsungelben

TO GO WITH AFP STORIES
In this photo taken on October 30, 1974 shows the fight between US boxing heavyweight champions, Muhammad Ali (L) (born Cassius Clay) and George Foreman in Kinshasa. On October 30, 1974 Muhammad Ali knocked out George Foreman in a c
TO GO WITH AFP STORIES In this photo taken on October 30, 1974 shows the fight between US boxing heavyweight champions, Muhammad Ali (L) (born Cassius Clay) and George Foreman in Kinshasa. On October 30, 1974 Muhammad Ali knocked out George Foreman in a clash of titans known as the "Rumble in the Jungle", watched by 60 000 people in the stadium in Kinshasa and millions elsewhere. AFP PHOTO
Vágólapra másolva!
Pontosan negyven éve rendezték minden idők egyik leghíresebb sporteseményét. Muhammad Ali az ujja köré csavarta a zaire-i közönséget, és kiütötte a nála hét évvel fiatalabb George Foremant. A bokszmeccshez zenei fesztivál is társult, így lett az az ősz a feketemozgalom ünnepe.

1974. október 30-án rendezték a sporttörténelem egyik leghíresebb meccsét, a Muhammad Ali–George Foreman bokszcsatát. Ali kemény évek után futott neki ennek a találkozónak, melyből bukott sportolóként is kijöhetett volna, ám végül legenda lett. A Zaire-ban (ma Kongói Köztársaság) szervezett ütközet azonban a fekete polgárjogi mozgalom ünnepe is volt, háromnapos zenei fesztivállal, és olyan sztárokkal, mint B.B. King, James Brown vagy Celia Cruz.

A Kentucky államból származó Ali, illetve a texasi Foreman egy harmadik legenda, Don King promoter révén kötött ki Afrikában. Az akkor még csak kezdő King ötmillió dollárt ajánlott a meccsért, ám mivel nem tudott ennyit fizetni, külső partnereket keresett. Mobutu Sésé Seko, Zaire elnöke önként jelentkezett, gondolván, a rendezvény kicsit helyrepofozza a diktatúra renoméját.

Ali mélyen, Foreman a csúcson

Ali a vietnami katonai szolgálat megtagadása miatt három és fél évig nem bokszolhatott. 1970-ben tért vissza, meccselt Jerry Quarryvel és Oscar Bonavenával, így jutott el az akkor veretlen Joe Frazierig. A két nehézsúlyú találkozóját az évszázad összecsapásának hívták, és mivel Ali pontozással kikapott, ismét évekig kapaszkodnia kellett, hogy eljusson a zaire-i címmeccsig.

George Foreman karrierje eközben meredeken ívelt felfelé. Nyert a 68-as olimpián, majd miután a profik közt is az egyik legnagyobb lett, Frazierrel is elbánt: hatszor küldte padlóra a bajnokot, mire a bíró megkegyelmezett neki. Ráadásképp a félelmetes testi erejű Foreman (191 centi, száz kiló, 208 centis ütőtáv) két menetben elintézte Ken Nortont, a másik bokszolót is, aki addig legyőzte Alit.

Mire elérkezett 1974, a 25 éves, bivalyerős Foreman egyértelmű esélyesnek számított a 32 éves Alival szemben, bár Ali addigra visszavágott Nortonnak és Fraziernek is. Foreman mérlege a meccs előtt: 40-0 (37 KO), Alié 44-2 (31 KO).

Ali 11 nappal a Foreman elleni meccs előtt Forrás: AFP/-

A két bokszoló jórészt Zaire-ban töltötte a nyarat, és megpróbált alkalmazkodni a trópusi éghajlathoz. A szeptember 25-ére kiírt meccset – amelyet már előre Rumble in the Junge (dübörgés a dzsungelben) címmel hirdettek – több mint egy hónappal el kellett halasztani, mert Foreman egy edzésen megsérült a jobb szeme alatt, a kesztyűpartnere, Bill McMurray találta el.

Ettől függetlenül a Zaire 74 fesztivált megtartották szeptember 22–24. között. A rendezvényről Leon Gast dokumentumfilmes csapata Soul Power néven forgatott filmet, melynek végén a félmeztelen, izzadó James Brown azt énekli a közönségnek: "Mondjátok hangosan: fekete vagyok és büszke vagyok!"

A fesztivál amerikai fellépői közösen zenéltek az afrikaiakkal, a közönség soraiban zenészek, sportolók és írók is felbukkantak. Pedig eleve nehezen állt össze a rendezvény, majd Foreman sérülése után Stewart Levine zenei producernek egyetlen éjszaka alatt kellett döntenie, hogy megtartsák-e egyáltalán, mivel meccs híján a külföldről érkező zenerajongók is elmaradhatnak. Végül a már félig kifizetett gázsikra és az addig megtett előkészületekre való tekintettel nekivágtak a fesztiválnak.

Ali közben alaposan kihasználta a sérülés miatti kényszerszünetet: rengeteget nyilatkozott, a személyiségével maga mellé állította az újságírókat és a közönséget is. A helyiek már a meccs előtt gyakorolták a skandálást: "Ali boma ye!", vagyis "Ali, öld meg!".

A sajtó és a nagyközönség is Ali bűvkörébe került Forrás: AFP/-

Elérkezett a meccs napja. A találkozót délután négykor kezdték, ami az USA keleti időzónájában este tízre esik. Ali aktívabban kezdett, jobbegyenesekkel szurkálta Foremant, akit ugyan meglepett az agresszív taktika, de komolyabb baja nem esett, sőt a menet végére belelendült. Mivel Foreman mozgékonyabb és erősebb volt, Ali nem akart folyton menekülni, nehogy feleméssze az erejét. Minden ravaszságát bevetve taktikát változtatott.

