Vágólapra másolva!
Egy hónapos összezártság után kicsit már a Való Világban érzik magukat a svédországi vébé hajrájánál járó férfikézilabda-válogatott játékosai. "Egymás elviselésében sokat segít a közös cél" - mondta az [origo]-nak Császár Gábor az utolsó, lengyelek elleni meccsről, melynek tétje az olimpiai selejtezőt érő hetedik hely megszerzése. Bár másképp is el lehet még jutni Londonba, ahogy a Veszprém-játékos fogalmazott: "Most már a fene se akar számolgatni."

A mezőny legjobbjának választott Császár Gábor összefejelt egy spanyol védővel a kedd esti mérkőzésen. Bár percekig kellett ápolni jégtömlővel, az utolsó, pénteki találkozóját ez már nem befolyásolja.

- Hogy érzi magát, jobban van a feje?
- Ebcsont beforr, nem olyan nagy probléma ez, sokkal jobban fájt, hogy nem tudtunk egy pontot szerezni a spanyoloktól.

- Hogyan hangolódnak a lengyelek elleni meccsre?
- Pont most indultunk el az innen 230 kilométerre lévő Kristianstadba, egy nagy utazás jön. Ez a nap még a regenerációé, próbáljuk kipihenni magunkat, nyugton vannak a kezek, a lábak. Csütörtöktől aztán rákoncentrálunk, hogyan tudjuk megverni a lengyeleket.

- Számolgatnak vagy kizárólag az ellenfélre koncentrálnak?
- Igen, sokan számolgattunk, de az eredetileg kitűzött cél a nyolc közé jutás volt, mert akkor reális közelségbe kerül az olimpiai selejtezőtorna. Ennek a csapatnak nagy bravúr lenne a kvótaszerzés, de most már úgy vagyunk vele, hogy a fene se akar számolgatni, meg akarjuk nyerni a meccset.

- A vb előtt egy felkészülési tornán a lengyelek otthonában ikszelt a csapat. Mennyire lehet az a meccs kiindulópont?
- Abszolút lehet, abból a meccsből nagyon is sokat tudunk meríteni. Jól játszottunk, de most több kell majd, és tudunk is többet. Nagyobb a tét, ezért teljesen más meccs lesz, ugyanakkor önbizalmat meríthetünk abból a döntetlenből, mert nem sokan mondhatják el magukról, hogy ez az erős lengyel csapat nem tudta őket megtörni otthon.

- Zökkenőmentesen zajlik a szállásváltás?
- Az elmúlt egy hónapban ezt csináljuk minden nap. Egyfolytában talajt váltunk, hotelről hotelre, csarnokról csarnokra vándorlunk. Már kicsit belefáradtunk az egészbe, de ezt a két napot még csak kibírjuk valahogy.

- És egymást hogy bírják a hosszú összezártság után?
- Olyan ez, mint a Való Világ, ahol összezárják az embereket, a külvilágtól meg elzárják őket. Úgy történt, hogy az elején örültünk egymásnak, a közepén dolgoztunk, de a vége felé már egyre nehezebb elviselni. Mindenki a családjával szeretne lenni. Bár nyilván a közös cél, a hetedik hely megszerzése most sokat segít.

- Melyik csapat a fő esélyes a tornagyőzelemre?
- Toronymagasan a francia. Bár a dánok nagyon jó játékot mutatnak, de a franciák kerete jobb. Egy dán-francia döntőt várok, illetve a spanyolok még odaérhetnek talán.