Vágólapra másolva!
A vendég Indiana Pacers meglepetésre simán legyőzte a már hatodszor kikapó Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

A hazaiaknál visszatért a csapatba a sérüléséből felépült Dwayne Wade, aki 13 kísérletéből csak egyszer talált a kosárba, s végül három ponttal zárt, ami a harmadik leggyengébb teljesítmény a pályafutása során. A sztárok közül LeBron James 25, Chris Bosh pedig 21 pontot ért el. A Heat az idei szezonban ezen a meccsen szerezte a legkevesebb pontot, s további rossz hír a csapatnak, hogy lábműtét vár az elsőszámú cserére, Udonis Haslemre.

Sorozatban 11-edszer nyert a 12/1-es mérleggel ligaelső San Antonio, amely ezúttal az Orlandót verte. A 19 triplakísérletből 12-t értékesítő texasiaknál Manu Ginobili 25, Tony Parker 24 pontig jutott.

Az Oklahoma egymás után ötödször győzött, míg a Houston otthon nyújtotta négyre vesztes szériáját, a Phoenixtől kikapó Rocketsből immár hatodszor hiányzott a bokasérüléssel küszködő kínai óriás, Jao Ming (Yao Ming).

A legutóbb nagydöntős Boston már a nyitónegyedben 26 pontos előnyre tett szert Atlantában, a játéknap legjobbja pedig a denveri Carmelo Anthony lett az Oaklandben szórt 39 pontjával.

Eredmények:
Miami Heat - Indiana Pacers 77-93
Atlanta Hawks - Boston Celtics 76-99
Oklahoma City Thunder - Minnesota Tinberwolves 117-107
Houston Rockets - Phoenix Suns 116-123
Utah Jazz - Sacramento Kings 94-83
San Antonio Spurs - Orlando Magic 106-97
Golden State Warriors - Denver Nuggets 89-106
Los Angeles Clippers - New Orleans Hornets 99-95