A második menettől Ali bevetette az edzőjével, Angelo Dundee-val kidolgozott új módszert, amire már a meccs előtt is utalt: a köteleknek dőlt, fedezékbe vonult, és hagyta, hadd üsse Foreman. Az ütések nem találták el Alit, vagy csak a karjait, a fejét viszont nem, ugyanakkor lassan kiszívták az erőt Foremanből.

A meccset 60 ezren nézték meg a kinshasai stadionban Forrás: AFP/-

Ali később rope-a-dope-nak nevezte el ezt a taktikát, de ravaszkodott a belharcoknál is: rendszeresen Foremanre támaszkodott, hogy Ali súlyát is neki kelljen tartania, többször úgy ütött, hogy közben előrefeszítette Foreman fejét (ilyenkor a nyak nagyobbat rándul, ezért nő a KO esélye), ráadásképp pimaszkodott Foremannel, olyasmiket mondva neki, mint "azt mondták, akkorát tudsz ütni, mint Joe Louis".

"Azt hittem, ő is csak egy újabb kiütésre váró áldozat – emlékezett később Foreman –, nagyjából a hetedik menetig, amikor keményen állkapcson ütöttem, mire rám támaszkodott, és a fülembe suttogta: 'Ez minden, George?' Innentől éreztem, hogy ez nem az, amire számítottam."

A végjáték

A feldühödött Foreman csak nyomult és ütött – pont ahogy Ali akarta. Foreman már az ötödik menetben is megrogyott, és egyre csak fáradt, az arca pedig mind rosszabbul nézett ki. A nyolcadik menetben Ali indított egy ötütéses kombinációt, a végén egy balhorgot követő jobbegyenessel. Foreman megpördült, a padlóra rogyott, rászámoltak, és bár kilencnél felállt, Zack Clayton vezetőbíró beszüntette az összecsapást. Két másodperc maradt a nyolcadik menet végét jelző gongszóig.

A teljes meccs, a KO 25:30-nál:

Ali győzelmét a profiboksz történetének egyik legnagyobb stratégiai sikereként ünnepelték, de az sem mellékes, hogy jól állta Foreman ütéseit, melyek elsősorban ugyan az oldalát érték, de néhány kegyetlen találat a fejét is érte, látszólag hatás nélkül.

Az egykori Cassius Clay esélytelenül vágott neki a WBC/WBA címmeccsnek, majd vitathatatlan bajnokként (mindkét világszervezet vb-övét megszerezve) került ki belőle. Egy évvel később újabb klasszis meccset nyert Joe Frazier ellen Manilában, majd világbajnok maradt egészen 1978-ig, amikor is Leon Spinks legyőzte. Sosem látott módon Ali harmadszor is világbajnok lett a Spinks-meccs visszavágóján, ám aztán 1980-ban kikapott Larry Holmestól, 1981-ben pedig Trevor Berbicktől.

Foreman hiába hívta ki többször is Alit, a Rumble in the Jungle visszavágója sosem jött össze, majd a Jimmy Young elleni 1977-es vereség után visszavonult. 1994-ben Foreman produkált egy valószínűtlen visszatérést: 45 évesen az addigi valaha volt legidősebb nehézsúlyú világbajnok lett, amikor kiütötte Michael Moorert, húsz évvel az Ali elleni vereség után.

Amikor királyok voltak

1981-ben egy újságíró felkereste Foremant a farmján, és megkérdezte, mi történt Afrikában. "Az újságíró szemébe néztem, és csak annyit mondtam: Kikaptam. Megvert. Egészen addig a pillanatig csak bosszú és gyűlölet volt bennem, de akkor ráébredtem, hogy azt a meccset már úgysem nyerem meg soha, szóval el kell engednem."

Utána a legjobb barátok lettek. Foreman úgy érzi, "senki nem áll közelebb hozzám az életben, mint Muhammad Ali". A fentebb említett dokumentumfilmes, Leon Gast a meccs elhalasztása után úgy döntött, tovább forgat Zaire-ban. Így született meg a When we were kings (Amikor királyok voltunk) című doku, amely rengeteget felvonultat Ali mára szállóigévé vált mondásaiból, és amiért Gast 1996-ban Oscar-díjat kapott.

When we were kings – a teljes dokumentumfilm:

Az Oscar-gálán a Parkinson-kórja miatt már nehezen járó Alit Foreman segítette fel a színpadra, de mások is Ali hatása alá kerültek.

Történelmi figura lett

Norman Mailer író és bokszrajongó a helyszínről tudósított, egy évre rá pedig megírta a The Fight (magyarul: A bokszmeccs) című könyvét, melyben az amerikai fekete kultúra kontextusában helyezte el a történteket. Hunter S. Thompsont a Rolling Stone magazin küldte ki, de a Time magazin szerint a meccs alatt "csak lebegett a szálloda medencéjében egy üveg piával, és képtelen volt bármilyen anyagot is küldeni."

Több dalt is írtak a meccsről, Ali ott viselt kesztyűjét és köntösét a National Museum of American Historyban őrzik. És ez cseppet sem túlzás, hiszen Ali jóval több volt, mint pusztán egy sportoló. Ahogy Foreman mondta egyszer: "Muhammad Ali minden, aminek Amerikának lennie kellene."