Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott a hollandok elleni sikerrel, majd a spanyolok elleni vereséggel kezdte a 3x3-as világbajnokságot Manilában. Vasárnap elsőként a német csapat volt az ellenfél, amely ellen magabiztosan nyertünk 16-13-ra. Délután 18-15-re Fülöp-szigetek ellen is sikerült nyerni, így továbbjutott a magyar csapat a csoportból. 

A Medgyessy Dórával, Theodoreán Alexandrával, Ruják Nórával és Bózoki Bettinával magyar válogatott szerezte a mérkőzés első pontját, a németek azonban fordítani tudtak. A csapatok sokáig fej-fej mellett haladtak, Medgyessy távoli kétpontosára szinte azonnal jött az ellenféltől is a válasz. Öt perccel a vége előtt 6-6- volt az állás, ahonnan ismét Bozóki egypontosával sikerült megszerezni a vezetést.

3X3-as magyar női kosárlabda, válogatott menetel a vb-n Forrás: fiba.basketball

Innen ismét a magyarok percei következtek, így nem volt meglepő, hogy sikerült ellépni 10-6-ra, a németek azonnal időt is kértek. Azonban ez sem sokat segített rajtuk, Ruják távolijával már ötpontos volt a különbség két perccel a vége előtt. A vége pedig magabiztos 16-13-as siker lett.

A magyaroknak 14 dobott pont és győzelem kellett a továbbjutáshoz, mivel a spanyolok két ponttal kikaptak a hollandoktól. A Fülöp-szigetek ellen mérkőzés sokkal nehezebbre sikerült, mint azt előzetesen várta a magyar csapat. Öt perccel a mérkőzés véghez érve három ponttal is ment az ellenfél (9-6), de három és fél minutummal a vége előtt egyenlített a magyar válogatott. A hajrára elfáradt a hazai csapat, Theodoreán Alexanda pontjával már 14-11-et mutatott az eredményjelző. A végén Medgyessy Dóra is megszórta magát, a magyar válogatott pedig 18-15-re nyert, így továbblépett a manilai vb egyenes kieséses szakaszába!

A vb honlapja szerint a keddi negyeddöntőben - amely magyar idő szerint 9.40 órakor kezdődik - Kína lesz a magyarok ellenfele.

Női kosárlabda 3x3-as világbajnokság,

D-csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 16-13

4.forduló:
Magyarország-Fülöp-szigetek 18-15