Vágólapra másolva!

Dunaferr - Herz-FTC rangadó<br/>

Az elmúlt hat idény bajnokai, a Dunaferr SE (1998, 1999) és a Herz-FTC (1994-97) találkoznak szerdán 18 órakor Dunaújvárosban a nőikézilabda-bajnokság rangadóján, amelynek eredménye nagymértékben befolyásolhatja a végső sorrendet is.

Az elmúlt hétvégén mindkét együttes Bajnokok Ligája-mérkőzést játszott idegenben, sikertelenül. A fővárosiak a francia Metz otthonában kaptak ki (20-19), a címvédő Dunaferr SE pedig a lengyel Montex-Lublinnal szemben maradt alul (29-26).

Ami a szerdai esélyeket illeti: a Dunaújváros mellett szól a hazai pálya, és az, hogy a két csapat utolsó hat mérkőzéséből (bajnokság és Magyar Kupa) ötöt megnyert, és csak a tavalyi népligeti találkozó lett döntetlen.

Németh András, a Herz-FTC vezetőedzője szerint a mérkőzésen csak a Dunaferrnek van veszítenivalója.

- Remélem, a játékosaim megértik ezt, és bátran, felszabadultan lépnek pályára - mondta Németh. - Úgy érzem, most nincs igazán kirobbanó formában riválisunk, ezt bizonyítja, hogy a Győrtől és a Lublintól is kikapott.

A Ferencvárosban a megműtött Bárdos Mónika és a román Nadja Dumitru biztos nem szerepelhet, míg a gyomorrontással bajlódó Tóth Enikő játéka kérdéses.

Németh András megjegyezte: tekintettel éppen a múlt heti BL-kötelezettségekre, még az idény előtt kérte a dunaújvárosiakat, hogy halasszák el a rangadót, de a Dunaferr vezetői nem fogadták el az ajánlatot. - Most egy nap előnye van a dunaújvárosiaknak, hiszen mi vasárnap játszottunk, ők pedig szombaton - tette hozzá Németh.

Zsiga Gyula, a Dunaferr vezetőedzője azon az állásponton van, hogy túl korai lenne leírni csapatát.

- Az utóbbi hetekben sokszor olvastam, hallottam, hogy már nem vagyunk a régiek. Szeretnénk bebizonyítani, hogy ez koránt sincs így - nyilatkozta a szakvezető. - Az elmúlt idényben is kikaptunk Győrben, mégis bajnokok lettünk. Tény, hogy nekünk van több vesztenivalónk, a feladattól azonban nem szokott megremegni a játékosaim keze. Szerencsére Bojana Radulovicsra már mint magyar állampolgárra számíthatok, így az ukrán Szolugob és a szlovák Hamerlikova is ott lehet a pályán.

A találkozót az MTV2 élőben közvetíti (szerda 18 óra).

(MTI)

Ajánló:

Kézilabda-szakosztály a Fradi honlapján