Vágólapra másolva!
Ami nem sikerült játékosként, azt szakvezetőként akarja elérni Wayne Gretzky, minden idők legjobb jégkorongosa: olimpiai bajnok szeretne lenni. A világ legismertebb játékosai lépnek fel Denverben a vasárnap magyar idő szerint 21 órakor kezdődő jégkorong All-Star mérkőzésen, ahol az észak-amerikai csapat a Világválogatottal találkozik.

A két évvel ezelőtt visszavonult Gretzky négyszer nyert Stanley Kupát, 1998-ban a naganói ötkarikás játékokon azonban nem sikerült a csúcsra jutnia. Gretzky jelenleg Pat Quinn szövetségi kapitánynak ad tanácsokat, kiket válogassanak be meg a 2002-es Salt Lake City-i olimpiára készülő keretbe.

Fotó: Reuters

Lemieux az All-Star gála fénypontja

A Hírességek Csarnokába is beválasztott klasszis szerint a legnehezebb döntés a kapusokat illetően születhet meg. "Az olimpiára két vagy három hálóőrt nevezünk, de hirtelen hat szupersztárt is felsorolhatnék."

Gretzky jelenleg is 61 NHL-rekordot tart. 20 idény alatt 1487 alapszakaszbeli mérkőzést játszott, 894 gólt lőtt és adott 1963 gólpasszt (2857 pont). A rájátszások során 208 találkozón 382 pontot (122 gól, 260 gólt érő átadás) gyűjtött.

Az olimpiáig bőven van még idő, vasárnap viszont All-Star gála lesz. A fellépők közül a legnagyobb csillaga kétségtelenül a 44 hónap kihagyás után december 27-én visszatért Mario Lemieux. A Pittsburgh Penguins csatárának, s egyben tulajdonosának teljesítményén egyáltalán nem látszik a hosszú szünet: az évadban 16 mérkőzésen lépett jégre és átlagban két pontot gyűjtött (16-16 gól, illetve gólpassz). Most is eséllyel pályázik, hogy karrierje során negyedik alkalommal válasszák a találkozó legértékesebbnek.

Az észak-amerikai együttesben 19. All-Star fellépésére készül Ray Bourque (Colorado Avalanche). A 40 éves hátvéd eddig csak egy gálát mulasztott el, még az első idényében 1980-ban.

Az európai korongosokból álló Világválogatottban is hemzsegnek a klasszisok. A hálót az utolsó idényében járó olimpiai bajnok cseh Dominik Hasek őrzi. A csatársor szintén félelmetes: a gólkirály orosz Pavel Bure (Florida Panthers) mellett a svéd Peter Forsberg (Colorado) is ostromolja a házigazdák kapuját.

Mindkét gárdában vannak olyan csillagok, akik sérülés miatt nem lehetnek jelen. Az észak-amerikaitól hiányzik a térdműtéten átesett Chris Pronger (St.Louis Blues), akit az előző szezon legjobb játékosának és hátvédjének választottak. Klubtársa, Al MacInnis szemsérülés miatt marad távol, míg Vincent Damphousse-nak (San Jose Sharks) a válla fordult ki.

A Világválogatottban a legnagyobb veszteség a cseh Jaromir Jagr. A pittsburgh-i sztár fejfájásra panaszkodik. A Stanley Kupa-győztes New Jersey Devils orosz csatára, Alekszandr Mogilnij derékpanaszok miatt nem vállalja a szereplést.

Ez lesz a negyedik Észak-Amerika - Világválogatott összecsapás. Az első kettőt a tengerentúliak nyerték 8-7-re, illetve 8-6-ra, tavaly Torontóban viszont az európaiak 9-4-re leckéztették meg a hazaiakat.

A mérkőzést vasárnap 20.30 órától a Sport1 csatorna élőben közvetíti.

(MTI)

Ajánló: