Do you speak English? - Da! - vágja rá a Kaukázus hegyláncai felett tízezer méteres magasságban a reggeli menü értelmezésére kért útitárs, majd kézzel-lábbal kezd magyarázni, kisegítve az angolul szintúgy nem beszélő légiutas-kísérőt. A Moszkvából Szocsiba tartó repülőgép többek között a világ minden tájáról származó önkéntes segítőket visz a február 7-én kezdődő téli olimpiára.
Már a helyszínen, az akkreditációs kártyáért és az önkéntesek egyenruhájáért való sorban állás közben ismerem meg a negyvenes évei végét taposó Allát, aki a Szovjetunióban született, ma már Londonban él. Két éve, a londoni olimpia teniszversenyén volt először önkéntes, így kapott kedvet Szocsihoz, és a rossz hírek sem tántorították el. "Én is hallottam a volgográdi merényletekről, de nem foglalkozom velük. A férjem és a 11 éves lányom is akart jönni nézőként, ők végül nem a fenyegetettség, hanem egy fontos vizsga miatt maradtak otthon" - mondja könnyedén.
A Floridából érkezett Ernest is mosolyogva válaszol a kérdésre. "Én már a tavalyi tesztversenyen is itt voltam, akkor is remek volt a hangulat, ezért jöttem vissza. Bejelentettem ugyan az amerikai külügynek, hogy itt vagyok, de nem kaptam semmiféle értesítést róla, hogy miként evakuálnának engem, ha baj lenne" - mondja, amikor az amerikai haditengerészet Fekete-tengerre vezényelt két hadihajójáról kérdezem.
Huszonötezer önkéntes dolgozik a szervezők keze alá a szocsi téli olimpián. Néhány nappal a megnyitó előtt egyelőre nagy a káosz, a kevés angol nyelvű, falra kifüggesztett közlemény egyike arra kér mindenkit, hogy szobaszámmal és a névre szóló akkreditációs kártyával egyeztesse adatait a recepción. Az oroszok ezzel együtt kitesznek magukért, ez az első olimpia, ahol a szervezők ingyen szállást biztosítanak az összes önkéntesnek. (Igaz, egyes szálláshelyeken - például ott, ahol a magyar olimpiai csapat lakik - a körülmények elég zordak. Erről bővebben itt olvashat).
Akad azért olyan is, hogy valakit elijesztett az önmagát a kaukázusi régió főnökének tekintő Doku Umarov terrorfenyegetése. Ernest egyik amerikai ismerőse 9000 dollárért (!) vásárolt olimpiai belépőjegyeket, aztán a fenyegetések hatására lemondott az utazásról. Nagyot bukni talán nem fog, mert a jegyek között több prémium kategóriás szerepel, amelyek elég keresettek.
Már az első este összeakadok egyik leendő közvetlen munkatársammal, a München mellől érkező Michaellel. Tavaly nyáron ő is járt már egy tesztversenyen Szocsiban, és megjárt már két korábbi olimpiát is, így van összehasonlítási alapja. "A tavalyi tapasztalatok alapján tudtam, hogy mindent megtesznek majd az oroszok a védelmünkért, de Volgográd után ezt biztos, hogy még magasabb szintre emelték. Ezzel együtt sokkal látványosabb intézkedésekre számítottam" - magyarázza.
Gordon vancouveri lakos, az előző téli olimpián szerzett élmények vonzották Szocsiba. Félni ő sem fél, magabiztosan mondja, hogy semmi sem fog történni velünk. Szerinte mindenütt látszik, hogy védelemmel el vagyunk látva. Valóban, a Szocsi melletti Adlerben (itt van a jeges sportoknak otthont adó Olimpiai Park is) felépített új repülőtér terminálja nem túl nagy, de biztonsági személyzet és pásztázó kamera jut elég az érkező utasokra.
Az éberség ugyanakkor nem zavaró, az oroszok ígérete, mely szerint nem akarnak „katonai olimpiát”, egyelőre teljesül. Korábbi olimpiákat is megjárt szurkolóként nem lep meg, hogy a sportlétesítményeknél mindenütt fémdetektoros kapuk vannak, látható pluszt talán csak a közlekedési rendszer megerősített védelme jelent. A tengerparton 145 kilométer hosszan húzódó Szocsit (ezzel ez Európa leghosszabb települése) és az Olimpiai Parkot összekötő vasúti hálózat is reptéri biztonsági fokozatban van, fémdetektor és motozás után lehet csak belépni, és még az ásványvizet is elveszik. Ráadásul a sínpálya mentén szinte százméterenként posztolnak az őrök.
Mindez nem zavarja az Ohióból érkezett Howardot sem, aki harmadszor jár Szocsiban. A nyolcvanas években még bevállalós kamaszként utazta be Európát, Szocsiba pedig az osztrák Franz Klammer 1976-os, legendás innsbrucki lesiklógyőzelmének emléke hozta el. Azt mondja, különösebben nem tart semmitől, amerikaiként 2001. szeptember 11. óta eleve mindenütt van benne némi félelem, bárhol jár a világon.
Nem mindenki érez így. Este olvasom a hírt az ausztrálok döntéséről, mely szerint a csapat sportolóinak tilos a kijárás a hivatalos létesítményekből. (A magyar küldöttség tagjainak aggodalmairól itt olvashat.) Nem tudnám hibáztatni őket, bár egyelőre minden a legnagyobb rendben. Maradjon ez így, és akkor az is belefér, hogy kevesen beszélnek angolul.
