Vágólapra másolva!
Sirina Irina a csütörtöktől szombatig tartó győri nemzetközi nőikézilabda-tornán debütál a magyar válogatottban. Az egykori orosz klasszis a hivatalos megjelölés szerint vendégkapus lesz, mert még nem kapta meg az állampolgárságot, és enélkül elvileg nem szerepelhetne nemzetközi találkozón. Az eredetileg meghívott Sugár Tímea súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett, legalább féléves pihenő vár rá.

A KEK elődöntőjében érdekelt Győri ETO erőssége azt követően kapott meghívót Mocsai Lajos szövetségi kapitánytól, hogy Sugár Tímea súlyos térdsérülést szenvedett. A ferencvárosi játékos bal térdében az egyik keresztszalag teljesen, a másik részlegesen elszakadt. Legrosszabb esetben fél évet kell kihagynia.

Sirina is bekerülhet a nőikézi-válogatottba (2002.10.16.)/sport/csapat/kezilabda/20021016sirina.htmlKézilabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=24100

Mivel a keretben rajta kívül csak Pálinger Katalin kapott helyet, ezért vált szükségessé Sirina behívása. Sinka László főtitkár a keddi budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a magyar szövetség megszegné a szabályokat: "A győri tornán induló román és brazil csapat elöljáróitól, valamint a nemzetközi szövetségtől engedélyt kérünk a vendégkapus szerepeltetésére."

A mérkőzéssorozaton eredetileg Szerbia-Montenegró válogatottja is pályára lépett volna, de lemondta a részvételt. A "beugró" a magyar ligaválogatott lesz

A torna programja
csütörtök:
Magyar ligaválogatott - Románia 16.00
Magyarország-Brazília 18.00

péntek:
Magyar ligaválogatott - Brazília 16.00
Magyarország - Románia 18.00

szombat:
Brazília - Románia 14.00
Magyarország - Magyar ligaválogatott 16.00