Szívesen lenne profi futballista Peking háromszoros olimpiai bajnok síkfutója, Usain Bolt, akinek a napokban megjelent önéletrajzi könyvéből furcsa, különc figura bontakozik ki előttünk. A 24 éves atléta néha még jelen időben beszél a gyerekkoráról, nősülésről hallani sem akar, és kitúrná Ryan Giggset a Manchester Unitedből.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
"Ha fociznék, ideális esetben kedvenc csapatomban, a Manchester Unitedben játszanék. Azt mondják az emberek, hogy ez nem reális, de ezt nem tudhatjuk, miután még senki nem látott engem játszani. Ha Alex Ferguson megnézne engem valamelyik jótékonysági meccsen, talán felcserélné velem Ryan Giggset" - elmélkedik 9.58 című könyvében Bolt, aki a 2008-as pekingi olimpián robbant be a köztudatba, egyaránt világcsúcssal nyerve a száz- és a kétszáz méteres síkfutást. Azóta mindkét rekordot sikerült megdöntenie, a könyv címe a világ jelenlegi legjobb százas időeredményére utal.
Bolt a Guardian újságírójának is megerősítette: valóban szívesen lenne profi focista, korábban is futballozott, "bal oldali védekező középpályást" játszott még gimnazista éveiben. Azóta sem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, amikor utazásai során lehetősége nyílik együtt edzeni egy rendes csapattal. Tréningezett már a Manchester Uniteddel és a Real Madriddal, a napokban pedig a Bayern Münchennel készült - azóta is magánál hordja a L'Equipe-nek azt a számát, melyben Louis van Gaal, a bajorok trénere dicséri képességeit.
"Ha erre összpontosítanék, egészen biztosan tudnék magas szinten futballozni" - zárja le a kérdéskört a jamaicai, annál is inkább, mert a 2012-es londoni olimpiáig semmiképp nem vált sportágat. Ezzel együtt Bolt a jelenlegi foglalkozásában sem tör tökéletességre, legalábbis semmiképp sem úgy, ahogy az élsportolók zöme.
Jelen időben beszél a gyerekkoráról
Bolt már külsőre sem szokványos jelenség: öt centi híján két méter magas, 94 kilót nyom, a szakértők szerint ez a termet nagyobb az ideális sprinterénél, gerincferdülése miatt pedig az egyik lába két és fél centivel rövidebb a másiknál. A viselkedése sem átlagos, bemelegítésnél feszült arckifejezés helyett mosolyogva várja a rajtot, lazít, olykor még táncol is. A lazaság a versenyzésén is meglátszik, amikor a világcsúcsait futotta, mintha fontosnak tartotta volna kifejezni a mozgásával, hogy még akkor sem adott ki mindent magából.

A kiskorában hiperaktív Boltot szülei, egy jamaicai kisváros patikusai orvoshoz vitték. "Sosem voltam nyugton, mindenre felmásztam, anyám aggódott is emiatt. Apám pedig néha elnáspángolt. Mikor abbahagyta a beszédet, és csak annyit mondott, 'gyere ide', már tudtam, mi következik" - emlékszik könyvében a futó, gyorsan hozzátéve, hogy nem szeretne túl sötét képet festeni a szüleiről.
A Guardian megállapítása szerint Bolt hiába lett világsztár, lélekben még félig gyerek maradt, ezt a benyomást pedig azzal is erősíti, hogy sokszor jelen időben beszél a gyerekkoráról. "A jó modor a lényeg. Például mindenkinek köszönnöd kell, aki szembejön az utcán, egyetlen embert sem hagyhatsz ki" - idézte a szülei nevelési elveit taglaló futót az angol napilap.
"Ennél jobb érzés is nincs"
Bolt először krikettezni kezdett, és bár nem bánt rosszul az ütővel, a gyorsasága annyira szembeötlő volt, hogy azt tanácsolták neki, próbálja ki az atlétikát: "Könnyen ment, győztem, így ezzel folytattam."
2002-ben, 15 évesen a junior vébék legfiatalabb aranyérmese lett, négy évvel idősebb ellenfeleket győzve le kétszáz méteren. Pedig a különben rendkívül könnyed sportoló nagyon stresszelt a verseny előtt: "Soha életemben nem voltam annyira ideges, emlékszem, rossz lábamra húztam a cipőmet. Mindenki győzelmet, vagy legalább érmet várt tőlem. Az akkori siker megváltoztatta az egész életemet, mert utána már azt gondoltam, nincs miért aggódni."
Azóta is élete legnagyobb győzelmének tartja a junior vb-címét: "A tömeg üvöltött, én meg tisztelegtem nekik. Tizenöt évesen, hazai pályán nyertem, rekorddal. Ennél jobb érzés nincs."
Borzasztja a nősülés gondolata
Nemrég azonban - két év után először - legyőzték Boltot, Tyson Gay Stockholmban gyorsabb volt nála a százas döntőben, majd pár napra rá a sérülésével voltak tele a lapok - és egy lánnyal, akivel nemrég ismerkedett meg.
"Elmentem egy partira, találkoztam egy lánnyal és barátok lettünk. Lefotóztak vele, aztán meg megsérültem, mire hirtelen a lány hibája lett az egész. És engem sem kíméltek, 'Usain ilyen, Usain olyan', mondták egyből a jamaicaiak, de ez nem bosszant, ők már csak ilyenek" - mondta a Guardiannek, majd az újságíróra nézett: "Nem olyan rosszak, mint te. A sajtó mindenkivel durván bánik és szörnyű nyomást gyakorol az emberekre."

