Vágólapra másolva!
Nagy László hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 18 év után befejezi szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatottban.

Nagy László nem beszélt félre, rögtön a lényegre tért a sajtótájékoztató elején. "Pár héttel ezelőtt, a szövetséggel egyeztetve úgy döntöttem, hogy 18 év után lemondom a válogatottságot.

Legalább olyan sikeres karriert kívánok nekik, mint amilyen az enyém volt - nyilatkozta a Telekom Veszprém kézilabdázója, aki a korábbi szövetségi kapitányoknak is köszönetet mondott. - Kellemes emlékeim vannak, válogatotton belül és kívül. Ezt kívánom a két srácnak is, akikre tiszta lelkiismerettel lehet rábízni a feladatot, mindkettejüknek megérett a játéka a nemzetközi szintre."

Nagy László szerint a fiatalok készen állnak Fotó: Polyák Attila - Origo

Kocsis Máté szövetségi elnök elmondta, tudomásul vették a játékos döntését, és tiszteletben tartják a szempontjait. "Életének több mint a felét a válogatottban töltötte, nyilván nem örülünk a döntésének, de tiszteletben tartjuk. Laci nagyon sok fiatalt inspirált arra, hogy ezt a sportágat válassza.

- mondta Kocsis Máté, aki azt is hozzátette, hogy Nagy nem fog hátat fordítani a kézilabdának. - A következő hetekben egyeztetünk vele arról, hogy milyen pozícióban folytassa." A statisztikák kedvelőinek: Nagy László 199 meccsen 728 gólt szerzett.

Méltó módon szeretnék búcsúztatni a csapatkapitányt Fotó: Polyák Attila - Origo

Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány úgy fogalmazott, hogy a világ egyik legjobb jobbátlövőjét veszíti el a válogatott. "Edzőként óriási veszteség, hiányozni fog a tudása.

A kiváló átlövő karrierjét áttekintő portrénkat is elolvashatja, a kezdetektől a barcelonai szerződésen át, a válogatottság első, emlékezetes lemondásáig.

Nagy László: Egy világklasszis búcsúzik a magyar válogatottól

A magyar férfi kézilabda-válogatott legnagyobb klasszisa, a Veszprémben játszó Nagy László hétfőn délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy befejezi szereplését a nemzeti csapatban. Így a magyar válogatott már nélküle szerepel 2018 januárjában a horvátországi Európa-bajnokságon, és ugyancsak Nagy nélkül vág neki a 2020-as tokiói nyári olimpia kvalifikációs versenyeinek.