Kikapott, de továbbjutott az U18-as női kosárválogatott az Eb-n

Angyal Barbara, kosárlabda
A 20 pontos Angyal Barbara volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa
Vágólapra másolva!
A magyar női U18-as kosárválogatott 71-59-re kikapott Lettországtól az Udinében zajló korosztályos Európa-bajnokság B csoportjának harmadik csoportmérkőzésén, de második helyen így is továbbjutott a csoportjából. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének beszámolója:

Mivel a szlovénokat a lányaink után a lettek, majd ma kora délután a németek is simán legyőzték, a csoportelsőség volt a tét a Lettország elleni összecsapáson az udinei U18-as leány Eb-n.

A 20 pontos Angyal Barbara volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa Forrás: fiba.com

A B jelű kvartett megnyeréséhez a balti együttes ellen egy 7 pontos vagy annál kisebb különbségű vereség is elegendő lett volna, de a németek ellen megsérülő Tóth Franka nélkül az első percek remek játéka után a fáradtan, enerváltan és sok hibával játszó magyar csapat hiába küzdött nagyot, szinte végig futva az eredmény, s a lepattanózást 48-41-re megnyerő ellenfele után 12 ponttal kikapott, és csoportja második helyén zárt.

Magyarország-Lettország 59-71 (13-16, 14-16, 18-22, 14-17)
Magyarország: ANGYAL 20/6, Wentzel 2, Mányoky 8/6, Varga A. 5, Kiss A. 5. Cs.: TÓTH O. 8, Boros, Horváth F. 2, Kovács G. 5/3, Révész 4.