Állítását illusztrálandó, Bolt visszakanyarodott a focihoz: "Vegyük az angol válogatottat. Azt mondtátok nekik, fiatalon meg kell nősülniük, ez az angol módi. De a srácok még nem készek megállapodni, ezért jönnek a barátnők, és velük az összes probléma. Az ember nem nősül meg 22 évesen! Főleg akkor nem, ha híres, és csak úgy ragadnak rá a lányok. Én még nem nősülök, borzasztó is lenne. Wayne Rooney velem egy idős, nős, és már gyereke is van. Nem hiszem, hogy ezek a srácok készen állnak minderre. Rajtam így kevesebb a stressz, mikor azt mondják: 'láttam Usaint egy lánnyal tegnap este' - kit érdekel, nem vagyok nős."
(Bolt valószínűleg nem is sejtette, mennyire találó volt, hogy éppen Rooney-t hozta fel példaként, a támadó félrelépéseit ugyanis éppen a hétvégén leplezte le az angol bulvársajtó.)
A jamaicai nem is tagadja, sokat jár az éjszakába, élvezi az életet, és nem hagyja, hogy mások lehúzzák. Régebben még annyira sem hagyta, erről az időszakáról szűkszavúan csak annyit közöl: "Nagyon rossz voltam, lógtam egész éjjel. De sosem ittam."
Felkavarták a Marion Jonesszal történtek
És drogokhoz sem nyúlt, állítja, noha érthetőnek tartja az emberek gyanakvását. Bolt azt mondja, ő a világon talán legtöbbet ellenőrzött sportoló, így nincs miért aggódnia. Hazájában is tiszta volt minden klubtársa, mikor felnőtt.
Marion Jones viszont 2007-ben beismerte, hogy szteroidokat szedett közvetlenül a sydney-i olimpia előtt, ezek után elvették tőle a játékokon szerzett öt aranyérmét. Boltot megrendítette az ügy: "Mindenki szerette és felnézett rá, különösen a női sportolók. Nagyon felkavart, mikor kiderült, hogy mindvégig doppingolt."
Jamaica új sztárja Jones a lehető legjobbkor érkezett, hogy felrázza a folytonos botrányoktól megtépázott sportágat. Bolt a pekingi olimpiára is a maga módján hangolt, mikor kérlelni kezdte edzőjét, engedje indulni százon. Akkor még nem egész egy éve szerepelt ezen a távon, közben pedig az étrendjére sem figyelt, többnyire a gyorséttermek kínálta csirkefalatkákon élt. Ezzel együtt győzött százon is, világcsúccsal, az utolsó 15 méteren a hajrázás helyett inkább önmagát ünnepelve. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke üzent is neki, mondván, több tiszteletet kellene tanúsítania az ellenfelei iránt.

"Váratlanul ért a kritika. Aggasztott, hogy esetleg tényleg túljátszottam a befutót, ezért megkérdeztem néhány ellenfelemet, hogy szerintük tiszteletlen vagyok-e velük szemben. Azt mondták, nem, mert valószínűleg ők is így tettek volna, ha nyernek" - írja a könyvében.
Pekingben megdöntötte a világrekordot kétszázon is, egy évvel később Berlinben pedig még tovább faragott a csúcsidőből, mindkét távon, ismét nem adva ki mindent magából.
Lusta Bolt, ideges Gay
Menedzsere, Ricky Simms szerint 9.4 másodperc alatt futhatná a százat, ha egyszer igazán összekapná magát. Bolt is így gondolja: "Lusta vagyok, efelől nincs kétség." Simms azonban nemrég egy interjúban pontosított a képen, mondván, a pályán mutatott lazaság csak Bolt egyik oldala, az edzéseken nagyon keményen dolgozik, amikor pedig focizik, mindig győzni akar, rendkívül erős benne a versenyszellem.
"Amit a pályán mutatok, egyszerűen csak az az énem, amelyik szereti jól érezni magát. Ez segít relaxálnom is. Aki feszült, könnyebben is hibázik, így hát csak hagyom megtörténni a dolgokat" - árulta el módszerét a sprinter.

Az őt idén augusztusban legyőző Tyson Gay viszont nagyon is feszülten koncentrál rajt előtt. "Tyson pontosan ez az ideges típus. Szerintem nem jár szórakozni. Egy igazán félénk ember, aki szereti az atlétikát és mindent jól csinál. Nem sokat beszélünk, mert ő magának való, még sosem láttam egy buliban sem."
Bolt azt állítja, régebben, mikor még az amerikai nyerte a versenyeket, jóban volt vele, ám mikor elkezdte legyőzni őt, minden megváltozott. A Guardian újságírója megkérdezte, hogyan reagálna a jamaicai, ha megint rendszeresen Gay nyerné a csatákat ellene? "Nehéz helyzet volna számomra. Nem tudnék megbirkózni vele" - állította Bolt.
Akkor lesz legenda, ha úgy dönt
A 2012-es olimpiára tehát adott a feladat. London szerinte szinte hazai verseny lesz, mivel az angol fővárosban rengeteg jamaicai él, és ha ott összejön neki az aranyérem a két egyéni számban, akkor pihenhet kicsit. "Az emberek mindig legendának neveznek, de nem vagyok az. Addig nem, míg meg nem védem az olimpiai címeimet. Majd akkor döntök úgy, hogy legenda vagyok."
|
Névjegy Született: 1986. augusztus 21., Trelawny, Jamaica Világcsúcsai: 3x olimpiai bajnok Pekingben (100 m, 200 m, 4x100 m váltó) |
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Teszten az új 3-as BMW
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Elsőként teszteltük itthon a 320d-t.
Már februárban véget ér a Való Világ
Nem húzza márciusig az RTL Klub, előbb szabadulnak a lakók, mint gondolták.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.