Vágólapra másolva!
Usain Bolt, a férfi 100 és 200 méter világcsúcstartója augusztus 30-án rajthoz áll az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat zürichi állomásán.

A hírt a szervezők jelentették be, ám azt még nem tudták megmondani, hogy a jamaicai sztársprinter melyik távon indul majd. Bolt ötödik fellépésére készül a világ egyik legrangosabb egynapos versenyén, melyen legutóbb 2009-ben vett részt, s akkor megnyerte a 100 métert.

"A zürichi viadalt egynapos olimpiának szokták nevezni, s szerintem idén a szokottnál is különlegesebb lesz 18 nappal a londoni játékok zárása után. - nyilatkozta a háromszoros ötkarikás bajnok vágtázó, aki remekül kezdte az idei szabadtéri szezont: május 5-én, Kingstonban 9.82 mp-et futott 100 m-en, s ezzel vezeti a világranglistát.

A 25 éves sportoló az olimpia előtt négy nemzetközi viadalon áll rajthoz: május 25-én Ostravában, május 31-én Rómában és június 7-én Oslóban 100-at, míg július 20-án Monacóban 200-at fut majd.