Vágólapra másolva!
Péntek este 18 órakor Kraljevóban az év legfontosabb mérkőzését játssza a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a Szerbia elleni világbajnoki selejtező első mérkőzésén lép pályára. A megbízott szövetségi kapitány, Xavi Sabaté feladata lesz, hogy az Európa-bajnoki kudarc, illetve a legutóbbi vb-selejtezős kiesés után kivezesse a csapatunkat a franciaországi világbajnokságra.

A Talant Dujshebaev által feldúlt válogatottba visszakerültek azok a rutinos, nemzetközileg is elismert kulcsjátékosok, akiket a spanyol kapitány kihagyott, így

az átlagéletkor mellett az esélyeink is alaposan megnőttek

az igencsak viharvert szerb válogatott ellen.

Fazekas Nándor végül kiszorította Bartucz Lászlót, a gyöngyösi kapuson kívül a nyáron Szegedre igazoló Bóka Bendegúz, a rutinos Harsányi Gergely, valamint a spanyol játékfilozófiába valamiért beilleszthetetlen Dzsamali Iman maradt ki a keretszűkítésnél.

Nagy László csapatkapitány Forrás: MTI/Kovács Anikó

A két csapat az Európa-bajnokság előtt játszott két barátságos mérkőzést, Zentán legyőztük Szerbiát, a visszavágón, Kecskeméten pedig 25-25-ös döntetlen született. Aztán az Eb-n mindkét csapat megégett, a magyarok a 12., a szerbek a 15. helyen végeztek, és természetesen egyik csapat sem jutott ki az olimpiára (ahogy a 2015-ös világbajnokságra sem).

A szerbek sztárjai hiányozni fognak

A szerb csapat lehetne sokkal félelmetesebb ellenfél is, de a szövetséget feldúló belső harcok, illetve a kézilabda tisztázatlan szerbiai pozíciója miatt

legnagyobb sztárjaira nem számíthat Dejan Peric kapitány.

Nem lesz ott a veszprémi Momir Ilic, a kieli Marko Vujin, a Vardar védekezésének kulcspontja, Alem Toskic, illetve a plocki Ivan Nikcevic sem.

A Dejan Peric vezette szerb válogatott tagjai közül a találkozó előtt az egykori veszprémi Zarko Sesum, a Göppingen játékosa nyilatkozott a vajdasági Magyar Szónak, aki szerint a magyar válogatott azért esélyesebb, mert saját közönsége előtt játssza majd az öt nap múlva sorra kerülő visszavágót.

Zarko Sesum talán a legnagyobb név a szerbek mostani keretében Forrás: AFP

„Kedvezőbb helyzetben vannak, mivel Veszprémben lesz a visszavágó. A két válogatott játékosai jól ismerik egymást, sokan egy klubban szerepelnek. Annak ellenére, hogy új szövetségi kapitányuk van, nem hiszem, hogy mást játszanának, mint amit a két, januári barátságos mérkőzésen láttunk tőlük” – idézte a Magyar Szó Sesumot, aki szerint a szerb válogatott az ingujjból elő tudja majd húzni a jokert.

A szerbiai mérkőzést a DunaWorld közvetíti 18 órától.