Vágólapra másolva!
Öt magyar férfi röplabdázó játszik Európa élcsapataiban. A magyar válogatott tizenhat év után ismét a kontinens legjobbjai között szerepel, komoly esélyes az Eb-döntőbe kerülésre, fellendült tehát a férfiröplabda. Itthon viszont már csak hat csapat tagja az Extraligának, úgy tűnik, sorvad a sportág. Mi az igazság?

Buzekék tizenhat évvel ezelőtti sikersorozata óta nem állt olyan jól a magyar férfi- röplabda-válogatott, mint most. Bejutott Európa elit válogatottjai közé, esélyes a legjobb tizenkettőbe kerülésre, de az EB-döntő sem elérhetetlen számára. Itthon viszont megszűnt a Vasas és a Csepel élvonalbeli csapata, az Extraligában már csupán hat gárda verseng a bajnoki címért.

A helyzet első pillantásra ellentmondásos, de Nyári Sándor szövetségi kapitány másként látja a helyzetet. Szerinte csak látszatra van viszszaesés, s csak akkor, ha az élvonalbeli csapatok számát nézzük. Azzal, hogy néhány egyesület nem tudta vállalni a profizmus követelményeit, még jót is tett a minőségnek. "Ez az élet rendje, én örülök, hogy végre tényleg profi lett a magyar röplabda élvonala - mondta. - Nem szabad visszahúzni a többet akarókat, mondván, ha nekünk nincsen pénzünk, ti se rohanjatok. Ma legalább 30 millió forint kell egy élvonalbeli csapat fenntartásához, s ha ennek előteremtésére csak hat klub képes, akkor annyi alkossa az első osztályt. De azt is látni kell, hogy külföldön a miénknél kétszer nagyobb sebességgel játszanak, s ez az igazi mérce."

A válogatott sikersorozatában tehát a külföldön játszók viszik a prímet, de a hazai élklubok - Kaposvár, Szeged, Nyíregyháza, Dunaferr - példás összefogása hozta meg az eredményt. A szövetségi kapitány minden esetben megkapja a kluboktól a játékosokat, az egyesületek bíznak a Nyári-Demeter duóban, a két szakember pedig nem szégyell tanulni még játékosaitól sem. "Miért csökkenne az én tekintélyem, ha az Európa-klasszis Kántor elmeséli, hogyan készülnek a sportág legjobbjai, mi pedig átvesszük a módszereiket" - kérdez vissza Nyári.

Valóban, a válogatott eredményeit nem kell magyarázni. Ha jövő májusban megverjük a horvátokat vagy a görögöket, esélyünk lesz az Eb-döntőbe kerülésre, ha pedig mindkét válogatott ellen győzünk, szinte biztosan be is jutunk. Az öt "vezető" légiós mellé pedig még többen csatlakozhatnának, ami az itthon maradottakat is serkentené. Tehát csak színvonal-emelkedéshez vezethet az igazi profizmus.

Katona Horváth János

(Magyar Hirlap)