Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó meglepődött a hír hallatán, miszerint 2007. október 30-án megtagadta a doppingminta szolgálgáltatását, és úgy érzi, a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei félrevezették.

videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Alig egy év, és itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
Kovács Ágnes a Magyar Televízió Nap-kelte műsorának volt a vendége, ahol részletesen beszámolt az ominózus esetről. Elmondta, hogy a sportolóknak, így neki is le van adva a lakcíme, az elérhetősége, és a nap bármely pontjában készségesen rendelkezésre kell állni, amikor az ellenőrök felkeresik.
Október 30-án egy órával hamarabb ment le edzésre a Spartacus Kőér utcai sporttelepére, mivel korábban is kellett távoznia, ugyanis az egyik budapesti szállodában Roger Moore várta, aki az UNICEF-nagykövetének kérte fel.
Az edzés végén Ági az öltözőbe indult, amikor edzője, Turi György szólt neki, hogy az ellenőrök keresik. Az úszó mondta, hogy sietnie kell, megpróbált vizeletet adni, de feszült hangulatban volt, és csak 25 millilitert tudott produkálni.
Ági elmondása szerint jelezte az ellenőröknek, hogy úgy szeretne elmenni, hogy minden rendben van, és kérte, találják meg a megfelelő megoldást. Az ellenőrök tanácstalanok voltak, és felhívták Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatóját, hogy mit tegyenek.
Turi György azt javasolta, hogy tartsanak Ágival, és a UNICEF-es esemény után ismételjék meg a mintavételt, korábban volt hasonlóra példa, Boulsevicz Beatrixot egyszer még egy sajtótájékoztatóra is elkísérték az ellenőrök. A Tiszekerrel való egyeztetés után az ellenőrök ezt az ötletet elvetették, és Ági elé raktak három-négy nyomtatványt, amiről az úszó álítása szerint azt sem tudta, hogy miről szólnak, bízott az ellenőrökben.
"Csodálkoztam, amikor az egyik papíron az állt, hogy doppingmegtagadás, de az ellenőr azt mondta, írjam alá, nem lesz probléma. Háromszor is visszakérdeztem, hogy nem lesz -e semmi következmény, de azt mondták, hogy minden rendben. Ezek után fel vagyok háborodva, hogy azt állítják, megtagadtam a doppingminta szolgáltatást. Még soha nem aláztak így meg, félre lettem vezetve - mondta a láthatóan feldúlt Kovács Ágnes könnyeivel küszködve, aki azt is elárulta, pótolta a mulasztását előző nap, s elegendő mintát adott.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke idézett az ellenőri jelentésben, amiben az állt, hogy Kovács Ágnes együttműködő volt, és hivatalos okból kellett távoznia. Gyárfás, aki a Magyar Olimpiai Bizottságban alelnöki pozíciót tölt be, elismerte, hogy Kovács felelőtlen volt, de hiányolta az emberséget, és furcsálta, hogy az ellenőrök nem jöttek vissza egy újabb mintavétel miatt, illetve amikor az úszó jelezte, hogy kész mintát szolgáltatni, akkor elhárították a közeledést, mondván el vannak foglalva.
"Tegnap el is ment, s az eredmény ismerete nélkül mondom, hogy negatív lesz a minta. Ágit tizenhárom éve mindig ellenőrzik, s mindig negatív volt - szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy Kovács Ágnes a fegyelmi eljárás végeredményét tekintve "nem sok jóra számíthat", s akár két évi eltiltás is lehet az ügy vége.
Dr. Papp Gábor, az úszöszövetség jogi képviselője elmondta, ez az első eset, amikor a testületnek doppingügy miatt jogi eljárást kell lefolytatni, úgyhogy egyelőre nem tud információval szolgálni azzal kapcsolatban, hogy mire lehet számítani. Szerinte figyelembe kell venni, hogy Kovács Ágnes minden szándéka arra irányult, hogy együttműködjön, és ahhoz, hogy teljes legyen a kép, ahhoz Ágit és a tanúkat is meg kell hallgatni.
Kiss László szövetségi kapitány, Kovács Ágnes korábbi edzője ekként reagált az MTI-nek az eset kapcsán: "Hihetetlen, hogy itt tartunk, rettenetesen fel vagyok háborodva a magyar ellenőri csoport magatartása miatt! Ahelyett, hogy elkísérték volna Kovács Ágit a UNICEF-kötelezettségére, - ahová, megjegyzem, a világszervezet magyarországi követeként hivatalos ügyben, időre, nem szórakozni ment -, megalázták a neves versenyzőt. Akár a Hiltonban is pisilhetett volna, ha úgy akarják.
Ahogyan annak idején Egerszegi Krisztina és Güttler Károly, hogy korábbi klasszis tanítványaimat említsem, Kovács Ágnes is mindig tisztességesen, becsületesen készült, a 13 év alatt mindig adott mintát, és minden alkalommal negatív volt. Ági velem együtt érte el legnagyobb sikereit, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki győzelmeket, az ilyesféle eljárás az én saját szakmai munkámat, tisztességemet is megkérdőjelezi, ami elfogadhatatlan és visszautasítom!"
Az UNICEF Magyar Bizottsága megerősítette, hogy október 30-án reggel Roger Moore, a szervezet jószolgálati nagykövete fogadta Kovács Ágnest. Az ENSZ gyermekalapjának közleménye szerint az angol színész feszes programja miatt csak múlt kedden reggel tudott megbeszéléseket folytatni a sportolóval.
A Roger Moore szállodai szobájában tartott találkozón - amelyen a híresség felesége és az UNICEF bizottságának képviselői voltak jelen - a szervezet és az úszó jövőbeni együttműködéséről esett szó.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?